Teknősök tojásrakása

2012.02.13. 19:41

Eldöntöttünk, hogy meglessük a teknősök éjszakai tojásrakását, mert eddig csak tévés felvételen láttuk, élőben nem volt ilyen intim élményhez szerencsénk. Rákérdeztünk az étteremben, hogy megszervezik-e nekünk estére, mert a környéken működik egy teknősvédő szervezet, és erre a partszakaszra szívesen járnak ki éjszaka a teknősök, és ők bólogattak, csak készítsünk elő fejenként ezerötszáz rúpiát, és jöjjünk vissza egy óra múlva.

Miközben ettük a seafoodot, rendeltek egy tuk-tukot, de a tuk-tukos száz méter múlva leintett egy másik tuk-tukost, és megkért, szálljunk át. Vajon a második tuk-tukosnak megmondta-e az első tuk-tukos, hogy már kifizettük a viteldíjat, és azt, hogy hova szándékozunk eljutni, kérdeztem magamban, majd a sofőrtől, de nem értett angolul egy kukkot se.

Elindultunk a lakott területeken kívüli vidékre, az ajtó nélküli járműbe befújt a hűvös éjszakai szél, és aztán letértünk egy aszfaltozott útra, aztán egy köves útra, majd egy földútra, aztán egy nagyon zötyögős földútra, és az első három kereszteződést és kanyart még sikerült megjegyeznem, hátha menekülőre kell fognunk, de egy idő után elvesztettem a tájékozódási képességem.

Se világítás, se egy útjelző tábla, és éjjeli lámpát se hoztunk magunkkal. Meg ételt, italt, arra az esetre, ha. Vagy mobiltelefont. A szállodában sem tudnak róla, hogy hova mentünk, mormolom, és egyre jobban félek attól, hogy innen a legnagyobb igyekezetem ellenére se jutok vissza a főútra. Teljes sötétségben haladunk kihalt utakon, csak a tuk-tuk lámpája üt gyér fényt a sötétségbe.

Egyszer csak sofőrünk lefékez, és két elemlámpás férfi közeledik felénk a semmiből, látszatra kissé illuminált állapotban. Az egyik kezében egy óriási kígyó. Csak amikor közelebb érnek, látjuk, hogy egy levedlett kígyóbőr, a másik megvilágítja az „ereklyét”, és együttesen gyönyörködnek benne, és azt üzeni arckifejezésük, hogy mi is örüljünk. Kobra, mondja az egyik bólogatva. Kobra, ismétli büszkén. Majd int, hogy kövessük.

A mi adományunk se jut el semmiféle teknősvédő szervezethez, gondolom magamban. Pedig a Turtle Conservation Projektet akartuk támogatni, hogy megmentsék a teknősöket, akik számát megtépázta a cunami, az orvvadászok és a helyiek is szívesen fogyasztják és viszik piacra a tojásokat, teknőstojás-rántottát készítenek belőlük, meg levest a húsukból, kiskorukban pedig madarak, halak martalékává válnak, de a teknősvédők biztos helyen nevelik őket, hogy túléljék a gyerekkorukat, majd útjukra engedik őket.

Hepehupás úton vezetnek lefelé a homokos tengerpartra, ahol egy deszkából összeeszkábált bódéból fény szűrődik kifelé. Na, itt lesz a szervkereskedő, gondolom, de egy fehér lány ül bent, kezében egy jegyzetfüzettel. Mit keres éjnek idején egy bódéban ez a fiatal lány? Önkéntes vagyok, mondja a lehető legtermészetesebb hangon, felírja, melyik országból érkeztünk, majd kijelenti, hogy van egy zöld tengeri teknős – magyarul levesteknős – a parton, menjünk le, és ismét elmerül a könyvelésben.

A parton meglepetésünkre tömegesen ülnek fehér turisták, mind teknősre várva. A csillagokat nézik, a tenger morajlását hallgatják (és olykor durrantanak egyet-egyet). Aztán a kobrabőrös guide elvezet egy egykerekű traktornyomhoz – itt mászott ki a teknős a partra. A bokrokban hallunk valami mocorgást, nem mehetünk oda, tojást rak. Aztán a teknős cammogva elindul a tenger felé, a kobrabőrös guide lámpafénnyel követi az útját – a teknős újabb traktornyomot húz maga mögött. A bokrok tövében egy gödör maradt utána – csak előkészítette a terepet, mondja a guide, tojást nem rakott.

Figyeld meg, mondja a párom, hogy fognak vakuzni a többszörös figyelmeztetés ellenére is, és lám, egy idősebb házaspár villant egy nagyot. Na, ide se jön többet teknős.
A teknős feje felett összecsaptak a hullámok.

Nem zavarja a cigarettafüst és a turisták a teknősöket, kérdezem az önkéntestől, de azzal nyugtat, hogy a teknősök hallása és szaglása rossz, csak a rezgéseket érzik. Majd utána olvasok. És te biológiát vagy földrajzot tanultál, kérdezem. Nem, angol irodalmat, feleli, de váltottam. Három hónapra jöttem, és még hármat ráhúzok. És minden éjjel itt ülsz bent a bódéban? Igen, feleli. És láttál már teknőst, kérdezném rosszmájúan, de hallgatok. (Egyébként a koralloknál nem nehéz snorkelingezés közben óriás levesteknősre lelni és együtt úszkálni vele.)

Kifizetünk fejenként egy ezrest, - számlát is kapunk róla -, azzal a tudattal, hogy segítettük a teknősök túlélését, de lépteinkkel, vakunkkal, idegen szagunkkal, vibrálásunkkal talán csak megzavartuk tojásrakásukat.

Eszembe jut, hogy Indonéziában úgy „védték” a kisteknősöket, hogy kifizettél egy bizonyos összeget és elindíthattad őket egy medencéből a tenger felé, aztán újra elkapták és visszadugták őket a medencébe. Végtelen pénzbevételi forrás. Vagyis amíg óriásteknőssé nem cseperednek.

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr44102274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.