Komodó felé

2011.03.19. 21:20

Miért érdemes kiruccanni Komodóra? Hát megnézni a három méter hosszú, akár száz kilogrammot nyomó sárkányokat! Igaz, hogy harapásuk emberre, állatra egyaránt végzetes, a nyáluk pedig olyan mérgező baktériumokat tartalmaz, melyek pár nap alatt végeznek az áldozattal, de kihagyhatatlan élmény, ha az ember Indonéziában jár! A sárkányok a múltból itt felejtett dinoszauruszok, hatalmas, vastagbőrű, lomha gyíkok, nagykarmú, bizarr krokodilok!

Komodó a 17.500 szigetből álló indonéz szigetvilág egyik apró szigete. A turista nem landolhat Komodón, hanem először Indonézia valamelyik nagyobb szigetére kell eljutnia, hogy ellátogathasson a csak hajóval megközelíthető, izolált szigetre. Mi Jáváról Balira, majd pedig Sumbawára repültünk, ugyanis Sumbawa és Flores szigete között terül el ez az apró sziget, ahol a világ legnagyobb varánusza él. A látogató az óriáshüllők megtekintése után egy csendes öbölben éjszakázhat a hajón, mert Komodón még nem épült vendégeket fogadó, megfelelően védett tábor.

Szilveszterkor szálltunk Balin repülőre és két órán belül Sumbawán landoltunk. A taxikból és a buszokból már jól ismert indonéz vezetési stílust ismét minden zsigerünket átjárhatta – a sofőrök az utasokra parányit sincsenek tekintettel, és ide-oda cikáznak a forgalomban, ám a pilóták sem finomkodnak túlzottan: jobbra-balra rángatják az egyébként is keserves állapotban levő gépet, mintha a levegőben valami akadályt kerülgetnének. (Talán felhőket?)

A kis reptéren már vár ránk Arnold, az idegenvezetőnk, akit az utazási iroda rendelt ki a kis reptérre a fogadásunkra. Ez az egyetlen megszervezett utunk Indonéziában, mivel Komodóra nem tud az ember saját szakállára eljutni. Azonnal csomaghordó fiút szerez nekünk, aki elvinné az ötven méterre parkoló autóhoz a csomagjainkat. Köszönjük, nem kell minket kiszolgálni, utasítjuk el szolgálatkészségét. Persze a többi turista csillogó szemmel konstatálja: micsoda szerviz! Arnold indulna is velünk a szállodába. Na de milyen szállodába? Köszönjük, de mi már választottunk az útikönyv alapján. A száját húzza, mert ő már intézett szállást, ahol talán egy kis közvetítői díj is ütné a markát, azonban kénytelen elfogadni az előállt helyzetet.

A reptérről Bimába, a közeli városba a tengerpart mentén jutunk el. Az utat sóföldek övezik és kis halászbódék, távolabb pedig rizsföldek zöldellnek. 

Bima sáros, lócitromos földutakkal fogad, az út szélén helyi lakosok álldogálnak, beszélgetnek, árulnak, vásárolnak.

Megérkezünk a szállodába, amely a koszos utcáról nyíló, csempézett, a helyi viszonyokhoz képest előkelő épület, és a gyarmatosítás idejéből maradhatott fenn. A szoba berendezése a luxuskategóriába tartozik, van hűtőszekrény és légkondi, a fürdőszobában angolvécé, a tisztaság azonban – akár eddigi szállásainkon – itt is hagy kívánnivalót maga után: foltok tarkítják a falat, az ágytakarót, a padlót.

Megegyezünk Arnolddal, hogy másnap indulunk a kikötőbe, Sapébe, majd onnan hajózunk ki Komodó szigetére. Kb. ötórás hajóút vár ránk, aztán megnézzük a varánuszokat, búvárkodunk, utána a part közelében éjszakázunk a hajón, majd visszahajózunk Bimába.Koraeste még teszünk egy rövid sétát Bimában. A város fekvése lenyűgöző: sűrű erdőkkel fedett hegyek és vulkánok ölelik körül, na meg a végtelen óceán. Az utcán lovaskocsik vegyülnek az autók és a robogók közé. És kecskék színesítik a városképet.

Lépten-nyomon „Halló mister!” megszólítást hallunk, majd jókedvű nevetést. Az egyik piac utcáján ananászt, narancsot és licsit vásárolunk.

Majd visszasétálunk a szállásra, mivel a közvilágítás enyhén szólva gyatra, és csak egyes bódékból szűrődik ki halvány fény, a fehér ember pedig igazi attrakciónak számít. Visszasétálunk a szállóba, és szilveszter estéjét inkább pihenéssel és erőgyűjtéssel töltjük.

Arnoldtól megtudjuk, hogy Sumbawa szigetét muzulmánok, hinduk és katolikusok lakják. Százalékokat nem mond, de tudjuk, hogy Indonézia a legnépesebb muzulmán ország, 90 %-ban muzulmán vallású, csak Bali túlnyomó része hindu. Valamint 242 millió lakosával Kína, India és az USA után a világ 4. legnépesebb országa. Sumbawán a kereskedelem a kínaiak kezében összpontosul, ennek megfelelően senki sem szereti őket, tudjuk meg katolikus idegenvezetőnktől. Az ő kínai főnöke több éttermet nyitott és hajói vannak, mondja rossz szájízzel.

Két-három óra múlva megérkezünk Komodó szigetére, újabb két óra, míg körbehajózzuk, hogy kiköthessünk a sziget bejáratánál, ahol belépőjegyet szednek. A sziget szürkés-barnás, sziklás és száraz, a sziget oldalán jól láthatók az erózió nyomai, a tengerbe hulló földcsuszamlások. Helyenként zöld fűfoltok fedik, olykor összefüggő szavanna borítja, néhány fa és bokor is feltűnik, de nagyon kietlen hely benyomását kelti. Bár a sziget lakatlannak tűnik, egy falunyi ember lakja.

A komodói sárkányok nemcsak a vaddisznókat és a szarvasokat tekintik eledelüknek, hanem fiatalabb sárkánytársaikat is. Ezért a kicsinyek kénytelenek a fa koronái közt élni, míg fel tudják venni a harcot a többiekkel. A kannibál sárkányok a döghúst sem vetik meg, és jobb híján óvatlan helyieket és turistákat is jóízűen fogyasztanak.

Nem hiába figyelmeztetik az ideruccanókat már a repülőtéren: Travel Warning! Indonesia: Dangerously beautiful!

A feljegyzés ideje: 2007. 12. 31.

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr692754227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.