Lijiang – egy építészeti csoda Burmától mintegy 300 km-re és Tibettől 200 km-re, a Himalája tövében, 2400 méteres tengerszint feletti magasságban, kb. 1,3 millió lakossal, Yunnan tartományban.

Legjelentősebb kisebbsége a naxi (nakhi) – a naxiknak jelentős a kulturális öröksége, a zenéje, az öltözködése, de leginkább különleges az írásuk, a naxi hieroglifák, melyek egyes házak oldalát is díszítik (eddig csak az egyiptomi hieroglifákat ismertem, most pedig egy kínai-tibeti keverék nép képírásáról is értesülhettem).

Ennek az etnikumnak köszönhetően jutott el az ősi Lovas- és Teaúton (the Ancient Tea and Horse Road) a tea nyugatra. Ezen a területen át vezetett a déli Selyem-út (Silk road) is, tehát a jelentős kereskedelmi útvonal egyik megállójaként jelentős gazdagságra tett szert. (Azonban árnyoldalként említem, hogy sok naxi börtönben végezte a kulturális forradalom idején, mert csak maguknak voltak hajlandók kézi készítésű műremekeket készíteni.) A naxik társadalma matriarchális, a férfiak és nők nem költöznek össze, a férfi az anyja házából jár át a szeretőjéhez, feleségéhez (legalábbis egykoron ez volt a szokás). Ha hozzácsatolják toldalékként valamilyen szóhoz, hogy nő, akkor többet, nagyobbat jelent, viszont ha azt toldják hozzá, hogy férfi, kevesebbet, kisebbet jelent. Több naxi vendégház és vendéglő üzemel az Óvárosban (az Óváros és az Újváros két külön fejezet, semmi köze a kettőnek egymáshoz – az egyik hangulatos, a másik semmitmondó).

Amint megérkezünk, nyakunkba vesszük a várost. Pedig nem ártott volna forró vízzel lezuhanyoznunk vagy legalább megszárítanunk a hajunkat, mert ömlik az eső, taxi meg nincs a buszállomáson és a környéken, ráadásul nem is vihet be a girbegörbe utcás óvárosba, így sikerül bőrig áznunk és egy kis megfázást is összeszednünk. De nem szabad totojázni, mert Lijiangban vagyunk, és Lijiang Világörökség helyszín, uccu neki, fel kell fedeznünk! Persze másnap már kézzel-lábbal (jó, csak kézzel) mutogathatok a gyógyszertárban a torkomra és az orromra.

A minden éttermet megvilágító lámpások meg a sok bájos kunkori tetejű faház különleges hangulatot kölcsönöz a városnak. Roston sült saslikok illatoznak – kecske, jak, tintahal–, szól a zene az éttermekben, és minden olyan mesebeli. Minden ház előtt megállnék, viszont az eső továbbra is zuhog és tizenegy elmúlt, így reggel folytatjuk a felfedezést. Apró folyócskákon ívelnek át díszes és dísztelen hidak, egy óriási nyüzsgő piacra is betévedünk, felfedezünk két vízimalmot és elhaladunk mérhetetlen mennyiségű dísztárggyal tömött bolt mellett.

Nem bírok betelni az óváros hangulatával (a harmadik estén már sikerül, sőt meg is csömörlök tőle, és a bájosat már giccsesnek találom). Az illatozó árusoknál saslikot, sült tésztát és sült gombát eszünk, majd felsétálunk az Oroszlánhegyre, ahonnan belátjuk a város régi és modern részét. Egy földrengés a földdel tette egyenlővé, tehát amit ott látok, az mind újjáépült, úgy is mondhatnám, hogy „kínai hamisítvány”.

Sokat üldögélünk az Óváros téren, legeltetjük tekintetünket a tömegen, egy férfi sast tart a karján, egy másik szamárral várakozik, népviseletbe öltözött asszonyok sétálgatnak. A hazaút mindig hosszúra sikerül. Jól esik elveszni ebben az építészeti csodalabirintusban, hosszabbnál hosszabb „véletlen” kerülőutakat tenni.

Baisha és Shuhe – nemcsak Lijiangba érdemes ellátogatni, hanem a környező falvakban is ajánlott tenni egy sétát. Kínában óhatatlanul igényli az ember a sokmilliós nagyvárosok után, hogy kicsit belekóstoljon a vidéki életbe. Lijiangban felszállunk a 6-es buszra, mutatjuk a sofőrnek a hostelben felírt kínai helységnevet, bólogat, így hát vele tartunk. Baisha szintén a déli Selyemút és az ősi Lovas- és Teaút egyik állomása, amelyen át Burmából Tibeten át Iránba, majd a Földközi-tenger térségébe jutott lóháton a tea meg a selyem. A yunnani tea is finom, de az ország más részéből is exportáltak teát a Himalája veszélyes hágóin keresztül nyugatra. A nyolc kilométert kb. húsz perc alatt tesszük meg, de a turisták többsége négy keréken vág neki az útnak – itt láttunk eddigi utunk során a legtöbb külföldi turistát, kb. tizenötöt. Baisha egy apró falu pár utcával, ahol a nők nem engedik lefényképezni magukat, egy világvégi település, ahol az volt a legmeghökkentőbb számunkra, hogy az árusok beszélnek angolul (igaz, hogy kb. annyi az angoltudásuk, hogy csípö, csípö), mindenki alkudni akar (gud prájz, gud prájz), és meglepő, hogy angol nyelvű étlap is van – utunk során először. Baisha egy falunyi kézműves piac és az építészete hasonló, mint Lijiangé. Sálak, terítők, ruhák, fémsárkány-szobrok, drágakőben remegő vízcsepp, színpompás teáskannák sorjáznak a polcokon. Férjem vett is egy 1882-ből származó, eredeti antik svájci órát :)

Shuhe a szomszédos falu, öt perc alatt átjutunk Lijiang felé menet, szintén a 6-os busszal. Ez a falu kiköpött olyan, mint Lijiang, csak kicsiben, és kissé másképp rendezték el a csatornaszerű folyórendszert, a fűzfákat és a folyóparti boltokat. A tömeg itt is számottevő, viszont akad annyi hely, hogy lovasfogatokkal szállítsák a turistákat.

Eddigi kínai tartózkodásunk alatt itt látjuk a legtöbb fehér turistát, kb. húszat. Hazafelé tömve a busz, de akkor is felszáll még vagy harminc ember. A kosarakat cipelő nénikék a legnagyobb természetességgel érintik a nyakukban lógó elektromos bérletüket az automatához.

Guilín – eddigi utunk során ez a leginkább európainak tűnő város, legalábbis a főutcáján sok az üvegablakos-üvegajtós bolt, óriási kommunista főtere pedig szoci gyerekkoromra emlékeztet. Az igazán megnyerő látvány, ami már teljesen ázsiai jellegű, a Sun és a Moon Twin Pagodas – a Nap és a Hold ikerpaloták, ezek uralják a sétálóutca végén a városképet. Guilínben a pagodák fényképezése a fő tevékenység. Napközben és éjjel, oldalról és szemből, mindenféle lehetséges szögből, és mivel a tó körbesétálható, ennek semmi akadálya. A városfalhoz is elsétálunk – a déli városkapu a Song dinasztia idejéből maradt fenn, de nem túl látványos. A sétán kívül hajókázhatunk a tavakat összekötő folyókon– az éjjeli hajókázás a felkapottabb, ugyanis ekkor kivilágítják a két égitest-palotát. A hidakat is érdemes szemügyre venni, láttunk például Kristályhidat, egy Diadalívre hasonlító hidat és piros hidat is – mindegyik valamilyen már ismert híd koppintásának tűnik. Egy helyi tébláboló megpróbál szóba elegyedni velünk (honnan érkeztünk, Magyarországról, ó, Budapest, ismeri, van ott egy híd, és merre jártunk, az csodás, ő is járt ott, és még hova megyünk, és hajókáztunk már a Lí folyón, ő vidékről érkezett, sok órát buszozik, majd négy órát gyalogol, mire hazaér, ezért jó minőségű a teája, szívesen megkínál). De a teaceremóniát itt is mellőztük. Kb. húsz fehér turistát pillantottunk meg Guilínben.

A tó partján egy világító gömböt másznak meg gyerekek, a Nap vagy a Hold szimbolikus ábrázolása, olyanok, mint aprócska kishercegek. Guilínbe azért érdemes igazán eljönni, mert innen lehet eljutni a rizsteraszokhoz és a Lí folyó karsztképződményeihez.

Kunming – Kunming a Green Lake parkban zajló táncos-zenés életéről híres, meg két szentélyéről – a városon kívül fekvő Bambusz szentélyről, ahol 500 szerzetesszobor látható és a park melletti Yuantong szentélyről, amely ezer éves buddhista komplexum.

Yuantong nagyon megnyerő, kikapcsolódásra és feltöltődésre szolgáló helyszín. Imaidőben érkeztünk.

A közeli hegyekbe is ki lehet ruccanni, egy tóhoz és vízesésekhez. Kunming egyébként hárommillió lakosú kisváros, reptéri csomagkiadójába egész Ferihegy beleférne. Egész nap kb. tíz fehér turistát láttunk.

A Green Lake park mozgalmas élete, azaz taichizók, táncosok, énekesek újabb és újabb mutatványokkal nyűgöznek le (véletlenül vagy tudatosan összeverődött társaságok próbálnak meg együtt táncolni, öregek, anyukák hátukon gyerekekkel stb.), a vizet tavirózsák borítják és családok csónakáznak a vízen.

Az utcákon összegyűlnek a hendikepesek, szájjal festők, apró nyomorék emberkék, meg temérdek árus, pl. sült mogyorót és édes krumplit (vagy sült tököt) duriánt meg sült és főtt kukoricát árulnak. Itt figyelek fel a gyerekkoromból ismert potyogó homok alkotta képekre is. Panda maci és Miki egér jelmezbe bújt szórakoztatók sétálnak a tömegben fényképezés reményében, meg taichizó Michael Jackson szórakoztatja a tömeget.

Kunmingban kóstoljuk meg a híres accross the bridge tésztát, ami ugyanolyan forró vízbe rakott tészta, mint a többi, csak a vendégnek magának kell beledobálnia a fűszereket. Kommunista feelinget idéz, amikor betérünk egy édességboltba, melynek ajtajában egy alkalmazott üdvözöl fennhangon, majd az összes többi alkalmazott hangosan megismétli az üdvözlést. Mint a pionírünnepségeken. Kunmingból érhető el legkönnyebben a Kőerdő (Shilín, Stone Forest).

Peking – nagy történelmű város sok látnivalóval, 15 millió lakossal és számos metróvonallal. Mi a nagy kínálat ellenére csak a Tiltott Várost néztük meg, pedig Mennyek szentélyét, Yonghe lámakolostort, Nyári palotát és egyéb látványosságokat is kínált. A Tiltott Városban újabb és újabb pagodák tűntek fel, és érdemes volt odafigyelni a homlokzatokra és a tetőkre, a tetőkön sorakozó alakzatokra, a sárkányfej vízköpőkre, a térdepelő elefántokra, a vízgyűjtő tartályokra.

Végül megmásztuk a kijárat mögött emelkedő Jingshan-dombot, hogy rálássunk cakompakk a Városra. A domb tetején álló pavilonban egy Buddha-szobor bújt meg, de tilos volt lefényképezni, így hát visszatértünk a hatalmas méreteket öltő Tienanmen térre, a Mennyei béke terére. A kis házikók, avagy hutongok közt rábukkantunk egy hosszú bevásárlóutcára, pénzt váltottunk, vettünk véletlenül zöldteás fagyit, térhatású utcarajzokat bámultunk, és befizettünk egy kirándulásra a Nagy Fal rendbetett részéhez, illetve a Ming-sírokhoz, és este vacsoráztunk a pekingi magyarokkal (köztük gyerekkori barátnőmmel, első és utolsó esténken is). Őket is beleszámítva kb. tíz fehér turistát láttunk.

Sanghaj – Pekinghez képest jóval modernebb és jóval nagyobb (kb. 23 millió lakos). Nem vagyok oda a nagyvárosokért, valójában a természet vonz és a kisebb városok, de be kell vallanom, hogy lenyűgöztek a felhőkarcolók, a villogó fények, az utcákon táncoló és hömpölygő tömeg, meglepődtem a temérdek neon és reklám láttán. Ámultam és bámultam, ilyen magas épületeket még nem láttam. A felhőkarcolók tényleg olyan magasak, hogy a felhőkben szó szerint eltűnik a végük. Három estét töltöttünk Sanghajban, de minden nap kimentünk a part menti sétányra, a Bundra, melynek épületei változatos építészeti stílusban épültek és minden épületéhez történet kapcsolódik (főként bankok és szállodák), hogy rálássunk a folyó túloldalán elterülő üzleti negyedre, a Pudongra. A felhők gyorsan úsznak az égen, talán a tengeri szellőnek köszönhetően. Egyébként éjjel is 35 fok van és dől az emberről a víz. Tömeg gyűlik össze minden este, péntek éjjel ez tömegnyomorrá fokozódik, és bámulják a túlpartot, meg sétálgatnak a Bundon, egy-egy pazarul kivilágított sétahajó úszik el előttünk.

Olykor-olykor órát, táskát (Watch, bag?, mire férjem válasza: I watch my bag), szemüveget vagy felcsatolható görkorcsolyát kínálnak szórólap kíséretében és suttogva az East Nanjing sétálóutcán. Itt is táncolnak, aerobic-szerűen, egymás melletti és mögötti sorokban vagy vonatoznak. Kórusban és párban is énekelnek, és amolyan szalutálós katonai táncot is lejtenek. Az utcák tiszták, az épületek fényesek, az emberek itt a legbarátságosabbak és itt láttunk a legtöbb fehér turistát (harmincat). Nem hittem volna, hogy így megtetszhet egy nagyváros (Hongkongot azért hagytuk ki, mert nem hittük, hogy érdekelne). Az építészeti remekművek lenyűgöző látvány, de egyben beteges is ennyire a felhők közé vágyni, igyekezni egymáson túltenni, versengeni, ki ér magasabbra (a templomok építésénél az volt a cél, hogy minél közelebb kerüljenek Istenhez, ám itt nem tudom, mit akarnak elérni. Öncélúnak tűnik – minél magasabbra jutni – magáért a magasságért, vagy saját nagyságuk bizonyításáért).

Oriental Pearl Tower, Shanghai World Financial Center, Jinmao Tower, Shanghai Tower

Másnap átmetrózunk a túloldalra, hogy közelről is megnézzük a gömbökből, félgömbökből, kockákból és téglatestekből, meg egyéb geometriai formákból és különleges építészeti megoldásokkal megalkotott Pudong városrészt. Baljós és misztikus, ahogy az égen szállnak a szürke felhők.

Tíz után felsuhantunk a Jinmao Tower kilátótoronyba, hogy ráláthassunk a városra, de bizony felfelé is kellett néznünk, ugyanis a torony mellett még nagyobb mesterművek épültek, a Shanghai World Financial Center és az abszolút sztár, a Gensler-féle Shanghai Tower, melynek csúcsán három daru állt – egyik este láttuk, ahogy hegesztenek és hullnak a szikrák (632 méter magas lesz). A Jinmaoba a feljutás ára 120 yüan, 88 emelet magasra visz, -6 méterről 340 méterre, 9 m/ sec gyorsasággal. Az üveg karistolt és maszatos, de a látvány csodás. Nézem a pirosnál várakozó autókat, a Bund változatos épületeit.

Sanghajban is van azonban óváros néhány utcányi bazárral és a Fangbang utcával, apró boltokkal, régiségekkel.

Érdekes látvány, ahogy minden oldalról feltűnnek a felhőkarcolók (még Pudong épületei is láthatók) a kis boltok közül. Megnéztük a Yuyuan Gardens-t, hogy legyen fogalmunk a 16. századi kertépítésről.

Sziklakert tavakkal, bonszájjal, tavakban piros és sárga halak, teknősök. Egymás hegyén-hátán vetekednek az ennivalóért. Számos üvegablakos üzlet kínálja teáscsészéit, pandás táskáit, faragásait.

https://www.youtube.com/watch?v=3oUMMo4Ako8&feature=c4-overview&list=UUaMjOt4ZHwHew-k-4Gi1d7Q

Sanghajban a régi és az új jól megfér egymással, bár sok régitől kellett búcsút venni, hogy helyet kaphasson az új.

Zhujiajiao vízivárosában tehetünk sétát, ha ki akarunk ruccanni Sanghaj környékére (másfél óra buszút). Őrült melegben, bágyadtan jártuk be a városkát (egy finom kókuszdió levével sikerül életet lehelnem magamba), ahol több szentélyt emeltek és fő nevezetessége a 16. századból származó Fangsheng-híd. Aki el akar menekülni a nyüzsgő Sanghajból, itt sétálhat nyugodt környezetben, egyszintes házak közt, ám ugyancsak turistáktól túlzsúfolt utcákon.

A boltokban a szokásos áruk: legyezők, szobrocskák, de vannak kis rovarokat formázó fonott tárgyak is. Hangulatosak a folyóra nyíló éttermek, a csatornák fölé hajoló fűzfák meg a szalmakalapos csónakosok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.