Konstancában és Mamaián már megfordultam párszor, viszont a Konstancától délre fekvő területeket még nem fedeztem fel. Konstancától északra pedig a Duna-delta húzódik, a világ legnagyobb nádasa, ahol a Duna a Fekete-tengerbe ömlik. Remélem, jövő hétvégén a Duna-deltába is eljutok, és akkor Románia tengerpartja kipipálva!

Konstanca Bukaresttől durván kétszáz kilométerre fekszik, és a távot nagyrészt jó minőségű autópályán tehetjük meg. Viszont nyári időszakban általában olyan tömegek igyekeznek megmártózni a Fekete-tengerben, hogy gyakran lépésben halad az autósor.

A déli tengerparton jól kiépített hotelkomplexumok sorakoznak, akár Mamaián („Románia Benidormja”). Costinesti az első pihenőnk, amely állítólag Románia legjobb tengerpartja. Szép homokos part fogad, és egy pelikántetemet is találtunk.

Aztán a Komorova erdőn keresztül hajtunk le ismét a főútról a partra, a Neptun-Olimphoz – ez az erdő volt egykoron a párt és az írók szövetségének vadászterülete. Itt állt Ceausescu villája, amely mindmáig Románia mindenkori elnökeinek a luxusnyaralója. A Neptun-Olimp üdülőhely kis csücskében található Románia legszebb környezetben álló étterme, az Insula, ahol aranyfácán, páva, kínai kacsák, kelet-ázsiai típusú lugasok és elegáns étterem fogad.

A délebbre fekvő parton a világegyetem bolygóiról és üstököseiről elnevezett szállodák sorakoznak, például Jupiter, Saturn, Venus, Kometa stb., és sokuk piramis formában épült meg.

Mangalián csak keresztülsuhanunk, pedig áll a városban egy hotel, a President, amelynek építésekor görög-római romokra találtak (Callatis erőd), és a hotel a romok köré épült meg. Mangalia Románia második legnagyobb kikötője, és több hajó vesztegel a partján.

Az üdülőhelyen áll Románia legrégibb mecsetje, az Esmahan, illetve a közelben fedezték fel a Movile-barlangot, amely egyedülálló a világon – több mint ötmillió évig el volt zárva a külvilágtól, és ökoszisztémája világszenzáció. Sajnos csak tudósok és kutatók látogathatják. Mangalia méntelepén fajtiszta arab lovakat tenyésztenek.

A következő település a 2 Mai (Doi Mai) nevet kapta. Viccelődtünk is egyet azzal, hogy ha megkérdezik: Hol laksz?, a válaszod: Május másodikán. Nem azt kérdeztem, hogy mikor születtél!

A település fölé a Daewoo Mangalia gyár sárga emelődarai emelkednek. A falut Oroszországból menekült lipovánok lakják (a Duna-deltában is élnek).

Vama Vechében, Románia legdélebbre fekvő tengerpartján pedig gagauzok, keresztény török lakosság is él. Vama Veche a bohémek és a nudisták kedvelt helye, és itt nem sorakoznak betonhotelek betonparkolókkal, hanem a szinte érintetlen parton pár pálmafedeles söröző. Itt rendezik meg a román Woodstockot, a Stufstock elnevezésű rockfesztivált.

Konstancába tartva megálltunk még Eforiében, amely tüdőszanatóriumáról és a Techorghiol tó iszappakolásáról ismert, és Agigeán, ahol hiába kerestük az óriási homokdűnéket.

Aztán még egyszer megnéztem Ovidius szobrát Konstancában a Piata Ovidiun, a Nagymecsettel a háttérben.

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr212887528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása