Én a két lábamon álltam, ő kötélen lógott. Na, nem a nyakán, hanem a derekán feszült az a kötél. Alpinista volt. De nemcsak ezt az extrém foglalkozást műveli, mondta, hanem kamionsofőr és utcazenész is. Nézzem csak meg a youtube-on. Felrakta valaki, amikor zenélt. Nem, nem szédül, állította, csak a kalapáccsal megerőltető így lógva dolgozni.

Aztán lecserélték őt egy teamre, másnap jelent meg több férfi, akik jobban haladtak, és kalapácsolás helyett vágták a téglát. Mert az ütéssel a mi házfalunkból is kiszakítottak darabokat. Az meg már hogy néz ki. Egy sebhelyes ház. Régi téglák ezek, és ütésekkel semmire se mennek. Felezni, harmadolni meg negyedelni kell. Ahogy a szükség diktálja.

Az egyikük elmondta, hogy ők többnyire sziklát másznak, meg barlangokat kutatnak, és ne tudjam meg, milyen érzés feltáratlan barlangokból kimenteni tinédzsereket a barlang szájától több száz méterről. És az sem volt könnyű időszak, amikor gyereke született, és a felesége ragaszkodott hozzá, hogy velük aludjon. Aranyos volt, ahogy birizgálta a borostáját, na de olyan kimerülten ilyen munkát végezni! Hogy ő mennyire szédült!

Milyen szédítő lehetett!

Az egykor kéménnyé rakott téglák eltűntek, és felépült a ház előtt egy sátorral fedett terület. Hogy hamarosan kezdetét vehesse finom ételek és italok árusítása.

Remélhetőleg elvezetik a szagokat és nem kúsznak bele hívogatóan az orrlyukamba.

Mert akkor nem állok jót magamért.

Vagy lekenyereznek, vagy panaszt teszek!

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr216972387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.