Ma egész nap nagy pelyhekben hullt a hó, és még talán mindig hulldogál (Hull a pelyhes fehér hó!)… Fehér fátyol lepi a parkot, a tóparti elszáradt füvet, a kopár fákat. Sirályok köröznek a vékony jégréteg felett, olyanok, mintha a fehér pelyhek álltak volna össze sirály formává, és komor varjúk kárognak a fákon. A ház előtt villogó fényekbe öltöztetett fenyőfa álldogál. A szökőkút vizét elzárták, némaság lepi. Néhány kutya megszaglász, majd elsomfordál. Fázik a lábujjam. Az összes...

Reggelente még nem vagyok naprakész. Ilyenkor csak az orrom alatt mormolok. Még a műszikla is havas, kommentálom álmatagon a látványt. Milyen nyuszika, kérdezi a párom. Hát így vette kezdetét ez a nap…
Mesélek kicsit a nyárról (télből nyárba révedni juj de jó!), bár ott is kivettük a részünket a fagyból, a jeges-havas, gleccsertavas tájban, ahol éjjelente jócskán vacogott a fogam a széfútta sátorban, de az ég közelében mit is várhat az ember az éjszakától…
Szóval ismét a Retyezátban jártam gondolatban - elkalandoztam, már amennyi "kitérőt"  a disszertációm engedélyezett.
A Retyezátot életem legnagyobb fizikai teljesítményének tartom. Lépni nem bírtam a kimerültségtől... Sátrat akartam verni a végcél előtt, mert végkimerültségben szenvedtem. Szóval folytatódjon a személyes benyomásokkal kiegészített képes beszámoló, amely részben, kevesebb személyes kiszólással már nyomtatott formában is megjelent (Világjáró magazin, Erdély ezerszemű hegye, 2009 október).
 
Az előkészületek után térjünk a tárgyra, a feljutásra és a turistaútvonalakra. Először is autóval eljutottunk Nuksóra (Nucşoara) faluba, majd a települést elhagyva még hat kilométert autóval tettünk meg a Carnic (Cirnic)menedékházig (1005 m). Amikor elindultam a parkban elsőként jelzett turistaúton, azt hittem, a női, könnyebbnek számító húsz kilós, csak a leglényegesebbre redukált dolgokkal megpakolt hátizsákkal csak pár lépést tudok megtenni. Büszke voltam rá, hogy még mindig a lábamon állok, amikor a sebesen folyó hegyi patak mentén haladtunk, (amely a Pietrele és a Stanisoarei patakok találkozásától már Nuksóra (Nucşoara) névre hallgat, majd át is keltünk nagyobb köveken és egy keskeny fapallón rajta, és lápos erdőben folytattunk utunkat egy vízesés mellett. Csak három és fél óra az út felfelé, biztattam magam, aztán ledobhatom a terhem és kifújhatom magam.
 
A Carnic (Cirnic) menedékháztól az Encián (Gentiana 1670m) menedékházhoz körülbelül két-két és fél óra alatt értünk, ahol kiderült, hogy az áradások miatt a hosszabb útvonalat választottuk, a nyolcórásat. A háznál legalább forró tea kapható, de ez minden, amiről álmodhatunk. Az erdőhatár felett kőgörgeteges úton kapaszkodunk felfelé, majd egy vízfolyásos területen verekedjük át magunkat. A hegyi pásztorok, a csobánok mutatják, hogyan jutunk át legkönnyebben a lápon. Teheneket terelgetnek és egy szikla védelmében húzzák meg magukat. Mivel eddig még nem tapasztalt kimerültséget érzünk, és pár méterenként kénytelenek vagyunk megállni, egy kis füves részen már tábort vernénk, de a vezetőnk figyelmeztet: nem tiltja meg, hogy itt töltsük az éjszakát, de nem is ajánlja; a legtöbb baj akkor történik, amikor kettéválik a csapat, és itt még a hegyimentők sem felügyelhetnek ránk. Kénytelen vagyok tovább bandukolni, de hátizsákom már más hátán folytatja útját. A túravezető egy sziklára festett feliratra hívja fel a barátom figyelmét: „Nu va laseti batuti!”, azaz „Ne hagyd magad legyőzni!” (Ne győzedelmeskedjen rajtad a hegy!).  Még szerencse, hogy az egyik nálam teherbíróbb és erősebb túratársam, Zoltán két hátizsák cipelésére is eleget edzett.
 
Hamarosan feltűnnek a nyáron is hófedte hegyoldalak, és a Bukura nyereg (Curmătura Bucurei 2206m) után, a már szürkületben tartott  pihenőnket követően, végre lefelé is haladhatunk. Lélegzetelállító látvány tárul elém, de a fáradtságtól alig látok: Erdély legnagyobb kiterjedésű gleccsertava, a Bukura tó terül el alattunk, melyet olvadó hótömbökből csordogáló vízfolyások táplálnak, és lentebb belőle ered a Bukura patak. A tó átmérője több mint fél kilométer, és ha valaki meg akarja kerülni, akkor kb. másfél kilométert kell gyalogolnia. Mélysége 15,7 m, területe 8,8 ha). Ebből a völgyből kiválóan megközelíthetők a közeli-távoli hegycsúcsok, nyergek, tengerszemek.
A Bukura tó csodásan csillog a koraesti fényben, visszatükrözi a környező hegyek körvonalait. Feltűnik a menedékház és a sátortábor. A tó partján oltalmat nyújtó, félkör alakú, kőből készült sátorvédő falakat emeltek az előttünk járó turisták. Keresünk egy nekünk tetszőt, és már sötétben gyorsan felhúzzuk sátrunkat, majd vacsorázunk, felhajtjuk a meleget adó pálinkát és „ágyba bújunk”.
Reggel arra ébredek, hogy minden tagom fáj és sajog a nyolc órás hátizsákos gyaloglástól, didergek, és a helyi pásztorok nyugodt szívvel ott legeltetik lovaikat, teheneiket a sátrak között... Az egyik tehén el is mosogatott: kinyalta a kint hagyott lábasunkat, a másik pedig az idő előtti sátorfelszedésben segédkezett, amikor a kifeszített sátormadzagunkban botladozott.
 
Ajánlott turistaútvonalak
Másnap kezdetét vette a csillagtúra. A sátortáborba is állítottak a végcélokat jelölő túratáblákat, a menedékháznál pedig nyilvános információs tábla és térkép fogad. A túrautak jól láthatóan jelöltek és könnyen követhetőek, de nem árt, ha beszerzünk egy saját térképet. Semmi esetre se induljunk egyedül útnak. Szinte évente előfordul halálos kimenetelű baleset, a hegy télen-nyáron szedi áldozatait. Télen (ami itt szeptemberben veszi kezdetét) hirtelen hóesés lephet meg, és tapasztalt túrázók is lelték már a hegyek közt halálukat. Nyáron az esőtől csúszós kövek lehetnek veszélyesek. Medvetámadástól tartani nem kell, az erdőhatár felett mozgunk.
 
Csak a skandináv és alpesi országokban láttam ilyen kietlen és lenyűgöző tájat, ahol a kövek és a sziklák uralják a tájat, és se fa, se bokor, legfeljebb fű, zuzmó és moha látható. Célunk a tavat körülvevő közeli-távoli hegycsúcsok meghódítása: a Bukura (Bucura, 2433), a Papusa (Pãpusa, 2508), a Retyezát (Retezat 2482) és a Pelága (Peleaga, 2509) csúcsoké. 
 
Hegycsúcsok
Az első túracélunk a közeli Bukura hegy, amely a „visszaúton” helyezkedik el, a Bukura nyereg (2206m) irányában. A gerincre kiérve jó rálátás nyílik a Bukura-kapu csipkézett vonulatára és folytatásában a Kapu-toronyra, valamint a Zsudele-csúcsra. Nyugatra a szigorúan védett Gemenele-rezervátumba tekinthetünk le, keletre pedig a magunk mögött hagyott tó és a Pelága-csúcs látványában gyönyörködhetünk. Ösvényünk a Bukura-csúcs köves gerincén folytatódik. Miután felmásztunk a nyeregig, egy sziklagörgetegeken kellett araszolva átmennünk, majd célba vettük a Bukura csúcsot. A túloldalán, a völgyben újabb gleccsertavak tűntek fel (Stanisoara, Stirbu) majd még újabbak. Útközben tábla figyelmeztet, hogy itt a Gemenele Tudományos Rezervátum helyezkedik el, ahova belépni csak engedéllyel szabad. Némely türkizkék gleccsertó szélén még vastag rétegben áll a hó, és szebbnél szebb hegyi virágok pompáznak a füves részeken. A sok nyíló piros-vörös-rózsaszín rododendron szemet gyönyörködtető, mindenütt nyílik a kopár tájban!
Annyi hó marad meg a nyári hónapokra is, hogy szabadon csúszkálhatunk, csak a kiálló sziklatömbökre kell ügyelni. Társaim örömmel ujjongnak, cigánykereket hánynak, csúszkálnak, miközben én csak araszolgatok oldalvást, óvatosan.
 
Másnap a Pelága csúcs következett, és az út során zergék is feltűntek a ködben. A menedékház irányában indulunk felfelé, és az üvegünket a lenti vízfolyásnál töltjük meg. Itt még füves és lápos a táj, később látjuk a szél, víz, a jégkorszaki gleccserek tájat formáló hatását.
 
A hegyimentők sötétedéskor izgatottan futkostak, az egyik román fiú jelentette, hogy nem jött vissza három ember. Amikor éppen indulni készültek, szerencsére feltűnt fejlámpáik fénye. Mindenki fellélegzett.
 
A Zenóga tóhoz vezetett a következő utunk. Ez a legnagyobb mélységű tengerszem (29 méter 6,5 hektár, 1997m magasságban), és fel kellett jutnunk jókora magasságba, hogy végül sétálva eljussunk a tó mellé épült menedékházhoz. Szamarak legelésztek a fűben, és a hegyimentő elmesélte, hogy hetente cserélik egymást, és a szamarak segítenek az élelem felszállításában.
Túravezetőnk, Galló Janó sokkal szakszerűbben írja le az utunkat: „A Zenóga tóhoz a Bukura tó melletti sátorhelyről a kék sáv jelzésen indulunk el északnyugat felé, de hamarosan, egy póznánál letérünk róla balkéz felé. Néhány tíz métert haladva újabb pózna jelzi a Szlevej-gerinc felé leváló sárga kör jelzést, mi azonban folytatjuk egyenesen a Bukura-katlan tófüzére felé. Bal oldalt nemsokára fel is bukkan az Anna-tó, illetve az alatta fekvő Lia-tó. A következő tengerszem a hosszúkás alakú Viorika-tó. A parttól jóval feljebb vezető turistaösvény szép rálátást biztosít a túloldalon elhelyezkedő két apró, névtelen tavacskára is. Tovább haladva kisebb vízesés hangjára lehetünk figyelmesek, ez a Viorikához hasonló méretű és alakú Florika-tó kifolyási pontja, mely az előbbit táplálja. Ha kigyönyörködtük magunkat a sűrűn egymás mellett sorakozó tengerszemek látványban, újult erővel kapaszkodhatunk fel egy meredek ösvényen (útközben adódik egy leágazás jobbra felfelé a Kapu-tó és a Bukura-kapu irányába) a Kapu-torony tövében megbúvó Függő-tó kicsi, elzárt katlanába. A kicsiny tó szelíd kontrasztja a fölé magasodó félelmetes sziklafalnak... Utunk következő szakasza helyenként kitett, meredek ösvényen vezet – jobbra a Zsudele csúcs, balra alattunk mély katlan, benne a Florika-tóval. A fárasztó kapaszkodás végén megérkezünk a Zsudele nyeregbe (2370 m). Tapasztaltabb túrázók innen rövid kitérővel egy jelzetlen ösvényen megmászhatják a Zsudele-csúcsot. A jelzett út a nyereg túloldalán köves terepen kezdi meg az ereszkedést. Hamarosan újabb tengerszem, a Zsudele-tó víztükrére tekinthetünk le a magasból, majd a megenyhülő gerincen folytatjuk tovább. A fokozatos ereszkedés közben szép lassan elérjük a törpefenyves felső határát és egyre inkább eltávolodunk a gerinctől. Egy tisztásos részről aztán végre megpillantjuk a szinte tökéletes kör alakú Zenóga-tavat, partján a hegyimentők kunyhójával. Az út téli körülmények között nem járható, a Zsudele-nyeregbe felvezető szakasz nedves időben is csak nagy odafigyeléssel!”
Amikor visszaértünk a sátrunkhoz, a messzeségben olykor felfénylett egy-egy villám, aztán dörgések érkeztek. Még nem sejtettük, hogy olyan szélvihar támad, hogy reszketve élem túl az éjszakát. Átkiabáltunk egymásnak a sátrakba, és érdeklődtünk, minden rendben-e. Azt hittem, az óriási jégdarabok puskagolyóként átlyuggatják a sátrat, és az erős szél mindenestül belefúj a Bukura tóba. Nem mindenki élte át szárazon a zuhét. Egy csoport diák az éjszakát a menedékházban töltötte csuromvizesen és a délelőtti gyenge nap fényénél szárítkozott.
A túrát - mindezek ellenére - csak ajánlani tudom. A Bukura tó melletti sátorhely jó idő esetén három és fél óra alatt megközelíthető, és utána már kishátizsákos, egynapos, jól jelölt túrautak vezetnek a sziklás, tengerszemekkel tarkított tájban. A látvány feledhetetlen, a kaland egy életre szól.

 

© Szöveg: Pénzes Tímea, © Kádár István

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr112522643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.