Tordai hasadék

2011.03.13. 19:29

Tavasz van, milyen szép tavasz van, de jó futkosni a szabadban… (Benjamin L.). Néhány napja beköszöntött a jó idő, és az erőt gyűjtő napfény egyre növekvő jókedvet varázsolt az emberek arcára. A saját bőrömön is érezhettem, naponta változó helyszíneken – az országot jártuk néhány napot – párom üzleti ügyben, én kísérőként, és behunyt szemmel élveztem a napot turistákkal és helyiekkel egyaránt. Amíg párom az ügyeit intézte, felfedeztem régről ismert városokat: sétáltam Sepsiszentgyörgy parkjában és színházi műsorait böngészve, Marosvásárhelyen a főtér homlokzatait nézegetve, Kolozsváron Mátyás király házába betérve, Nagyszebenben a napfényben fürdő Kis és Nagy téren. Majd az unokatesókkal és a baráti körrel kiruccantunk a Tordai hasadékhoz a mészkői (Cheia) kiindulóponttól – maga a hasadék is mészkőhegy töredezéséből képződött – egy röpke erdei sétára, amely ötórányi természetjárásra nyúlt.

A hasadék alján, lengő függőhidakon és keskeny ösvényeken, sziklákhoz lapulva legeltettük szemünket a felettünk emelkedő sziklákon, melyek hegymászók – alpinisták kedvelt falai is egyben, a télvégi utolsó havon és őzek lábnyomain.

A Hesdát-patak mellett, két meredek sziklafal közt, amelyek barlangokat is rejtenek, eljutottunk a hasadék túlsó végéhez, ahol pásztorok legeltették a lankákon nyájaikat. Egy kis sütkérezés után nekivágtunk a hegynek, és a felső turistaúton jutottunk autóinkhoz. Mire felmásztunk a hasadék tetejére, alig jutottunk levegőhöz – a tél nem tett jót a kondíciónknak – viszont felülnézetből, madártávlatból is megcsodálhattuk a természeti képződményt.

A helyi büfé még nem üzemelt, és nem csomagoltunk elemózsiát - nem éppen előrelátásunkról vagyunk ismertek, ezért elugrottunk Torockóba, hogy felkeressünk egy híres éttermet. A csinos, különleges házairól és népművészetéről ismert faluban egy nénitől vettünk áfonya-, bodza-, csipkebogyó- és kökénylekvárt, továbbá sikerült az éttermet is megtalálnunk. A Székelykő nevű hegység mellett haladtunk el, amely az alkonyati fényben rózsaszín árnyalatban játszott. Lenyűgöző látványban volt részünk. Újabb úti célt is sikerült találnunk: legközelebb ezt a hegyet másszuk meg!

Felemelő érzést jelent kimozdulni a bukaresti blokkok közül és pihentetni tekintetünket a téltől búcsúzó, rügyező tájon! Már karácsony óta ki sem mozdultam a betonblokkok árnyékából. Bukarest környékén nincsen természet, és Erdély is jó pár órányira fekszik. Egynapos kirándulásra nemigen van kilátás, és bizony hiányzik a zöld – a városi parkok nem tudják pótolni az ébredő erdő élményét.

Párom unokatesója nagyvonalúan meghívott mindnyájunkat a finom falatokra, és egy kecskenyájnak előnyt adva eljutottunk az étteremhez.

Sötétben, tele hassal hagytuk ott a különleges vidéket. Röviden Torda városát érintő autópálya-szakaszon is száguldottunk.

Vasárnap pedig már Bukarest felé vettük az irányt. A tájban már megjelentek a piknikezők: a helyiek az úttól pár méterre is felállítják a grillezőt, piknikszékeiket és asztalkáikat, és a hófoltos tájban már száll is a miccs illata. Nem zavarja őket a forgalom, a szmog, és azt sem, ha egymás hegyén-hátán kirándulnak – így üdvözlik a tavasz beköszöntét. A tavalyi piknikhelyeket feketéllő tűzhelyek jelzik, és bizonyára idén is fellobog rajtuk a tűz.

Megszívtuk magunkat tavasszal, és ismét erőt gyűjtöttünk arra, hogy túléljünk néhány nagyvárosi hetet.

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr962736518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.