A diétázás örömei

2012.06.06. 16:55

Életemben háromszor próbáltam diétázni, és mindháromszor balul sült el. Talán rossz a módszerem vagy a hozzáállásom, mindenesetre nem megy nekem a diétázás. Vagy „csak” nem vagyok meggyőződve róla.

Az első próbálkozásom még zsenge lánykoromban történt, az egyik Diáksziget fesztivál előtt. Mondtam magamnak, fogalmam sincs, kinek vagy minek a hatására, hogy ma megtartóztatom magam és keveset eszem, ráadásul nem is laktatót. Talán csak magamnak akartam bebizonyítani, hogy van akaratom az étvágyam felett. Még aznap kiderült, hogy nincs, hiába is szépíteném a dolgot. Este úgy megijedtem attól, hogy éhen halok, hogy belemásztam a hűtőbe és előszedtem egy rúd finom házikolbászt.

Az első és a második alkalom közt eltelt jó pár év, de ezúttal nem bíztam a véletlenre. Az egyik bioboltban vettem mások által jól beváltnak minősített „anyatejet”, vagyis olyan port, amelyik tökéletesen helyettesíti az anyatejet – joghurtba, gyümölcslébe keverve. Majdnem két napig bírtam a koplalást, és mire szerveztem megszokta volna az éhségérzetet, feladtam, és három napig csak azzal foglalkoztam, hogy bepótoljam mindazt az ételt, ami két nap alatt kimaradt az életemből. Hiába olvastam mások pozitív véleményeit, hiába biztattam magam, egyszerűen hiányoztak az ízek.

Ma is tettem egy tétova kísérletet a diétára; néhány paradicsomot és egy megcsonkított uborkát találtam a hűtőben, meg olívaolajat és balzsamecetet a polcon, salátát, túrót, retket és olívabogyót meg vettem. Egy echte diétázó mindezt „magán” ette volna, de én szükségét éreztem a kenyérnek is, mert anélkül nem megy. A sokmagvas kenyér nem sokat segített, mert délutánra olyan éhség kerített hatalmába, hogy minden valamirevaló étel híján benyomtam először egy egészséges, sokszázalékos csokit, aztán amikor elfogyott, jöhetett a mogyorós meg a többi. Ekkor döbbentem rá, hogy számomra a diétázás örömei azok, amik a diétát követik.

30Eves_1.JPGEnyhén szólva Gombóc Artúrnak éreztem magam, aki mindenféle csokoládét képes magáévá tenni, „a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét”, és így tovább. De mindennek fejébe még elmentem a Szépíró Díj átadására a csodaszép Párisi Nagyáruházban pompázó Alexandra Könyváruház elegáns Lotz-termébe, ahol sok általam és mások által nagyra becsült író, költő, irodalmár stb. felvillantotta szellemességét és tudását, és befaltam két pogácsát, talán tepertőset (ahogy nálunk hívják, töpörtyűset), meg krumplisat vagy hagymásat vagy sajtosat (kalória szempontjából talán lényegtelen).

Hát ennyit a diétáról… Fogalmam sincs, ennyi kudarc után érdemes-e még valaha próbálkoznom. Meg hát minek? Két kilóval vékonyabban netán boldogabb lennék? Jobban érezném magam? Jobban szeretnének?

Kép: Harmincadik szülinapomon, diétázás nélkül

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr344569652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.