Viráganyu

Talán virágokat szed az égi mezőn és dúdolgat. Beszél a széllel, a hegyekkel, a madarakkal és ott folytatja az életét, ahol abbahagyta: jár élő és elhunyt ismerősei közt, ajándékoz és ajándékokat kap, gondolatokat és energiát cserél, akár eddig, olyan tájakon jár, ahova eljutott, és ahol sosem járt.

Égig érő, hófedte hegycsúcsok közt, gyéren növő, tarka virágok közt lépdel, a táj felett repül, hegyi réteken sétál, aztán homokos, fénylő, sárga tengerpartra röppen. A hullámok a bokáját simogatják. Kékes-zöld jégtáblákra szökell, zuhogó vízesésekben fürdik. Kavicsokat, ásványokat és kristályokat gyűjt, meg gyógynövényeket szed réteken, szurdokokban. És énekel. Dúdol bele az örökkévalóságba. Úgy jár, ahogy a mesékben a királynők. Kimérten, emelt fővel, lassú léptekkel. Már nincs miért sietnie, ideje örök.

Leguggol, kezébe homokot vesz, pergeti, a földi időre emlékezik. Nézi a tengert, a tenger felől fújó szél hajszálai közt játszadozik, és anyu végtelenül nyugodt. Tudja, megadott nekünk mindent, amire erejéből és szeretetéből telt, és felkészített minket az utunkra. Csak az ő útjára nem készített fel.

Pénzesné Brath Ilona (1953. 06. 02.-2004. 10. 30.)

Mesél a múlt, 127.o.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.