Ma kiruccantunk Bustenibe, és a felvonóval, pontosabban fülkés kötélpályán, amit Romániában telecabinának, nálunk kabínková lanovkának hívtunk (hm, Tátralomnic!), sudár fenyők és zord sziklák között felsuhantunk a Bucsecs hegyre.

Már tavaly is terveztük, hogy meglátogatjuk a hegyet, amelyet számtalanszor láttunk útjaink során, amikor hazafelé vagy Brassóba tartottunk. A Caraiman-csúcs egy hatalmas kereszttel, a Hősök Keresztje Emlékművel folyton feltűnt a magasban, amelyet az első világháborúban elesett román katonák emlékére állítottak. Azonban a nyári forgalom és a két-három órás várakozás nem vonzott túlzottan. Most viszont két és fél óra alatt megtettük Bukarestből a száznegyven kilométeres távot, majd a kürtőskalács- és drágakő árusok közt beálltunk a sorba. Félórás várakozás után beengedtek a pénztárhoz, és megvettük a kétirányú jegyet (személyenként 64 RON), és várakozás közben a feliratokat nézegettük. A hirdetőtáblák bemutatták a fennsík flóráját és faunáját, például a havasi gyopárt, a rododendront, a hiúzt és a viperát.

Hamarosan már a felvonó kabinjából néztük a vízeséseket és a távolodó települést, és az elénk tárulkozó fennsík látványába merülve vártuk társainkkal a "magaslati" élményeket.

A Bucsecs (Bucegi) hegyre télen és tavasszal nem ajánlatos kirándulni – lavinaveszélyre figyelmeztetnek a szórólapok. Természetesen télen is járnak ide turisták, hiszen sípályák és szállodák várják a látogatókat, azonban a hegy szedi áldozatait– magyarok is vesztették itt életüket. A felvonóból láttuk, hogy gyalogosan is igyekeznek fel turisták a hegyre – meglehetősen hosszú és kacskaringós út várt rájuk!

Az Omu-csúcshoz (2505 méter) a sárga jelzés mentén jutottunk el majdnem a Babele, két gombát formázó sziklaalakzat és a Szfinx mellett, amely egy eső- és szélkoptatta múmiafej.

Aztán a Bucsecs-fennsíkon tettünk kisebb-nagyobb sétákat. Ugyanis olyan nagy hó fogadott, és vízfolyások is tarkították a tájat, illetve lápos részeket képeztek, hogy a hótól, sártól cuppogó, teljesen átázott cipőnkben és idő híján nem vállalkozhattunk hosszabb túrautakra.

A csípős, friss levegőn kicsit felfrissítettük tüdőnket, amit a felvonót kezelő pasinak egy óra alatt sikerült füsttel megtelítenie, majd visszarobogtunk a fővárosba.

Egyébként káprázatos és lenyűgöző, hogy két és fél órányira ilyen óriási hegység emelkedik, a másik irányban ugyanilyen távolságra pedig már a tenger hullámzik!

Nagyon szeretem a téli tájakat, és ez valószínűleg egy kis kóstoló a nyári Izlandból.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.