Komodói sárkányok

2011.03.21. 21:38

Reggel az öböl védelméből kihajózunk a nyílt tengerre. A Csendes és az Indiai óceán közt bizony minden hullámlökéssel egyre erősebben érezzük a tengeri áramlatokat. Halászokat és gyöngyhalászokat látunk csónakjaikban és lélekvesztőkben. Hát hozzá lehet szokni ehhez az őrült hullámveréshez?

Az iratainkat, a pénzünket és a fényképezőgépet a nyakamba kötöm, és a mentőmellény irányába pislogok. Igen, a helyén van, kézközelben. Aztán szemem sarkából a partot kémlelem, a menekülés útját. De vajon hová tudnánk kiúszni? A partot heves hullámzás veri, a szigeteket varánuszok lakják, melyek bármikor nassolnának egy kis finom emberhúst. Kapaszkodom a dülöngélő hajóba és csak remélni merem, hogy nem leszek sárkányok eledele!

Amint elülnek a hullámok, a guide arcára is visszatér a mosoly és tálal: az asztalra sült banán, zöldségleves, sült tészta kerül, garnélarákok, sült csirke és paradicsomos-fokhagymás mártásos grillezett hal. A háborgó tengeren még háborgó gyomorral is nehéz ellenállni ilyen finomságoknak. Az ízük egyszerűen mennyei!

Végre lehorgonyzunk és kievezünk az UNESCO Világörökség részét képező szigetre. A móló végén álló irodában kötelezően kitöltjük a papírokat: ha eltűnnénk, tudják, hogyan hívtak és honnan érkeztünk. Tizenöt dollár a belépőjegy, de csak indonéz rúpiánk van: persze jókora kezelési költséggel számítják át az összeget. Aztán elsétálunk néhány árválkodó ház irányába, ahol a 2500 nyilvántartott varánuszból hetet meg is pillantunk: a házak tövében pihengetnek.

A guide lelkes: az előző csoportjával csak négyet láttak. Mi csalódottan nézzük az agyonetetett sárkányokat: bizonyára azért tömik őket, hogy meg ne támadják a turistát, vagy meg ne lógjanak a fényképezőgépe elől.

Pedig az UNESCO, a Greenpeace és egyéb természet- és állatvédő szervezetek közbenjárására a kormány szigorúan megtiltotta a sárkányok etetését. A közelmúltig az volt a divat, hogy a varánuszok elé kecskét vagy más állatot dobtak a sűrűn kattogó fényképezőgépek kereszttüzében. Most „csak” titokban etetnek, hogy el ne tűnjön az erdőben a turistalátványosság, és ne kelljen napokig kutatni a szigetet. Pedig az etetés árt a varánuszoknak: nem tanulnak meg önmagukról gondoskodni a természetben, tehát nem jutnak betevő falathoz, ha megcsappan a turisták száma.

A séta előtt a helyi idegenvezető figyelmeztet, hogy a szigeten tilos tüzet gyújtani, dohányozni, szemetelni, rongálni. És sátorozni sem szabad. Ki gondolta volna?! És ne induljunk guide nélkül útnak, mivel mérges kígyókkal is találkozhatunk, főként kobrával és viperával. És nem utolsósorban mérges harapású sárkányokkal.

A helyi idegenvezető kézbe fog egy kétfelé ágazó vékony kis botot, azzal indulunk útnak. Egymásra nézünk: ezzel a fabottal akar minket megvédeni a vérengző fenevadaktól? Semmi fémbot, vagy elektromos bénító? Netán tudja, hogy a sárkányok a sziget gyomrában élnek, errefelé véletlenül sem tévednek?

Sétálunk fél órát egy kitaposott ösvényen, látunk kakadut, őzeket és tőlünk tíz méterre szaladgáló vaddisznócsordákat, és már visszafelé is vesszük az irányt. Ennyiből állt a szigetnéző séta? Ugye nem megyünk vissza?, kérdezzük. Még felmehetünk a dombra, mondja kelletlenül. Hát menjünk fel! Felsántikál, folyik róla a veríték, és Arnold sem bírja szusszal. Sajnálom őket, amiért nem hűsölhetnek otthon és két turistával kell a bozótost járniuk. Szegénykéim!

Szép kilátás nyílik a kis öbölben pihenő hajónkra.

Vezetőink pihenőt iktatnak be, alig várják, hogy megpihenjenek: feltűnt már, hogy amikor csak tehetik, utcán, bódékban, mindenhol kinyújtóznak. A dombon megkérdezik, elégedettek vagyunk-e, indulhatunk-e a hajóhoz. Szeretnénk többet látni a szigetből, kérjük. Megnézünk még pár lyukat a földben: itt kelnek ki a tojásokból a sárkányok. Aztán a fehér-piros színben pompázó homokos partról ismét az óceán felé vesszük az irányt. Visszaszállunk a hajóra, hogy könnyűbúvárkodjunk egyet. A guide figyelmeztet, hogy többféle cápa, veszélyes ragadozóhalak, pl. barakuda és tengeri kígyó is él a vizekben. Szemüveg a szemre, pipa a szájba, és irány a tenger!

A tengeri világ lenyűgöző, korallok tucatnyi fajtája, korong-, ujj- és agytekercs alakú korallformációk, sárga csíkos és világító kék halak úsznak el mellettünk és falatoznak a korallokból. Aztán két méterre alattunk felbukkan egy óriási teknős.

Arnold, ez csodálatos, mondjuk ragyogó szemmel a parton heverésző guide-nak. Te miért nem jössz, kérdezzük. Hideg a víz, feleli. Már hogy lenne hideg?!, értetlenkedünk.

Naplemente előtt a mentőcsónakon kievezünk a sziget másik partjára. A guide örül, addig sem kell velünk foglalkoznia és pihenhet.

Miután visszaérkezünk, elfogyasztjuk a vacsoránkat és lemegyünk a szálláshelyünkre, a nyitott hajókabinba. Egy-két csótány futkos a folyosón. Aztán visszatérünk a fedélzetre, hogy nézzük a hajónk fényében megvilágított tengert és hallgassuk az indonéz éjszaka hangjait.

Hirtelen egy öngyilkos akrobata barakuda ugrik ki a fedélzetre, végigvergődik rajta, majd visszahuppan a tengerbe. Az egyik fiút utána küldik, nagyot csobban a vízben, és hozza a magát holtra ficánkoló állatot. Ez lesz a holnapi ebéd!

Este még úgy gondoltuk, reggel búvárkodunk egyet a hajó körül, de a barakuda szemrevételezése után elmegy tőle a kedvünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr582760485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.