10. nap

Az információs iroda előtt egy olasz párral bepattanunk a terepjáróba, az iroda vezetője – fehér namíbiai pasas – pedig a kormány mögé ül, és irány a homokdűnék! Idővel kiderül, hogy az elődei még az 1700-as években jöttek ki a mai Hollandia és Németország, többé-kevésbé Németalföld területéről, és minden rokona itt látta meg a napvilágot. Amikor telefonál, halljuk is ezt a keverék – a bevándorlók nyelvéből és a helyi nyelvekből ötvözött holland származéknyelvet, amit kezdetben német nyelvjárásnak hittem. De Namíbiában az emberek többsége, pl. szállásadóink is afrikaansul beszélgetnek.

A flamingókban gyönyörködve megtudjuk, hogy a fehér tollazatú és fekete csőrű flamingók a kicsik, és egy éves koruk tájékán kezd tollazatuk rózsaszínbe játszani. A két olasz fiatal a kormoránt, a flamingót és a pelikánt sem tudja egymástól megkülönböztetni. Gémet, gulipánt, egyiptomi kacsát is látunk útközben. A „búr” pasas olyan növényeket mutat, amelyek jól bírják a sós talajt és képesek megkapaszkodni a homokban, ezáltal alakítják és megtartják a dűnéket. A parton néhány sakál kószál prédát remélve.
A Sandwich Harbour felé főként az óceánparton haladunk, nem a dűnerengetegben. Így nem nehéz odatalálni! Egy ponton kerítésre figyelünk fel: az egykori határhoz érkeztünk, ugyanis az angol Walvis Bay-t a német Namíbia ölelte körül. A Német Délnyugat-Afrikában a britek foga is fájt egy kis óceánpartra, és főként biztonságos kikötőre a hajóiknak. Említettem, hogy a Walvis whalefisht, tehát bálnát jelent. Nagyon leegyszerűsítve, ez a kikötőnyi kisváros Nagy-Britannia mandátumterülete lett, és csak ezen a határátkelőn tudtak átjutni a német Namíbiába. Egy-két homokkal belepett, roskatag ház is feltűnik a dűnék tövében, az egykori telepesek házai.
 
 
 
 
 
Vezetőnk egyszer csak félrerántja a kormányt, és már haladunk is felfelé a homokdombokon. Hullámvasutazunk a dűnéken! Nem mondom, hogy nem kapaszkodom! Nem tudom eldönteni, hogy féljek vagy örüljek: vagy bízom az ügyességében és a jártasságában, valamint a kocsi stabilitásában, hogy nem borulunk fel valamelyik meredek dűnén, vagy… Inkább bízom. Az ijedtség pár másodperc múltán alábbhagy, és a dűne tetején felhangzik vezetőnk szájából a „Welcome to my office”. Csodás látványban lesz részünk: sárga dűnék minden irányban, és rálátunk az óceán kéklő vizére.
 
 
Majd irány az óceánpart, kocsival! Egy kicsit sétáltunk a sötétkék óceán és a sárga dűnék találkozásánál, majd felmászunk egy dűne tetejére, hogy kissé megmozgassuk a tagjainkat. A part egy részén sirályok ringnak, közeledtünkre felszállnak, a parton két élő és egy döglött fókát pillantunk meg. Az utóbbiból sakál falatozik. Partra sodort medúzákat fotózunk. Állítólag nincs a vízben ragadozó (és a killer whale?!), és azért kellett a fókákat megtizedelni, mert túl sok halat ettek. Persze az állatvédők tiltakoztak, de hát túlszaporodtak a fókák. Napi 20-30 kilogramm halat is megesznek, ami tényleg nagy veszteséget jelent a halászoknak. Ez úgy hangzik, mintha a fókák elennék az emberek elől a halat.
 
 
 
 
 
 
Az egyik dűne tetején vezetőnk kábé kétméteres kemény lapokat húz elő a kocsiból. Az olasz srác hasal elsőként az egyikre, és mit sem sejtve elindul az ismeretlenbe. Egyszer csak eltűnik, majd újra felbukkan. Rá kell a lapra hasalni, az orrát magunk felé húzni, nehogy megakadjunk a homokban, és a lábfejünkkel fékezhetünk. Két lábunknál fogva megkapjuk vezetőnktől a kezdő sebességet. Ami egyre nő.. Hiába fékezek, így is száguldok, és újabb dűnére érkezem. Szerencsém, hogy nem tudtam, mi várt rám!
Vezetőnk az előttünk magasodó dűnére mutat, hogy gyalogoljunk fel rá, és a túloldalán találkozunk. El is tűnik a kocsival. Pár percnyi gyaloglás után csodálatos kilátás nyílik előttünk. A Sandwich Harbour. Lagúna, zöld növényzettel, rózsaszín flamingókkal és sárga homokkal.
 
 
 
 
 
Visszafelé már nem a parton, hanem a dűnéken haladunk. Vezetőnk úgy ismeri őket, mint a tenyerét. Megállunk a !naránál, a sivatagi tüskés dinnyénél, amely szúrós bokrokon nő, de Namíbiában szinte minden növény tüskés-szúrós. Így írják: !nara. Ugyanis a nama nyelvben a felkiáltójel csettintő hangot jelent. A !nara gyümölcs a dűnék oldalán is megkapaszkodik, a gyökere 30-40 mélységbe is lekúszik. Tehát ahol !nara van, ott talajvíz is van. A törzsek a !narának köszönhetően éltek túl a sivatagban, betakarítása ünnepnek számított. Minden részét hasznosítják: a termését főzik, a gyökeréből gyomorteát készítenek, a magját szárítva fogyasztják, mint a tökmagot. Vezetőnk a kezünkbe adja a kúszónövény szárát, és megkóstoltatja velünk. Mind elhúzzuk a szánkat. Látjátok, mondja, sose kóstoljatok meg ismeretlen növényt. Először kérjétek meg, hogy kóstolja meg az, aki kínálja. Amikor a dinnye magjával kínál, elfogadjuk, mert ő is fogyasztja.
Egér futkos a tüskéi közt (levelei nincsenek). A sivatag tele van egérrel, jelenti ki vezetőnk. Aki nem szereti az egeret, nem szereti a sivatagot, vonja le belőle a következtetést. A !narát a sakál és az antilopok is kedvelik. Megtudjuk, hogy az Etosha Nemzeti Parkban élő vándorantilopok itt nem élnék túl, mert más élelemhez és élelemszerzéshez szoktak, viszont az ösztönük fejlettebb, mivel ott ragadozók is élnek. A vezető az égre mutat: ott jön a namíbiai légierő. Pelikánok vitorláznak el felettünk. Továbbra is meredek dűnéken haladunk fel-le, majd ellaposodik a táj.. Egy helyen megmutatja nagyító alatt a homok összetételét. Vörös, sárga és barna pontokat láttam, a kőzetek nevére nem emlékszem.
 
 
 
A sóbánya közelében is megállunk, ahol a baktériumok vagy az algák rózsaszínre festették a vizet. Ezek színezik meg a flamingókat is. Beszámolok a magyar találékony gondolkodásról, a paprikával etetésről. Erre azt feleli, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban narancssárgák. Olyanra színezed a flamingókat, amilyenre csak akarod; csak festéket kell keverned az ételükbe.
 
 
 
Aztán a dűnén állva tolatni kezdünk, biztosan meg akar fordulni, gondolom, de lecsúszik a kerék a dűne oldalán, és kétségbeesek. Ijedten kiáltok, mert elkezdünk hátrafelé csúszni. De ő csak mosolyogva hátrafordul. Ja, hogy ez is a program része?! Ha tudom, kiszállok! És ha idősek ülnek a kocsiban? Velük is ugyanezt teszi? Természetesen. Kezdetben félnek, de a végére megszokják. Adrenalinsport, mormolom.
Végül kapunk egy kitüntetést „I’ve done the Sandwich Harbour Route” felirattal és a PhotoVentures elérhetőségeivel.
A végére hagytam a kellemetlenségeket. A mosás nagyon drága volt, darabszámra mostak, és kb. tíz cuccért 210 NAD-ot fizettünk. Ráadásul reggel nem találta István a mobilját, kétszer is visszamentünk rákérdezni, de valószínűleg zsebre rakta a takarítónő. Máskor nem hagyunk értéket a szobában.
Délután ismét kiruccanunk a Welwitschia-útvonalon, zuzmókat szeretnék látni. Nem hagy nyugodni, hogyan élednek fel látványosan a vízre, hogyan nyílnak ki. Swakopba az óceánparti, szépen kiépített betonúton, a Langstrandon röpke fél óra alatt érünk, és közben mindenféle homoksportokat látunk. Elhaladunk ismét a holdtáj mellett, de ahol zuzmónak kellene lennie, a turisták tönkretették őket. Viszont más részeken, bár kutató szemmel, de bőven találni. A zuzmók ugyanis nem növények, hanem egysejtűek. Óvatosan lépkedtünk.
 
 
Állítólag a Skeleton Coaston csak zuzmók borítják a kőzeteket, és a legkülönfélébb színű, összefüggő szőnyegeket alkotják. A zuzmó nagyon érdekes formáció, moszat és gomba együttéléséből keletkezett mikroorganizmus, érzékeny és lassan nő, erre fel az emberek letapossák őket meg hazaviszik szuvenírnek. Eddig valahogy a zuzmók nem foglalkoztattak, de most már a szívemen viselem a sorsukat.
Nyolc hotelben próbálkozunk, mindenhol teltház. Swakop valóban turistaközpont, és a hétvége is rátett egy lapáttal. Az éttermekben hasonló a helyzet, általában foglalni kell, hogy leülhessen az ember vacsorázni. Végül sikerül találnunk szállást 470 NAD-ért reggelivel. Itt is fapalló nyújtózik az óceán fölött, de nem végződik étteremben (az étterem a parton áll), mint Walvisben, és sokkal hosszabb. Oszlopai között tajtékzik az óceán. Őrült, vad erő. Megtermett, ádáz hullámok csapdossák a partot.
 

Feljegyezve: 2010. 09. 25.

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr622389264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.