Amikor decemberben elmentem az Irodalmi Szemle Északi fény című számának bemutatójára, azért tettem, mert szeretem az északi szerzőket. Elhangzott, hogy mindenkinek elsősorban a krimi és a gyerekirodalom jut eszembe, és csak az utóbbi időben jutott a köztudatba a „felnőtt szépirodalom”.

Én imádom az északi szerzőket. És az északi tájakat.

Szeretem például Loe: Fvonk, Agneta Pleijel: Lord Sohamár, Magnason: Love Star és Carl Frode Tiller Bekerítés című könyvét. És az északi filmeket, például az Esküvő után, Ádám almái, A vadászat, Gengszterek fogadója, Zöld hentesek címűeket.

Egykoron jártam is északon. A pontos évet nem tudom. De hosszabb volt a hajam a szokásosnál. Norvégiában láttam életem első gleccserét, teljesen lenyűgözött. Aztán Izlandon a többit. De szépek a fjordok is, meg a számtalan vízesés. A madárkolóniák. A rénszarvascsordák. Na de ott az a tömérdek bosszantó szúnyog!

Meg egy szép autóút Dániában, ahol a homok felfalt néhány házat. Az egyik oldalon sekély víz, a másik oldalra nem emlékszem.

És az első felismerés, hogy nagyon későn bukik le a nap. Igen, onnan jutottunk át komppal Norvégiába.

Majd fel északra, Lappföldre. Aztán egy csöppnyi Svédország. Talán Finnország volt a legunalmasabb. A végeláthatatlan erdők és tavak. Pedig hogy vágytam rá! Majd gyors hazaút a balti államokon keresztül.

Észak számomra a kietlenség. Főleg Lappföld, ahol már csak moha és zuzmó nő. Lenyűgöző kietlenség.

Na de az irodalom. Meg a filmek. Teljesen más világ, mint ami a hétköznapjaimban körülvesz. Bennük az a lenyűgöző kietlenség. Vagy kietlenségbe burkolt titokzatosság. Alig várom, hogy újra északiakat olvassak. Pár elbeszélést a Szemlében, vagy egy egész könyvet.

Ha majd végre lesz egy szusszanásnyi időm.

P.s. Karácsonyra is kaptam egy északi könyvet, most bontottam ki, a Szemle Északi fény című számát bemutató Pap Vera-Ágnes fordította. Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt a címe. Még csak a fülszöveget olvastam el, de azonnal beleszerettem.

„Nagyon korán kezdtem el olvasni. Mikor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés-ét olvastam, megértettem, hogy az ember tényleg bele tud betegedni az olvasásba, hogy az irodalom ennyire elragadhat. Megismertem azt az erőt, ami az irodalomban rejlik. És nagyon korán olvasó ember lettem. És ez az oka annak, hogy az ember elkezd írni: a közlési kényszer, az önkifejezés igénye.”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.