Bukaresti séták

Írok egy kicsit Bukarestről: milyenek voltak az első benyomásaim, hogyan élem meg a várost. Még tavasszal fogalmaztam meg, de túl hosszúra sikeredett, és a Világjáró magazinban csak egy töredéke jelent meg.

Amikor 2010. februárjában életemben először Bukarestben jártam, a várost fehér hólepedő takarta. A hepehupás, tócsás utak, a végeláthatatlan, szürke betonrengeteg és a kommunizmus bukása után sorra épült acél-üveg hivatali épületek láttán tudatosítottam, hogy nem UNESCO Világörökség helyszínre érkeztem.

De amikor felfedeztem az Óváros részben felújított sörözőit és vendéglőit, melybe télen is betérnek a felfedező kedvű turisták, és a városban hellyel-közzel felbukkanó patinás épületeket, fellélegeztem.

Ráadásul tavasszal a város arculata – s ezzel együtt az emberek hangulata is – jelentős változáson ment keresztül: zöldbe borultak a parkok, a tavakon megjelentek a hattyúk és a kacsák, meg a pávák,

megnyitotta kapuit a szabadtéri Falumúzeum,

a kertvendéglők megteltek turistákkal, és Bukarest egy pezsgő, élhető nagyváros benyomását keltette, ahol jól érezheti magát bárki…

 
Bukarest egykoron és ma
A múlt század eleji fekete-fehér fényképeket nézegetvén szembetűnik, hogy a valaha szebb napokat látott fővárosban igazi kávéházi bohémélet zajlott, ezért illették a várost a Kis Párizs elnevezéssel. A képek tagadhatatlanul arról árulkodnak, hogy Bukarest a két világháború között aranykorát élte. Az ország elitje habzsolta a mozgalmas nagyvilági életet, de a nyüzsgő város a külföldieket is vonzotta, ahol francia mintára bulvárok épültek, és megépült például a párizsi Diadalív mása.
 
 
Azonban a város építészetében és kulturális, gazdasági életében jelentős változások álltak be, amikor színre lépett az ország évtizedekig meghatározó politikai személyisége, Nicolae Ceausescu.
 
A város építészete
Egy városi séta alkalmával elkerülhetetlenül feltűnik a város elképesztő építészeti stíluskavalkádja. Elképesztő jelzővel illetem, nem éppen a szó pozitív értelmében. Mit is értek alatta? Egyrészt csodás homlokzatú, régi épületekre botlunk, másrészt szabványépületek foglalták el a helyüket. Milyen arányban? A leggyakoribb „felállás” a betontömb, ortodox templom, betontömb, betontömb, betontömb, régi épület, betontömb.
 
 
Az ódon épületek egy része a második világháború bombázásaiban semmisült meg, továbbá az 1977-es pusztító földrengés sem kímélte őket, a maradék pedig a kommunista éra haszonelvű építészetének a csapdájába esett. A várostervezésre leginkább a Ceausescu-korszak nyomta rá bélyegét, aki a színes, eklektikus városképet szocialista egyenruhába öltöztette. A házaspárt olyannyira lenyűgözték az 1971-es észak-koreai kirándulásuk során látott káprázatos méretű, dicsőítő felvonulások céljára létesített terek (pl. a Kim Ir Szen tér) és a monumentális épületek, hogy úgy döntöttek, a Kis Párizsból Kis Phenjant kreálnak. Ehhez azonban városnegyedeket kellett könyörtelen módon a földdel egyenlővé tenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr62426749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.