Az embertelen építészeti hullámnak a város leghangulatosabb részei is áldozatul estek. Például a Parlament és a Centrul Civic, vagyis a Kormányzati Negyed vagy Közigazgatási Központ megépítéséhez Bukarest hangulatos óvárosának egyharmadát lebontották, kolostorokat, ortodox, protestáns templomokat, zsinagógákat, kórházat, Art Deco stadiont romboltak le, és emberek tízezreit költöztették át, hogy megépüljön a Szocializmus győzelme bulvár. A bulvár ma már az Unirii, azaz Egyesülés bulvár nevet viseli, és a párizsi Champs-Élysées mintájára épült. De éles szem szükségeltetik ahhoz, hogy a párizsi mintát felfedezzük benne… Májusban éppen az AC/DC építette a színpadát, amikor ott jártunk. Éppen arról az erkélyről láttunk rá a bulvárra, ahonnan Michael Jackson üdvözölte a tömeget Helló, Budapest felkiáltással! 
 
 
Rengeteg AC/DC rajongó gyülekezett a Parlament környékén.
 
 
A nagyméretű építkezési mánia csúcsteljesítménye Románia parlamentje, az Országháza, amit a kommunizmus után Palatul Parlamentuluinak neveztek el, de a nép mindmáig csak Casa Poporului vagyis a Nép Háza néven emlegeti. De mennyi jutott belőle a néven kívül a népnek? Felépítése során megismerhette a nélkülözéseket, míg Ceausescu minden jóban dúskált. Jobban jellemezné a „Nép szenvedése” vagy „A nép feletti győzelem háza” elnevezés. Míg a nép éhezett, Ceausescu mérhetetlen értékeket halmozott fel. A megakomplexumot ma az elképesztő pompa látványára éhes turisták hada özönli el, így előzetes bejelentkezéssel lehet belülről is szemügyre venni az építészeti monstrumot.
 
 
 
A költségvetésből azonban nem mindenre futotta, és Ceausescu kivégzése is közrejátszott, hogy még ma is rontják a városképet a félig megépített, romos épületek, pl. az 1986 óta elhagyatottan álló Román Nemzeti Könyvtár.
Ceausescu nem kímélt semmit és senkit, csak azt tartotta szem előtt, hogy a luxusépületnek és környékének elegendő helyet biztosítson. A területet a Ceausescu és a Hirosima név ötvözetéből Ceausimának nevezték el.
 
A Parlament számokban
A washingtoni Pentagon után területileg a világ második legnagyobb hivatali épülete, és kiterjedés szempontjából az USA-i Cape Canaveral rakéta-, űrhajó- és műholdkilövő központ és az egyiptomi Gízai nagy piramis után a világ harmadik legnagyobb épülete. Európa legnagyobb parlamentje a Guiness Rekordok könyvében a legnagyobb és legdrágább polgári adminisztrációs épületként szerepel. A 65 ezer négyzetméter területű épületbe a berlini Reichstag ötször elférne, és három és fél napba telne végigjárni a termeit. Neoklasszicista stílusban emelték, de építészeti stílusát uralkodói architektúraként is jellemezhetnénk. Az épületben 5.100 terem található, ebből 3.000 szoba, többi csarnok, folyosó, 200 toalett. Felépítéséhez 1 millió köbméter erdélyi márvány, 3.500 tonna kristály, 700.000 tonna acél és bronz, 900.000 köbméter fa (diófa, cseresznyefa, platán stb.), 200.000 köbméter arany- és ezüsthímzésű bársony- és brokátfüggöny, és egyéb alapanyag szükségeltetett. A Színházterem kristálycsillára 5 tonnát, az Emberi Jogok Terem csillára 3 tonnát nyom. Az épületben 2.000 km hosszan húzódnak a villanyvezetékek. Az Unió-csarnokban egy helikopter is le tud szállni. Ceausescu luxusrezidenciáján 700 építész és 20.000 munkás dolgozott, értéke kb. 5 milliárd Euro. Ceausescu halála után a lerombolás mellett döntöttek, de mivel felrobbantani költséges lett volna, a kommunizmus múzeumát akarták létrehozni benne, majd Donald Trump amerikai milliárdos egymillió dollárért megvette volna, hogy kaszinót nyisson benne… De turistalátványosság lett. A karbantartási és egyéb költségek milliós nagyságrendűek, ezért a villanyokat egyes termekben hamar lekapcsolják…
A Parlament előtt zöld környezetben pompás játszóteret létesítettek.
 
 
A Cotroceni-palota
Akit lenyűgöznek a pompásan berendezett enteriőrök, az elegáns kastélyszobák, a keleti és empír szalonok, annak kihagyhatatlan úti cél ez a lenyűgöző környezetben fekvő palota, melynek két szárnya múzeumnak ad otthont, a harmadikban pedig az Elnöki Hivatal székel. A román elnök székhelye egy monasztikus központ magvára épült, melyet Ceausescu parancsára romboltak le. A kis dombon gondozott kerttel körülvett épület termeiben csodás csillárok, oszlopokkal díszített falak, mesterien faragott bútorok fogadnak. Az egykori kolostort Serban Cantacuzino, egy 17. századi oláh fedelem emelte, a görög Kantakuzánosz család sarja, amelyből a 14. századi bizánci császár, Kantakuzánosz János is származott.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr142433071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása