12. nap.

Ma a hírös-nevezetös, orrfacsaró és lármás fókarezervátum vár, egyes források szerint Dél-Afrika, mások szerint a világ legnagyobb fókakolóniája. A költési időszakban, novemberben és decemberben kétszázezer fóka nyüzsög egymás hegyén-hátán a rezervátumban. Majd miután kellőképpen megszívtuk magunkat a bűzzel és a látvánnyal, átkocsikázunk a szomszédos Skeleton Coastra, vagyis a Csontvázpartra, ahol hajóroncsok hevernek a parthoz közeli homokban.

Világjárói mivoltomat megfűszerezem egy kis háziasszony szereppel, és mielőtt útra kelünk, rántottát sütök, mert olajt és fűszereket is találok a konyhában. Tegnap itt futottam össze egy hatvanas pasassal, aki a feleségével érkezett, egy ősz, hosszú hajú nővel. Új-zélandiak, és bármikor bukkanunk fel, folyton Afrika könyvüket bújják ahelyett, hogy a környéket járnák.
 
Elindulunk a városba. Férjem nem bírja ki egy kis csipkelődés nélkül: Éjjel felébredtél egy kicsit mérgelődni? Fél szeme csukva, a haja az égnek áll: igazi sárkány. Fő, hogy néhány baktérium az ágyban aludhatott, felelem. Amíg férjem pénzt vált a bankban, tizenegy nap után ismét internethez jutok, és átfutom a mailjeimet.
 
Az óceánparton, a kietlen területeken települést nem látni. Vagyis százhúsz kilométeren át, Cape Crossig legfeljebb sókitermelő munkások és osztrigatenyésztők élnek – ám állandó jelleggel senki. És halászok. Északabbra a Skeleton Coast Park pedig teljesen kihalt. A Swakoptól hatvan kilométerre fekvő Hentis Bayig csak egyetlen települést látunk, Wlotzkasbakent, ahol a házak mellé-fölé víztartályokat építettek és egyeseknek napkollektora is van. Akár a szelektív hulladékgyűjtés, a biomegoldások is a kedvemre valók.
A semmi közepén nyitva a Fishermann Inn bár. Az út szélén asztalokon fehér és rózsaszín árnyalatú sókristályokat árulnak, mellettük befőttesüvegek, ahova a pénzt rakhatjuk. Amit bárki kivehet, mivel az asztalokat senki sem felügyeli.
 
Félórányira Swakopmundtól megláttuk az első és egyben utolsó hajóroncsot kábé háromszáz méterre az úttól. Más kocsik is fékeznek, és amint kiszállunk, ásvány- és kőzetárusok környékeznek meg. Az egyik az autóig kísér, és kér valami ennivalót, mert innen nehezen jutnak be a városba. Adunk neki kenyeret és almát. Félig felfalt, félig bűzlő-foszló fókatetem mellett haladunk a hajóroncshoz.
 
 
Ha nem fogom erősen a kormányt, lefúj az útról a szél, szólal meg férjem. Olyan erős a légáramlás a part közelében.
Aztán a rezervátumot hirdető táblánál letérünk a főútról, megállunk egy bódénál, befizetünk fejenként 40 NAD-ot, majd átfutom, mit írnak a fókákról, és átlapozom a látogatókönyvet. A turisták észrevételei, illetve hogy melyik országból érkeznek, mindig érdekeltek. Az egyik oldalon egy turista fejezi ki a felháborodását, hogy ötpernyi fókanézegetésért egy vagyont fizetett! Ráadásul egy csomó döglöttet is látott. A fókákat bármennyi ideig nézhetjük, ki tehet róla, hogy csak öt percig nézte őket? Talán zavarta a hangzavar, ami hamarosan megüti a fülünket, meg a folyamatos, bőgő, jajgató, óbégató, horkantó hangok. Vagy az őrült bűz, ami mindjárt megcsapja az orrunkat.
 
 
De a bűz nem olyan elviselhetetlen és orrfacsaró, mint gondoltam, sokkal fertelmesebbre számítottam. Engem nem igazán zavarnak az állat- és a csatornaszagok… A görény sem büdösebb? Létezhet Afrikában olyan közmondás, hogy büdös, mint a fóka? Néhány turista feltűnően sálat tart az orra elé.
 
 
 
 
 
A leglehetetlenebb helyzetekben fetrengenek a földön és a köveken, fejük oldalra és hátra biccenve, de a vízben is sokan megmerülnek. Rengetegen vannak, pedig a kormány egy részüket kiirtotta „falánkságuk” miatt, amire az állatvédők fel is emelték a szavukat. Egy csomó ürüléket termelnek, és soktonnányi guanót exportáltak innen Európába.
 
 
 
 
Néhány megtermett hím látható köztük – az egyikre egy olasz figyelmezteti a társait, amiből annyit értek, hogy macsó, a kis fókák meg anyjuk emlőjén lógnak. Most tűnik fel, milyen kis korcs fülük van.
 
 
Egy halott fókát is felfedezek – könnyen agyonnyomják őket a tömegben. A nagyszerű, hogy testközelből figyelhetjük őket, ugyanis újrafelhasznált anyagokból (ismét környezetvédelem!) készítették a föld felett vezető sétapallót, infópontokkal. Fókák a palló alatt is heverésznek, de a pallón kívül a kolóniában sétálgatni nem ajánlatos.
Itt ért partot az első európai, egy portugál hajós 1486-ban, egy bizonyos Diego, és kőkeresztet állított fel, ami most is látható. Ellenállt az idő vasfogának.
 
Továbbra is az óceánparton haladunk észak felé, hogy elérjük a Csontvázpartot, de állítólag belépőt kellett volna intézni Windhoekban, egyébként az Ugab folyótól északra tilos a belépés. Viszont eddig sehol nem kértek belépőt vagy szállásfoglalást, ahogyan a könyv írta. Haladunk egy jó ideig a semmiben északra, teljesen délibábos, száraz és sík vidéken. Miért hívják az innen északra fekvő területet Csontvázpartnak? Állítólag a hajóroncsok hasonlítanak csontvázra, de a Roncsvázpart vagy a Roncstemető név találóbb lenne. Szegény tengerészek, nem láttak semmit a ködben, és zátonyra futottak. Közben az útikönyvből kiderül (Nem hiszem, hogy az útikönyv érdekesebb a tájnál!), hogy ne is keressük a roncsokat, mert a homok, a sós víz és a korrózió megette őket. (Ha most nem olvasnék, tovább keresnénk őket!). És nem közvetlenül a parton vannak, hanem jóval beljebb. Szóval terjeszkedik a sivatag. Jó tudni.
Kiszállunk a kocsiból, hogy megnézzem, vannak-e zuzmók. Vannak, méghozzá bőségesen lepik a köveket, de csak akkor láthatók, ha alaposan körülnézünk. Szárazságtűrő bokrok is előfordulnak néhány alacsonyabban fekvő részen.
Visszafordulunk az úton, és az első elágazásnál letérünk a szárazföld belsejébe, a Messum és a Dobos kráter felé, a Brandberg Massif, Namíbia legmagasabb hegysége irányába. A szórt köves út elég félreeső helyeket közelít meg, és az útikönyv szerint csak bányászok járnak rajta, de szeretjük a félreeső utakat. A központi fennsík észak-dél irányban húzódik, és Damaraland felé, a himbák földjére érkezünk hamarosan. A sokféle sivatagi táj után ma  hegyekben gyönyörködhetünk.
 
 
A táj telehintve meglepően sok Welwitschiával, én meg még féltem, hogy egyet sem fogok látni! Csak egyszer állunk meg, hogy közelebbről is megnézzük a leveleit és a virágait. Egy helyen vadelefántokra is figyelmeztetnek. Te észre sem vennéd őket, jelenti ki kedvesen a férjem. Valakinek olvasnia is kell, felelem. Tudnád, hogy ezek itt gránithegyek?!
 
 
 
A parton a hideg Benguela-áramlat miatt 16 fok volt, húsz perc múlva pedig 24 fok lett. Negyven perc múlva 28 fok a hőmérséklet. Csipkés-töredezett gránithegyek bukkannak fel a távolban. 30 fok és 16.00 óra. 12 nap alatt 3000 kilométert tettünk meg úttalan és karbantartott utakon. Az autó olyan koszos, hogy alig látható a rendszámtábla, ami arról is árulkodik, hogy elég kalandot gyűjtöttünk. Magunk is rengeteg port beszívtunk. 32 fok.
 
 
Két és fél óra alatt a duplájára nőtt a hőmérséklet, és egy autót meg egy vándorantilopot láttunk. Ismét egész nap autóban ültünk. Uisban megállunk az első szállodánál, és maradunk 450 NAD-ért. Érdekes, mondja férjem, hogy az ember egész nap egy dobozt keres, amiben van víz és valami puha.
Lerakjuk a cuccainkat, és bejárjuk a települést, még éppen sötétedés előtt. Jómódú emberek lakhatják. A házak megnyerőek, rendezett kertek veszik őket körül sok kaktusszal, virágzó bokrokkal. Mintha kertészek keze nyomát viselnék magukon. Az egyik eladó. Hm, hm…
Beülünk az étterembe, Hansa Draught nincs, Windhoek Draught-ot iszunk. Mióta nem volt rajtam öltöny!, sóhajt férjem. És nyakkendő, egészítem ki.
Holnap a White Lady sziklarajzok és sziklavésések a programunk, majd Twyfelfontein, a Megkövesedett erdő és az Orgonasípok. Rájövünk, hogy ezidáig csak fehérek adtak ki szállást és szerveztek túrákat, a takarítónők és a konyhai személyzet fekete.
A mosdóban egy gekkó lapul a falon a vécé mögött, hasznos és kedves jószág, de férjem nem szereti. Nem is akar mosakodni, nehogy a zuhanyozóba másszon. Félelmét és lustaságát így közvetíti felém: Én öntisztuló vagyok.
 
 

Feljegyezve: 2010. 09. 27.

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr232395547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.