Etosha Nemzeti Park – Namutoni
2010.10.31. 12:57
18. nap
Amikor letérnénk egy Helio nevű itatóhoz, egy kocsi lassít és dudál, hogy kár a gőzért, felesleges megnézni, kiszáradt. Nem hagyjuk magunkat lebeszélni, és jól tesszük: legalább húsz mongúz vagy szurikáta heverész a melegedő úton, de mire lencsevégre kapnánk őket, eliszkolnak.
Aztán behajtunk a „Nagy fehér semmi” közepére, azaz az Etosha időszakos tóba, ahol száraz évszakban valóban nincs az égvilágon semmi, de főként víz, és csak a végtelen, kopár, kiszáradt tómedret bámulhatjuk. Ami így „néptelenül” is tüneményes. Az Etosha itatótól nem messze ismét elefántcsorda bóklászik, ahol tegnap, azonban most nem a bokrok közt, hanem a nyílt mezőn bandukoltak egymás mellett és egymást követve.
Namíbia legkisebb antilopját, egy út szélén gubbasztó dik-diket is sikerül megpillantanunk. A tegnapi oroszlános hely mellett is elhaladunk, ahol egy fekete család próbálja lerobbant kocsiját beindítani. Reméljük, nem állnak lesben az oroszlánok! Megkérdezzük, hogyan lehetnénk a segítségükre, szóljunk-e a kempingben, de már valakit megkértek.
Springbokfonteinnál egy csomó zebra és gnú álldogál, majd egy megtermett zsiráf sétál át előttünk az úton, egy másik meg a fa koronájából falatozik.
Okerfontein felé az úttestet elefántürülék borítja, és a letördelt csenevész bokrok is arra utalnak, hogy ormányosok jártak erre. Fel is tűnik egy elefántcsorda.
A kuduk a bokrok közt bujkálnak, az ágak eltakarják a fejüket, hát férjem odakiabál nekik: Na ki akar híres lenni? Nem akartok újságban szerepelni? Bújjatok elő a bokrok közül! Ekkora fületek van, és nem hallotok? Oda se neki, az evéssel vannak elfoglalva… Ízlenek nekik a finom tüskés ágak. Nem sok választásuk van: Namíbiában a bokrok és fák többsége tüskékkel borított.
Újabb gnúk, struccok, antilopok bukkannak fel. 36 fok van, dél körül jár az idő.
Megérkeztünk Namutoniba, a park harmadik kempingjébe. Az éttermi rész kastélyszerű és magasból láthatjuk a nádassal benőtt, zöld itatót. Sorra vesszük a három kemping előnyeit és hátrányait: az első kempingben már előző nap kellett ételt rendelni, hogy az ember másnap ehessen, a másodikban nem kellett rendelni, és degeszre ehetted magad 65 vagy 97 NAD-ért, a harmadikban étlap is van, és kétféle menü egyes ételei közül választhattunk. Az első két kemping poros, a harmadik füves és több a zöld fa és a madárcsicsergés. És két megfigyelőhelyről leshetjük az állatokat.
A recepción a Visitor’s book szerint többen láttak karakált, vagyis sivatagi hiúzt és leopárdot. A karakál olyan, mint egy macska, csak sokkal nagyobb és rojtos a füle vége. Ma és holnap van még esélyünk, hogy felfedezzünk nagymacskákat, aztán bye-bye Etosha!
Klein Namutoniban egy óriási elefántcsorda olyan fürdést lecsap, hogy leesik az állunk. Futva rohamozzák meg az itatót, pancsolnak egy jót, aztán porral hintik be bőrüket és nagy porfelhőben távoznak. A zsiráfok is csak bámulnak a partról, akár a kuduk és a vándorantilopok.
A dik-dik drive-on főként zsiráfok bukkannak fel, és két apró dik-dik. Olyan pirinyók és úgy megbújnak az út menti bokrok alatt, hogy nehéz észrevenni őket. 
Koinachas és Chudob zöld itatójában a szokásos látvány fogad: elefántok, zsiráfok, antilopok, gyöngytyúkok.
Kalkheuwelnél sok a kocsi, ami arra utal, hogy oroszlánt láthatunk a bokrok közt. Ngobibban nincs semmi, és sötétedés előtt sietünk vissza Klein Namutoniba, hogy az arany fényben néhány fotót készítsünk. Egy tucat zsiráf iszik, a vízfelszínen visszatükröződik a képük. A parknak ebben a felében rengeteg a zsiráf, de zebrák és gyöngytyúkok is vannak jócskán.
Aztán ismét villogni kezd bennünk a kapuzárási pánik riasztógombja, napnyugtára vissza kell érnünk, vagy kizárnak a parkba. Minden kapunál óraállás jelzi a napnyugtát és a napkeltét, amit hetente hétfőn változtatnak. Hipp-hopp leszáll az este, és a kivilágítatlan por- és kőutakon nehéz lenne a közlekedés.
Itt is folyton porosak vagyunk, mint Ghánában, pedig nem tömegközlekedéssel utazunk. Beszáll a por a réseken és a lehúzott ablakokon a kocsiba. Selymes hajunk fél nap alatt poros szénaboglya lesz.
A kempingben található kisebb itatónál békakuruttyoláson és éktelen madárcsicsergésen kívül sincs abszolúte semmi. Ez a békák és a madarak birodalma. A fáklyával megvilágított várba is besétálunk a medence mellett, hogy megnézzük a bárt és a két éttermet, meg főképp az itatót, de ott sincs állat. Nekem az első kempingből az itató kéne, a másikból az étterem és a mosdók, a harmadikból a kempinghely, foglalja össze férjem. A sátrunkhoz közeli Bush Barban sörözünk és fociközvetítést nézünk. Megbeszéljük, hogy férjem fokozatosan fogja levágni a szakállát és a bajszát, és Pisti ezer arca lesz a képsorozat címe. Továbbá azt, hogy holnap hajnalban kelünk, hogy a kora reggeli sürgés-forgást is megnézzük az itatók körül. Amint nyit a kapu, kiszabadulunk a vadállatokhoz! Későbbi társalgásunk így néz ki: Gyerekkoromban féltem a Fejnélküli lovastól. Levágták a fejét és rákötötték a lóra. A fejét a lóra? Miért a fejét kötötték volna a lóra? Azt mondtad, levágták a fejét és rákötötték a lóra. A törzsét. De ezt nem mondtad! Furcsálltam is! Te meg sem értetted volna a regényt!
Jó éjszakát!
Feljegyezve: 2010. 10. 03.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr782411534
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.