Otjivarongóból Windhoekba

2010.11.02. 13:31

21. nap

Otjivarongóban dinoszaurusz lábnyomokat is láthattunk volna, meg Namíbiában egyedülálló krokodilfarmot; a krokik bőrét exportálják, húsát pedig a helyi lakosság fogyasztja. És a közelben élő gepárdokat is megnézhettük volna. Hát ez most kimaradt, de következő alkalommal bevesszük a programjaink közé! Ha majd a távoli jövőben egyszer esős évszakban is visszalátogatunk…

Férjem egész kirándulásunk alatt folyton mozgalmas, tébolyodott és agyament történeteket álmodik – lehet, hogy máskor is, csak nem emlékszik az álmaira, vagy nem meri elmesélni őket – pedig napszúrást sem kaphatott és a beszálló por sem lehet az oka. Valószínűleg a szakállam miatt van, állapítja meg bölcsen. Szerintem meg az élménydömping miatt, amit képtelen „ésszerűen” feldolgozni. (Ma például azt álmodta, hogy óriási földrengés volt, miután ismét összeértek a földrészek, és nem kellett törődni pénzzel, élelmiszerrel, szállással, mert minden szabadon a rendelkezésre állt. És fegyverrel meg terepjáróval világkörüli útra indult a bátyjával. A magyarázat egyszerű: szeretne folyton utazni, méghozzá ingyen, és mivel nem szeret repülni, kocsival utazna, amihez ismét össze kellett illeszteni az őskontinenst. Az egyedüli bökkenő: Miért nem velem?!)

Reggeli után útnak indulunk. Az utat vörös termeszvárak szegélyezik és varacskos disznók legelésznek térdepelve a kerítésen innen. Megérkezünk Okahandjába, a hererók adminisztrációs központjába, és megnézhetnénk a Blood Hill avagy Bloedkopje hegyet, ahol hétszáz hererót mészároltak le, a nők kezét-lábát levágták, hogy megszerezzék az ékszereiket. Teszünk egy kört a városban, a kézműves sátrakat csak távolból látjuk, nem állunk meg. Aztán áthaladunk a Swakop folyón, ahol alig csordogál egy ér.

5220 kilométert tettünk meg 3 hét alatt, és a GPS-ünk már tegnap felmondta a szolgálatot, de az útikönyvben szereplő térképnek és kiváló tájékozódó-képességemnek köszönhetően hipp-hopp megtaláljuk a 200 ezer lakosú fővárosban az első napi szállásunkat. A legszebb szobát kaptuk: ma van a kéthónapos házassági évfordulónk. Teraszunk ránéz az udvarra, a bárra és a medencére.

Miután lepakoltunk és rendeztük a szállást, tankolunk és lemosatjuk a kocsira ragadt bogarakat, majd elugrunk az autókölcsönzőbe. Kivárjuk az ebédszünet végét, majd leellenőrzik a kocsit, megnézik, tele-e a benzintartály, megkérdezik, minden rendben volt-e és jó utat kívánnak. Holnap kivisz a sofőrjük a reptérre.
 
Szeretném tudatni az emberekkel, hogy élünk, és a facebookon megjelentetni egy üzenetet, de nem enged belépni, mert gyanús helyről jelentkezem, és csak egy óra múlva próbálhatom újra. Elugrunk a KFC-be, majd sétálunk a belvárosban. A belváros még mindig csilli-villi, gyarmatkori és modern épületek, márkás boltok, éttermek sorakoznak a belvárosban, meg bevásárlóhözpontok, és a fővárosi összképhez tartozó, elmaradhatatlan plázacicák.
 
 
A postán feladom a képeslapokat. A Christuskirchénél ismét árusok ülnek, hát a maradék pénzünkön veszünk tőlük hat kis kulcstartót ajándékba.
 
 
A meteoritokat is megtaláljuk! 300 km-re Windhoektól valóságos meteoriteső volt 600 millió éve. 77 darab, 21 tonna meteorit hullott a földre.
 
 
Majd napozunk a virágzó teraszunkon, és hallgatjuk az esti duruzsolást meg a neszeket. Üldögélünk a lebukó nap fényében, és nehéz elhinni, hogy Afrikában vagyunk.
Két gyerek lubickol a medencében, a bárban is beszélgetnek, és egy fiatal lány folyamatosan nyomja egy pasinak a medence szélén a szöveget. Leállíthatatlan. Nem szeretem a rasztásokat, mondja férjem. Meg a világos szemöldökűeket. Tele van húszévesekkel a szálló, akik minden napjukat részletesen elmesélik, így mindent kétszer élnek meg. Szeretnek vastag ponyvairodalommal megjelenni, de csak arra várnak, hogy valaki feltűnjön, és csacsoghassanak egyet.
 
A facebookon fel kell ismernem pár ismerősömet, és üzenhetek is. Ilyenre sikeredik a jelentkezésem, diakritikus jelek nélkül: Otszaz kilometerenkent kanyar es benzinkut. A Namib-sivatag homokduneit rafujja az uttestre a szel. Kietlen, vilagvegi tajak, elhagyatott videkek. A homok birodalma. Es allatkert> varacskosok, zsirafok, elefantok, kuduk, gnuk, sakalok, skorpiok. Meg egyetlen zebran sem mentunk at >/) Udv Namibiabol!
 
Végignézzük a fényképeket, és sörözünk egyet az udvaron. Holnap repülünk haza. 21 napot töltöttünk itt, 5305 kilométert tettünk meg jobb kormányos autóban, és láttunk vörös homokdűnéktől kezdve bozótszavannáig, holdtájon át kavicssivatagig rengeteg káprázatos tájat, az állatvilág lenyűgöző vízimadarain, nagyvadjain hizlalhattuk a szemünket, ősöreg növényeket érinthettünk, sziklarajzokat csodálhattunk, mindezt kötetlenül, önállóan, saját szervezésben. És teljes biztonságban, ebben a csodás afrikai országban.
 
 
Feljegyzés dátuma: 2010. 10. 06.

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr542415981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.