9. nap
Létezik egy olyan növény, amit pozsgásnak hívnak, de én eddig csak a pirospozsgás arc megnevezésből ismertem ezt a szót. A pozsgás állítólag azt jelenti, hogy szárazságtűrő, vagyis nem vízigényes. Ezek a sivatagi vagy félsivatagi területen élő szukkulensek a vizet leveleikben vagy törzsükben tárolják. Eddig csak a madagaszkári baobabhoz, vagyis majomkenyérfához volt szerencsém, meg a kaktuszokhoz, meg mindenféle giz-gazhoz, ami a sivatagban nő. Ma azonban remélhetőleg egy igazi csodát láthatok, a Welwitschia mirabilist.
De a flóra előtt egy kis fauna: ébredés után kikukkantok az ablakon, és a part terítve madárral, mint egy vízi svédasztal. Megreggelizünk, leadjuk a szennyesünket, és irány az öböl!
Hm, hm, micsoda flamingókert! Alig veszik ki csőrüket a hideg vízből. A flamingó - a híres főnixmadár - a mikroszkopikus planktont szűri, mint a bálna. Amikor repülnek, gyönyörű ívet ír le a testük. A szomorú az, hogy az öböl néhány éven belül eltűnhet, talán a sókitermelés vagy a környezetszennyezés miatt. Mindenesetre kifurikázunk a sóbányához, ahol sóhegyek emelkednek, és futószalagon hull a só. A part egy részét csapolják le. A nyers sót főként a Dél-afrikai Köztársaságba exportálják.
Pelikánok vitorláznak a partmenti szélben...
A sófeldolgozó üzem fehér hava...
Kicsit gyönyörködünk a rózsaszín és fehér madarakban, néhány pelikánt és sakált is látunk, majd indulunk az irodába, hogy megtervezzük a Sandwich Harbour-utunkat. Az infócenteres lány homokdűne-túrával egybekötött lagúnalátogatást ajánl, meg hajókirándulást, és minden kérdésünkre készségesen felel. Többek közt az is kiderül, hogy a közeli Pelican Pointon fókák élnek, és kiugrálnak a hajóra, megsimogathatók és megpuszilgathatók. Nem vagyok benne biztos, hogy akarok egy fókával ölelkezni. Egyébként is lényegtelen, mert a programokat kora reggelre időzítették, így legfeljebb holnap pusziszkodhatok (de nyálas szó!) fókákkal. Ma tehát saját szervezésben indulunk útnak! A kikötőben, ahol óriási óceánjáró hajók horgonyoznak, unott hivatalnoknőktől megvesszük az engedélyt a Welwitschia-drive-ra, vagyis kifizetjük a belépődíjat a parkba, ahol a csodás növény-őskövület nő!
Ehhez azonban el kell jutnunk Swakopba, de nem a Langstrandon, hanem a 7-es számú dűne mellett haladunk, a sárga dűnék mentén. Szuper betonút vezet a C34-en, aztán rátérünk a C28-ra, ami már a szokásos, zötyögős földút. A D1191 még jobban ráz, de kibírható. Az első látványosság a Moonscape, vagyis vulkanikus táj, ahol a Holdon érezhetjük magunkat – űrutazás nélkül. Akár sci-fi filmet is forgathatnának itt űrállomással, űrlényekkel. Kozmikus táj.
Amikor már-már attól tartok, hogy nem pillantok meg egy árva Welwitschiát sem, három turista sétálgat földre szegezett szemmel a köves tájban! Hűha, négy darab! De teszünk pár kilométert, és tele van hintve velük a táj! A leírás szerint két levelet növeszt, az rongyolódik szét több szállá, de nekem olybá tűnik, mintha mindnek számos levele lenne. Na jó, nem vagyok biológus. Ez az élő fosszília igazi unikum. Elég neki egy kis hajnali harmat, amit a szelek fújnak az óceán felől, és már nő is pár millimétert, vagy tovább vegetál. A legtöbbjüket óvó célból kavicsokkal kerítették körül, hogy ne ártsunk a több száz éves növényeknek. A végcél, amit a nehezen megmozduló hivatalnoknő bekeretezett részletes térképünkön, egy 1500 éves példány. Ez nem kaviccsal van megjelölve, hanem kerítéssel körülkerítve. Nagy talány számomra, hogyan „születhetett” akkor, amikor a hunok fejedelme, Attila! Élő őskövület. Biztosan nem locsolják? Nem szaporítják? Újabb pozsgásokat fedezünk fel, dollárbokrokat (dollarbush), apró érmelevelekkel.
Minden kihalt, csak a Welwitschia zöldell, és a Swakop folyó medrében bukkan fel néhány fa. A parkban két helyen is lehet kempingezni engedéllyel, de se áram, se víz nincs, teljesen önellátónak kell lenni.
Mire rájövünk, mit jelölnek az út menti számok, sikerül elhagynunk a zuzmókat, pedig állítólag a legkülönbözőbb színben pompáznak, és azért sem szabad letérni az útról, mert tönkre tehetjük a zuzmóligeteket. Tehát ezeken a látszólag kietlen tájakon is van élet! Nemcsak növények, de nyársas antilop, vándorantilop, strucc is. A táj egyébként délebbre lenyűgözőbb volt. Bár aki itt kezdi a fővárosból a körutazását, ettől is elájulhat. Itt sincs semmi, de ahogy férjem frappánsan megfogalmazta: Ötven kilométerenként másfajta semmiben gyönyörködhetünk.
Este ismét homokvihar a 7. dűne tájékán, alig látunk az orrunknál tovább. Vagyis ez itt késődélután valószínűleg teljesen természetes „esemény”, hiszen fúj a szél, és homok is van bőven.
Walvis Bayben ismét a flamingókban gyönyörködünk az öbölben, és egy felhajló csőrű gulipánt is látunk.
Visszamegyünk a turistairodába, de még mindig tanácstalanok vagyunk, mire fizessünk be. Engem érdekelne a hajókirándulás, ahol delfinek kísérnek és fókák ugrálnak a hajóra, és pelikánok pihennek meg a korláton. De férjemen úgy látom, hogy gyerekesnek tartja, és sokkal különlegesebbre vágyik. Azon töpreng, egynapos vagy félnapos túrára ruccanjunk ki a Sandwich Harbourbe. Amikor kiderül, hogy ugyanazt látnánk, csak több időt töltenénk egyes helyszíneken és ebédelhetnénk a dűnéken, nem nehéz a döntés: elég lesz fél nap is. Reggel érdemes indulni, mert délután megerősödik a szél.
A Raft étteremben vacsorázunk, finom tenger gyümölcsei levest és pizzát. Ez a legpuccosabb étterem, egy híd vezet hozzá az óceán felett. Kiöltözött, divatos emberektől hemzseg. Netán itt zajlik az éjszakai élet?
Férjem pénzt próbál kivenni az automatából – elfogyott a beváltott eurónk – de csak az a bankkártyája működik, amit véletlenül hozott magával. Még szerencse, mert én nem hoztam. Bevásárlás a Sparban, passion fruit és lychee dzsúsz, szálloda, kimosott ruhák.
István este áttörölgeti a fényképezőgépet, a tartóját, az objektíveket. Elnézegetem, milyen alapos. De holnap ismét poros lesz, sőt porosabb. Hiszen a homokdűnék közé kirándulunk!
Feljegyzés dátuma: 2010. 09. 24.
