Második nap

Egy újabb reggel Isztambulban, Törökország kulturális fővárosában! Szemünkre újabb látnivalók, gyomrunkra újabb finomságok várnak!

A kiadós reggeli után (fetasajt, olívabogyók, szalámik, joghurt, halva) elsétáltunk Constantinus oszlopa mellett, ami nem a turistalátványosságok területén, hanem egy forgalmas utcán, egy villamosmegálló szomszédságában árválkodik.

A Beyazit térről a bolhapiac mellett betérünk a Könyvbazárba (Sahaflar Carsisi), ahol egy kis téren és a hozzá kapcsolódó utcában új és használt könyvekhez juthatunk hozzá. Szóval a Nagybazár és a Fűszerbazár mellett a harmadik bazárt is a tarsolyunkban tudhatjuk!

A Hippodrom téren folytatjuk a napot, ami fogathajtó és lóversenyeknek, illetve diadalmeneteknek és tüntetéseknek is szemtanúja volt. Ma három „oszlop” díszíti: az Egyiptomból származó Egyiptomi obeliszk, az aprócska, perzsa fegyverekből és páncélokból készült Kígyós (Spirális) oszlop, és az éppen felújítás alatt álló Bevont obeliszk (bronz lemezek borították), avagy Konstantin obeliszk, ami VII. Bíborbanszületett Konstantin javaslatára és dicsőítésére készült.

A lóversenypályának ma már csak a mérete jelzi egykori kiterjedését, és a lelátók, illetve a lószobrok sem maradtak meg – az utóbbiak a velencei Szent Márk Székesegyházat díszítik.

A hajdani versenypálya szomszédságában áll a Kék mecset (Sultan Ahmet Camii), amit I. Ahmed építtetett, és maga a legtöbb látványosságot felvonultató városrész, a Sultanahmet is róla kapta a nevét.

Kívülről a Kék mecset légiesebb, kecsesebb, elegánsabb látványt nyújt, de nincs benne annyi látnivaló, mint az Aja Szófiában, viszont az aprólékos kidolgozás és az egységes belső nemes egyszerűséggel ajándékozza meg a betérőt. A két jeles épület közötti parkban, pálmák alatt, tulipánágyások mellett szökőkút frissíti a levegőt és padokon pihenhet meg a fáradt turista.

A sor ismét kígyózik, de gyorsan halad. Belépődíj nincs (az Aja Szófiába van), talán ez is segíti a haladást, az viszont lassítja, hogy míg az Aja Szófiába cipővel is bemehettünk, itt a cipő levétele kötelező (nejlonzacskóban visszük magunkkal). A 15.-17. században hírnévre szert tevő kék-fehér izniki csempék a csempegyártás virágkorában, a 17. században érkeztek a Kék mecsetbe. A 16. századtól piros színűket is készítettek, és a kezdetben csak kerámiaként (tányérként, csészeként) használatos anyagot ekkor már falcsempeként is használták.

A 336 oszloppal díszített Cisterna Basilica (Yerebatan Sarayi) víztározó az egyik leglenyűgözőbb élményem Isztambulban. Félhomályban haladunk lefelé a lépcsőn, és lélegzetelállító látványban lesz részünk. A vízben álló oszlopsorokat alulról mécseseket utánzó fénnyel világítják meg, és a hatást növeli, hogy az oszlopok visszatükröződnek a vízfelszínen, így szinte kétszer annyi oszlopnak tűnnek.

Klasszikus zene kíséretében járhatunk a víztározóban, ami a mai Sultanahmet városrész helyén álló bizánci Nagy Palota vízigényeit elégítette ki. A ciszternában két Medúza-fej is látható (a görög mitológiában Perszeusz vágta le a kígyóhajú szörny fejét).

 

Ismét kisétálunk az Eminönü térre, hogy megcsodáljuk a hajókat és a Galata-hídon pecabotjaikat tartó halászokat, akik a part látképéhez olyan szervesen hozzátartoznak, akár a Galata-híd lábánál sorakozó haléttermek, amik hallal és tenger gyümölcseivel várják a betérőt. Az öböl vizében feltűnően sok medúza ring (nem mitológiai medúzák!).

A hal mellett elférnek hasunkban a sült golyók, később a szezámmagos perec (simit), majd a tapadós-ragadós fagylalt. És a frissen facsart gyümölcslék. Sós joghurtitalukat, az ayrant már vacsorakor megkóstoltuk…

A mai nap sem a fogyókúra napja. De egyszerűen annyi finomság kínálkozik, hogy nem tudunk ellenállni!

Teli hassal betérünk a Rüstem Pasa dzsámiba (Rüstem Pasa Camii), hogy megnézzük a kék-fehér és piros izniki csempedíszítést, mivel a Kék mecset után itt pompáznak legszebben és legnagyobb mennyiségben.

Hazaúton a Szulejmán-dzsámi (Süleymaniye Camii) a soros látványosság, ami nemcsak dzsámiként, de jótékonysági intézményként is működött, és vallási meggyőződéstől függetlenül minden rászorulót ellátott: kórháza, iskolája, könyvtára, fürdőháza mindmáig fennmaradt. Ebben a dzsámiban nyugszik Szulejmán szultán és orosz felesége, Roxelana.

Késő délután rájövünk, hogy elfeledtünk jegyet venni a kerengő dervisek programjára, pedig a városban lépten-nyomon hirdetik az iszlám szufi ágának, a Mevlana-rendnek a táncát. A tánc az egyetemes szeretetet hirdeti, és az isteni szeretet megszerzéséhez vezető utat jelképezi. A szállodaportás felhívja a szórólapon szereplő számot, a jegyek sajnos elfogytak, de a Sirkeci pályaudvaron, ahonnan az Orient Express indult, még sikerül két helyet foglalnia. Gyalogosan nem érnénk időben oda, hát zsetont váltunk és villamosra pattanunk. A helyszín nem éppen felemelő: a dervisek a vasútállomás egy félreeső termében igyekeznek elnyerni és átadni Isten szeretetét. Kintről dudák és motorok zaja és a müezzin éneke is belekeveredik előadóink zenéjébe.

A táncosok fekete ruhában, hosszú sapkában, többszöri meghajlással megszakítva legalább háromnegyed órán át kerengenek. A tánc végén egyenes testtartással és járással hagyják el a termet, még véletlenül sem szédelegnek!

A hazaúton még egyszer magunkba szívjuk a város éjjeli hangulatát.

Elhaladunk sok-sok hangulatos étterem előtt, ahol a vendégek szeme láttára készítik a tésztákat, teázunk egyet a Kék mecset előtt, majd az egyik étterem csábításának engedve degeszre esszük magunkat.

A másnapi indulás előtt még megnézzük a Tulipán-dzsámit (Laleli Camii), amiben csempék helyett színes barokk márványoszlopok fogadnak, és egykor pincéje bazárként működött.

Búcsút veszünk a tulipánoktól pompázó, csodaszép várostól, amely  első pillantásra a szívünkhöz nőtt! Megérdemelten nyerte el 2010-ben Péccsel és Essennel együtt az Európa Kulturális Fővárosa címet. És török vész, rossz szomszédság török átok, katalinka, szállj el, jönnek a törökök, török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja ide vagy oda, Isztambulban szeretik a magyarokat, és lépten-nyomon a bolgár-török határról ismert baráti üdvözléssel szembesülünk: „Attila big, Attila good!”.

Feljegyzés készült: 2011. 04. 23.

Fénykép: Kádár István

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr582856736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.