Első nap

Hatszázötven kilométert mutatott a GPS, amikor elindultunk Isztambulba, amit akár öt óra alatt is megtehettük volna, ha a sors kegyéből megépülnek az autópályák. Azonban még Bukarestből is egy órába tellett kijutni a forgalomból, és további egy órát igényelt, hogy elérjük a hatvan kilométernyire fekvő, tankcsapdás román-bolgár határt. A bolgár-török határon két perc alatt elintéztük a vízumot, megmutattuk a csomagtartót, és végre minőségi pályán száguldottunk kb. kétszázötven kilométeren át egészen Isztambulig – az autópálya a bolgár utak után kész megváltásnak tűnt. A török főváros három-négysávos – olykor hét sávvá bővülő – úttestein a későesti forgalommal, a szlalomozó és villogó sofőrökkel már könnyedén megbirkóztunk, és tíz órás vezetés után végre leparkoltunk isztambuli szállodánk bejárata előtt.

Másnapi városnéző körutunkat a Beyazit téren kezdtük, ahol töméntelen mennyiségben röpködtek és sétáltak a galambok, és ahonnan a bolhapiac árusai sem hiányoztak. Elsőként a város egyik legrégebbi dzsámijába, a Beyazit dzsámiba (Bayezid II Camii) (1500-1505) tértünk be. Cipellő le, sál a fejre, és már át is járt a dzsámi lenyűgöző hangulata!

Egy árusokkal és árukkal telezsúfolt utcán az emberáradat besodort a Nagybazárba (Kapali Carsi). A tömeg láttán kétség sem fért hozzá, hogy sok jó ember kis helyen is elfér!

A mennyiség minden szempontból óriási méreteket öltött: folyt a polcokról a szebbnél szebb portéka, legyen az sál, lámpás, szőnyeg, bőrkabát, ékszer, tányér, vízipipa vagy egyéb csecsebecse, és a kíváncsi tömeg csak úgy hömpölygött.

Az Ezeregyéjszaka meséinek hangulatába csöppentünk, ahonnan bizonyára Aladdin csodalámpásai és repülőszőnyegei sem hiányoztak.

A bazárt elhagyva sétáltunk egyet a város utcáin, és a szánkba is került folyton finomság, például frissen facsart gránátalma vitamindús leve, vagy éppen sült gesztenye.

Majd betévedtünk a Fűszerbazárba (Misir Carsisi), amit törökül Egyiptomi bazárnak, magyarul Kukoricabazárnak (Törökbúza bazárnak) neveznek, és a Nagybazáréhoz hasonló embertömegben próbáltunk utat törni magunknak. Ugyanolyan gazdag áruválaszték fogadott, mint a Nagybazárban, csak az áruk fűszerré, teává és afrodiziákummá változtak. Mivel Isztambul a Kelet kapuja, sok keleti fűszer érkezett hosszú évszázadok során a kereskedelmi útvonalakon a városba.

Felsorolhatatlan ízű, fajtájú és színű édesség alatt roskadoztak a polcok, és hasunkban többek közt pisztáciás, kakaós, diós, mézes finomságok landoltak.

A bazárból kiértünk az Új dzsámihoz (Yeni Cami), ami előtt nénikék árultak magokat, és néhány járókelő szorgalmasan etette a galambokat.

Egy kis bámészkodás után betértünk a kék-fehér izniki csempével díszített dzsámiba, ahol a férfiak éppen imára készülődtek, de még sikerült szemügyre vennünk, mielőtt kitessékelték a szájtáti turistákat.

Aztán átverekedtük magunkat egy aluljárón, vagyis inkább hagytuk, hogy sodorjon a tömeg, és kijutottunk az Aranyszarv öbölhöz.

A világ legnagyobb természetes kikötőjében hajók ringtak, és az Eminönü téren éppen kirándulásra invitáltak, hát felugrottunk az egyik hajóra, és már szeltük is a Márvány-tenger habjait.

Folyamatos tea- és kávékínálgatás közepette fedeztük fel a Boszporusz-szorosból Isztambult. Bizony a város külső részein is bőven akad látnivaló, például a 15. századi Európa-erőd,

és a 18. századi Dolmabahce Palota.

Amikor kikötöttünk, az orrunkat kellemesen megcsiklandozta a ringó hajókról szálló roston sült hal illata, ami tömegeket vonzott a partra. A halat bagettbe dugták salátával, és apró székeken fogyasztották. Szangriaszerű italt árultak hozzá, amiről kiderült, hogy nem gyümölcsből készült, hanem uborkát, káposztát és egyéb savanyúságot tartalmaz. Mi sem tudtunk és akartunk ellenállni az ízeknek, így a falatozó tömeg részévé váltunk.

Újra áthaladtunk az aluljáróban a hömpölygő emberáradattal, hogy ismét elvegyüljünk a város forgatagában, és újabb utcákat fedezzünk fel. Ismét a Nagybazárba tévedtünk, azonban a régi részeibe, ahol fényképezőgépek, földgömbök, ládikák, régiségek, ékszerek vártak türelmesen új gazdáikra. Aztán helyet foglaltunk az egyik étterem apró székein egy török kávéra és frissen facsart narancs- és gránátalma dzsúszra; kicsit felfrissültünk és kifújtuk magunkat. A kokorecet, a nyársra tekert, sült birkabelet azonban nem kóstoltuk meg…

A Kék mecset előtt beálltunk a kígyózó sorba, de a mecsetet egy órára bezárták, ezért átsétáltunk a másik nevezetességhez, a szemben épült Aja Szófia avagy Hagia Szófia (Aya Sofya), a „Szent bölcsesség templomához”. A templom már a 6. században megépült, méghozzá öt év leforgása alatt!

A bejárat előtt megnéztük a báránykás bizánci frízt, majd az első templomfalon Krisztust a térdelő császárral. A templom eredetileg ortodox bazilika volt, majd római katolikus templom lett, és ezt követően alakították át muszlim szentéllyé – ezért fedezhetünk fel rajta egyaránt keresztény (mozaikok, freskók) és muzulmán (minaretek) „utalásokat”. Az épület földrengésbiztos, amit annak köszönhet, hogy vulkáni hamut is kevertek a mészkő-víz habarcshoz. Ma már árammal világítják meg, de egykoron ezernyi mécses ragyogta be, és az aranyozott mozaikok visszatükrözték és megsokszorozták a fényt.

A szentély 1985 óta az UNESCO Világörökség védelme alatt áll, és bár igyekeztek eltüntetni a málló vakolatot és a beázásokat, mindenfajta igyekezet ellenére kissé megrágta az idő vasfoga.

A szentély belsejében a legjelentősebb magyar vonatkozású mozaik Krisztus Máriával, II. Joannesz Komnenosz császárral és Eiréné (Piroska) császárnéval, Szent László királyunk lányával.

A sarokfalakat nyolcszárnyú szeráfok díszítik,

és kalligrafikus korongok.

Rálátás főhajóra a karzatról („kupolája mintha aranyláncon az égboltról függne” Prokopiosz”).

Az épület mellett a szertartásos tisztálkodás kútja:

Élményekkel telten, lelkesen lépdeltünk hazafelé, amikor egy cukrászda kirakata annyira megbabonáz, hogy nem tudunk ellenállni. Összeválogatunk mindenféle finomságot, és helyet foglalunk a galérián. Végre az almateát is megkóstolom.

Minden porcikánkban érezzük a tízórás sétát, de nem fér hozzá kétség: lenyűgöző nap volt, mind látványosságok, mind étel-ital terén. És bár a város labirintus képzetét kelti, főként ha kis utcákba vagy bazárba tévedünk, élvezet elveszni a tömegben, mindig van felfedezni- és csodálnivaló, és valahogy mindig célba érünk.

Bár már nem fér belénk egy falat sem, a napot birkahúsos, csirkés, ropogós kebabbal a hasunkban zárjuk. Hiszen hol ehetnénk igazi, eredeti török kebabot, ha nem Törökországban! Majd holnap legyalogoljuk a pluszban felszedett kalóriákat!

Feljegyzés készült: 2011. 04. 22.

Fénykép: Kádár István

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.