Életemben először jártam Rómában, ahol nem győztem ámulni és bámulni, és leggyakrabban a hihetetlen jelző hagyta el a számat. Lépten-nyomon romokba botlik az ember, és nagyokat néz, hogyan tudtak sok-sok évszázadon át ilyen állapotban fennmaradni!

Szeptemberben sok év után ismét eljutottam Csehországba. Pilzent, a világhírű sörvárost és egyben Európa 2015-ös kulturális fővárosát és környékét jártuk be (Imreh Ferenc szervezésében). Csehország déli részein számos halastó szegélyezte az utunkat, és egyáltalán jelentenek tájékozódási pontot. Azzal szórakoztunk, hogy nem mondhatod, hogy ott a tónál fordulj jobbra, mert visszakérdezhetnének: Hány ezrediknél?

Változatos program várt ránk: vár, várrom, várkastély, kastélyparkok, kolostor... Elsőként Rabí várromát néztük meg, ami gyönyörű erdős vidéken épült az aranyhomok-készlet védelmére – az Otava folyó kínált egykor aranyhomokot. Ez volt az oka, hogy a vár gyakori célpontja lett különféle támadásoknak. A huszita harcos Jan Žižka itt veszítette el az egyik szemét. A várban ludakat tartottak, hogy jelezzék a veszélyt és élelmet is jelentettek egyben. Egy tipikus középkori várrom, és sokan hitték a fénykép alapján, hogy a szepesi várat ábrázolja.

2016-ban két Kompaníková kötet jelent meg a fordításomban, Az ötödik hajó a Kalligramnál és a Mélytengeri mesék a Naphegynél. Mindenkinek élvezetes olvasást kívánok!

Kompaníková, M. 2016. Az ötödik hajó (Piata loď), Pozsony: Kalligram (szlovák)

Kompaníková, M. 2016. Mélytengeri mesék (Hlbokomorské rozprávky). Budapest: Naphegy Kiadó (szlovák)

Kompaníkovával, Tóth Krisztinával, Lovász Andreával és Dobry Judittal a 2016-os Nemzetközi Könyvfesztiválon:

Élveztük :)

Felolvastam Minszkben.

A 2016-os Könyvfesztivál műfordítói:

Idézetek egy velem készült interjúból:

"Pedagóguscsaládból származom, édesapám a tanításon túl is foglalkozott irodalommal és nyelvészettel, hatalmas könyvtárunk volt – minden szobában falnyi könyvespolcok álltak.

Mamika a 83. életéve küszöbén elaludt, és többé nem ébredt fel. Legyen nyugodt az álmod!

A dédunokákkal:

A húgom írta: "Büszkeséggel tölt el, hogy Édesapánk - aki ma lenne 64 éves - újabb kitüntetésben, elismerésben részesült. Felemelő érzés, hogy a mai napig értékelik munkásságát, szeretettel gondolnak és emlékeznek rá mind a pedagógusi, mind pedig az írói berkekben. Most a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége megalakulásának 25. évfordulója alkalmából kapott In memorian emlékplakettet a korábban kifejtett aktív tevékenységéért.

A díjat nővéremmel közösen vettük át a Selye János Egyetem dísztermében, Révkomáromban."

Nagyon mozgalmas az évem, magánéletileg és szakmailag egyaránt. Gyűlnek a saját írásaim és a fordításaim – egyesek még a várandósságom előtt és alatt írottak, csak mostanra értek célba. A többit meg ikreim mellett sikerül megoldanom.

Megismerkedtem Svetlana Žuchovával, aki velem egy évben született, és nagyon közel áll hozzám az a stílus, ahogyan ír.

Az interjúkérdésekre adott válaszai is olyanok, mintha én válaszoltam volna meg azokat.

Örülök, hogy sikerült időt szakítanom rá.

http://www.litera.hu/hirek/erzelmekrol-targyilagosan-avagy-irodalom-pszichiatria

Immár huszonöt éve, hogy befejeztük az alapiskolát! Az osztálytalálkozón olyan emberekkel találkoztam, akiket tizennégy éves koromban láttam utoljára. Egyesek meghasasodtak, mások lefogytak, egyeseknek jobb a humorérzéke (vagy megőrizték), másokat komollyá tett az élet. Egyesek kinézetre alig változtak, néhányan pedig az évek teltével egyre érettebb és megnyerőbb külsőt nyertek.

Nagyon jó programmal csalogatott a Műfordítók 6. szakmai hétvégéje. Köszönök mindent, szervezőknek, előadóknak egyaránt! A kikapcsolódást, a feltöltődést, a sok információt! Nagyon színvonalasak voltak az előadások, nagyszerűek az előadók, változatosak a témák, a jógáért és a koncertért pedig külön köszönet!

Válogatás a programból:

Papolczy Péternek, a MEGY elnökének köszöntője és rövid előadása

Heike Flemminggel, a magyar irodalom német fordítójával Rácz Péter beszélget

A MEGY éves közgyűlése

Ádám Anikó: Francia irodalmi szövegek fordítása (szeminárium)

Upor László: Fülszabály és fülbajok - színpadi szövegek fordítása (előadás és szeminárium)

Bozai Ágota: Nincsenek szavak, avagy a lefordíthatatlan elemek fordításának technikái (előadás és szeminárium)

Boris János: Hogyan ajánljunk külföldi irodalmat a magyar kiadóknak? (előadás és vita)

Somló Ágnes: A műfordítóképzés tanulságai (moderált beszélgetés)

Molnár Krisztina Rita és Szlukovényi Katalin: Versfordító szeminárium

Körner Gábor: Lengyel irodalmi szövegek fordítása (szeminárium)

Szigethy Katalin: Gyerek- és ifjúsági irodalmi szövegek fordítása -- külön szakma? (előadás)

Nádasdy Ádám: Dalszöveg-fordítás (előadás)

Bárczi Zsófitól kaptam a hírt, hogy „Idén 55 éves Nyitrán a magyar pedagógusképzés. Ebből az alkalomból a Közép-európai Tanulmányok Kara április 30-án kitünteti azokat a volt nyitrai hallgatókat, akik életművükkel a szlovákiai magyar kultúrát vagy oktatást szolgálták. Édesapádat szeretnénk in memoriam kitüntetni, és nagyon megtisztelő lenne számunkra, ha eljönnél átvenni a kitüntetést.”

Egyedülálló eseményre került sor március 17-én a Szlovák Intézetben abból az apropóból, hogy a 2016-os Könyvfesztivál díszvendége Szlovákia lesz. Ez az esemény a szlovák irodalom számára nagyszerű bemutatkozási lehetőséget kínál, jövőre remélhetőleg a szokásosnál több fordításkötet jelenik meg és kerül a magyar olvasóközönség elé.

A szlovák irodalom magyar nyelvre fordítói, többek közt Garajszki Margit, Hizsnyai Tóth Ildikó, Mészáros Tünde, Pengő-Tóth Annamária, Dósa Annamária, György Norbert (ill. jómagam) rövid kedvcsinálóval hívták fel a meghívott magyar kiadók figyelmét egyes újonnan és régebben megjelent kötetekre, melyeket a szívügyüknek éreznek, a szlovák kortárs irodalom új felfedezetteire és immár klasszikussá vált szerzőkre, illetve magukra a művekre.

Cikk: http://www.litera.hu/hirek/szlovak-irodalmi-borze

A mai napon kislányom és én is kaptunk egy-egy szál gerberát, illetve a felolvasáson rózsával kedveskedtek.

Ugyanis Női kvóta címmel maratoni felolvasást tartott március 8-án a Szépírók Társaságának 33 nőtagja (a nők összességében kb. 30 %át teszik ki a társaság összes tagjának, tehát megfelel az EU-s szabványnak). A zongorakíséretet is író nő, Frideczky Katalin biztosította.

Kellemes nőnapi hangulat uralkodott a Nyitott Műhelyben.

Január végén a férjem észrevett két hajtást a virágunkon. Az újvári lakásunkból hoztuk át, és a nevét sem tudtam. Vastag szárú növény volt, kukoricalevelekkel. Utánanéztem, és kiderült, hogy egzotikus szobanövény, a neve pálmaliliom, yucca - jukka, és a virágja ehető. A képeken számos válfaja feltűnt, vadon növő, méreteiben, arányaiban különböző növények. Szabadon növő társaival is találkoztam. Ezt a példányt, vagy egy korábbit egykor apukám vette anyukámnak, és már akkor is méretes volt, szállításkor a csúcsa kilógott autónk ablakán. Aztán egyre nagyobbra nőtt, egyre több hajtást gyökereztettünk és dugtunk a földbe, szaporítottuk, ajándékoztuk, de senkinél sem nőtt olyan nagyra, mint nálunk. Újvári lakásunk tájolása kiváló volt, a nappaliban reggeltől koradélutánig sütötte a nap, és pesti lakásunkban a konyha hasonló jellemzőkkel bír, így hamar megszokta a költözést. Hogy gazdái elvesztését hogyan dolgozta fel, azt nem tudom, de nagynénim szerint a gyerekzsivaj jót tesz neki.

Egyszer apu levágta az egyik hajtást, vízbe tette és kigyökereztette. Azt mondta, a levágott hajtás helyén már nem fog kinőni újabb. Én az ellenkezőjét állítottam. Fogadtunk, a fogadásunkat papírra vetettük, aláírtuk. Talán megtalálnám valamelyik könyvben.

Én nyertem. De sosem kaptam meg a nyereményem.

A két elágazó tő végéből kinövő hajtások egyre nagyobbak lettek, egy sor bimbó jelent meg rajtuk, és azt hittük, ez már a virágzás fázisa.

De február negyedikén kellemes illat lengte be a lakást. A férjem kérdezi este, mi ez az illat. Én sem tudom, feleltem. Mostam. Más mosószert vagy öblítőt használtál? Nem, csak folteltávolítót tettem hozzá. Talán a vezetékekből jön. Olyan balzsamszerű. Nem, ez máshonnan jön. A két gyönyörű virág illatozott. Amikor elsuhantunk mellettük, még jobban megütötte orrunkat az illat.

Február ötödikére nyíltak ki.

Február hatodikára kezdtek elvirágozni. Néhány fehér szirom világosszürkére váltott.

Felfoghatatlan, milyen ajándékot kaptam szülinapomra a szüleimtől.

Másoknak is ez jutott a virágzásról az eszébe.

Aznap fényben és illatban úszott az egész lakás.

(Szülinapi köszöntés)

Decemberben ismét kimozdultam a Szlovák Intézetbe. "December 10-én Veiszer Alinda a lehető legtöbb találkozási pontot igyekezett a tőle megszokott éleslátással felkutatni Halasi Zoltán és Závada Pál legújabb kötetében."

http://www.prae.hu/article/7918-talalkozasi-pontok-zavada-es-halasi-munkassagaban/

Amikor decemberben elmentem az Irodalmi Szemle Északi fény című számának bemutatójára, azért tettem, mert szeretem az északi szerzőket. Elhangzott, hogy mindenkinek elsősorban a krimi és a gyerekirodalom jut eszembe, és csak az utóbbi időben jutott a köztudatba a „felnőtt szépirodalom”.

Én imádom az északi szerzőket. És az északi tájakat.

Szeretem például Loe: Fvonk, Agneta Pleijel: Lord Sohamár, Magnason: Love Star és Carl Frode Tiller Bekerítés című könyvét. És az északi filmeket, például az Esküvő után, Ádám almái, A vadászat, Gengszterek fogadója, Zöld hentesek címűeket.

Egykoron jártam is északon. A pontos évet nem tudom. De hosszabb volt a hajam a szokásosnál. Norvégiában láttam életem első gleccserét, teljesen lenyűgözött. Aztán Izlandon a többit. De szépek a fjordok is, meg a számtalan vízesés. A madárkolóniák. A rénszarvascsordák. Na de ott az a tömérdek bosszantó szúnyog!

Meg egy szép autóút Dániában, ahol a homok felfalt néhány házat. Az egyik oldalon sekély víz, a másik oldalra nem emlékszem.

És az első felismerés, hogy nagyon későn bukik le a nap. Igen, onnan jutottunk át komppal Norvégiába.

Majd fel északra, Lappföldre. Aztán egy csöppnyi Svédország. Talán Finnország volt a legunalmasabb. A végeláthatatlan erdők és tavak. Pedig hogy vágytam rá! Majd gyors hazaút a balti államokon keresztül.

Észak számomra a kietlenség. Főleg Lappföld, ahol már csak moha és zuzmó nő. Lenyűgöző kietlenség.

Na de az irodalom. Meg a filmek. Teljesen más világ, mint ami a hétköznapjaimban körülvesz. Bennük az a lenyűgöző kietlenség. Vagy kietlenségbe burkolt titokzatosság. Alig várom, hogy újra északiakat olvassak. Pár elbeszélést a Szemlében, vagy egy egész könyvet.

Ha majd végre lesz egy szusszanásnyi időm.

P.s. Karácsonyra is kaptam egy északi könyvet, most bontottam ki, a Szemle Északi fény című számát bemutató Pap Vera-Ágnes fordította. Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt a címe. Még csak a fülszöveget olvastam el, de azonnal beleszerettem.

„Nagyon korán kezdtem el olvasni. Mikor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés-ét olvastam, megértettem, hogy az ember tényleg bele tud betegedni az olvasásba, hogy az irodalom ennyire elragadhat. Megismertem azt az erőt, ami az irodalomban rejlik. És nagyon korán olvasó ember lettem. És ez az oka annak, hogy az ember elkezd írni: a közlési kényszer, az önkifejezés igénye.”

Szövegember az én jó barátom. Egész életében szövegekkel foglalkozott, és idővel maga is szöveggé lett. Szövegben látja a környezetét, szövegben gondolkodik, szövegeket olvas és ír. Fogalmaz, feldolgoz és átdolgoz. Régen hallottam őt hosszan és összefüggően beszélni. Dunaszerdahelyen módom nyílt rá. Megtudni, hogy olvassa a megjelent irodalmi folyóiratokat határon innen és túl, és amikor csak teheti, könyvtárakban bogarász.

A Pegazus Találkozók óta ismerem, és sokszor keresztezte egymásét az utunk.

Új kötete arra példa, hogyan mutatkozik meg az ember sok-sok interjú révén.

"Kérdés és válasz ugyanis együtt alkot egészet benne; valószínűleg a beszélgetőtársaim válaszai sem léteznének a közreműködésem nélkül, vagy ha igen, semmiképpen nem úgy, mint a velük együtt készített interjúmban: hiszen valamiképpen a válaszaikban is benne vagyok, nemcsak a kérdéseimben." (Tóth László: A szövegember)

Más szövegemberek is megjelentek a kávézóban. Kocur Lacival és Vida Gergellyel:

Ravasz Józseffel, Bodnár Gyulával és Hizsnyai Zolival:

Nagy Erikával és Fellinger Károllyal:

(Nagy Erika és Z. Németh István fotói)

Z. Németh beszámolój A szövegember c. kötet bemutatójáról: http://www.felvidek.ma/felvidek/kultura/50419-a-szovegember-dunaszerdahelyen-mutattak-be-toth-laszlo-legujabb-kotetet

Én a két lábamon álltam, ő kötélen lógott. Na, nem a nyakán, hanem a derekán feszült az a kötél. Alpinista volt. De nemcsak ezt az extrém foglalkozást műveli, mondta, hanem kamionsofőr és utcazenész is. Nézzem csak meg a youtube-on. Felrakta valaki, amikor zenélt. Nem, nem szédül, állította, csak a kalapáccsal megerőltető így lógva dolgozni.

Aztán lecserélték őt egy teamre, másnap jelent meg több férfi, akik jobban haladtak, és kalapácsolás helyett vágták a téglát. Mert az ütéssel a mi házfalunkból is kiszakítottak darabokat. Az meg már hogy néz ki. Egy sebhelyes ház. Régi téglák ezek, és ütésekkel semmire se mennek. Felezni, harmadolni meg negyedelni kell. Ahogy a szükség diktálja.

Az egyikük elmondta, hogy ők többnyire sziklát másznak, meg barlangokat kutatnak, és ne tudjam meg, milyen érzés feltáratlan barlangokból kimenteni tinédzsereket a barlang szájától több száz méterről. És az sem volt könnyű időszak, amikor gyereke született, és a felesége ragaszkodott hozzá, hogy velük aludjon. Aranyos volt, ahogy birizgálta a borostáját, na de olyan kimerülten ilyen munkát végezni! Hogy ő mennyire szédült!

Milyen szédítő lehetett!

Az egykor kéménnyé rakott téglák eltűntek, és felépült a ház előtt egy sátorral fedett terület. Hogy hamarosan kezdetét vehesse finom ételek és italok árusítása.

Remélhetőleg elvezetik a szagokat és nem kúsznak bele hívogatóan az orrlyukamba.

Mert akkor nem állok jót magamért.

Vagy lekenyereznek, vagy panaszt teszek!

Anyuka idén júniusban lett volna 61 éves. 2004. október 30-án hunyt el. És apuka a 63. életévét töltötte volna be októberben. Idejekorán eltávoztak az élők sorából. Halottak napja közeledtével, és minden jelentős évforduló idején, névnapok, születésnapok és haláluk napja közeledtével erősebben érzem jelenlétüket.

Apu október 19-én lett volna 63 éves.

"Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér"

(Demjén)

A város szívében lakunk, ahol gőzerővel lüktet az élet. Annyira, hogy szinte beleremegnek a falak. Elhalad alattunk egy-egy pedállal hajtható söröskocsi, hangoskodnak a környék szórakozóhelyein a turisták. Persze a hangszigetelt ablakokon keresztül ebből vajmi kevés jut fel hozzánk. Ám nem lehet folyton zárt ablakok mögött létezni. Mostanában azonban nem hangoskodás, hanem egy markológép zaja zavarja nyugalmunkat. Újabb létesítmény épül a szomszéd telken, a szórakozóhelyek tengerében.

Eltelt immár húsz év azóta, hogy osztálytársaimmal befejeztük Érsekújvárban a gimit. Eljártak felettünk is az évek, de nem kellettek névtáblák, hogy felismerjük egymást. Bár néhányan felszedtek pár kilót, és megjelentek a ráncok is az arcokon, jó volt tudatosítani, hogy a humorérzékünk a régi. Huszonhat osztálytárs közül húszan vacsoráztunk együtt, és az elmaradhatatlan, örökifjú osztályfőnökünk. Osztálytársaim temérdek sztorit elevenítettek fel tanárainkról és bevett szokásainkról, kedvenc szófordulataikról és mozdulataikról, az osztálykirándulásainkról és a sítúráinkról.

Jó volt veletek!

Deák Reni fejéből pattant ki az ötlet, hogy rendszeresen találkozzunk a budapesti Szlovák Intézetben, és beszélgessünk el fordítási tapasztalatainkról. Szlovákról magyarra fordítókat hívott meg, többek közt Mészáros Tündét, Garajszki Margitot, Tóth Annamarit, Dósa Annamarit és György Norbertet, és műhelymunkaszerűen beszéljük meg, ki milyen megoldásokhoz folyamodik például reáliák és szójátékok fordítása esetén, hol merülnek fel kérdések, hol bizonytalanodunk el, mi okoz számunkra fejtörést.

Mi vagyunk egyben a Magyar Lettre szlovák irodalommal foglalkozó őszi számának fordítói - első alkalommal Balogh Magdolna és Karádi Éva társaságában cseréltünk tapasztalatot. A tervek szerint havonta találkozunk, hogy eszmecserét folytassunk, inspirálódjunk, és továbbra is ilyen lelkesen fordítsunk szlovák írókat és költőket az anyanyelvünkre.