Munkáslogika

2012.02.27. 20:13

Nem értem a munkáslogikát. Napok óta arra ébredek, hogy szétfúrják a fejem, remeg az egész fal. Kilyukad a dobhártyám, agyrázkódást kapok. Napok óta arra kérem a szomszédban serénykedő kedves munkás urakat, hogy ne fúrjanak reggel hét óra előtt, mert el tudok képzelni kellemesebb ébredést is.

A helyzet napok óta változatlan. Mire befejezik a felújítást, megőrülök. De előtte kiabálok, feljelentem őket vagy elköltözöm.

Kértem őket szépen, kértem őket csúnyán, mindenféle hangnemben.

Amikor néhány napja bemutatkozott a lakástulajdonos és közölte, hogy lakásfelújítás lesz, még türelmes voltam. Szeretem a géphangokat, csak az emberi hangok zavarnak, feleltem mosolyogva. Nem gondoltam, hogy másnap hét órakor gyökeres változás áll be az életemben.

Azóta kérem a munkásokat emelt hangon és még emeltebb hangon, magyarázok, megvilágítok különféle szempontokból (főleg a sajátoméból), állok kómásan pizsamában öt munkás gyűrűjében, sűrű cigarettafüstben. De azon kívül, hogy felhúzom magam, semmit sem érek el.

Mert nem értem a munkáslogikát.

Ma megállt a szomszéd lakás tulajdonosa, miután panaszkodtam fűnek-fának és neki is részleteztem a problémám, ismét elmagyaráztam nyugodt hangnemben személyesen is, hogy tőlem fúrhatnak és kalapálhatnak egész álló nap, csak ne hét órakor kezdjék. Tudom, hogy szólt, hogy lakásfelújítás kezdődik, de nem számítottunk rá, hogy reggel hétkor égszakadás földindulás lesz. Nem jó arra ébredni, hogy fúrják vagy verik az ember felett a falat. Csak arra kértük őt és a munkásokat is, hogy nyolc után kezdjenek. De ma hétkor csak megérkeztek, fúrni csak nyolckor kezdtek. Igen, ma nem kezdtek hétkor fúrni, csak tettek-vettek, a törmeléket rakták meg kannákkal csörömpöltek. Nyolckor kezdődjön a munkaidejük, akkor jelenjenek meg a lakásban. Nyolctól tőlem a feje tetejére állíthatják az egész házat.

A lakástulajdonos azt állította, hogy ő kérte őket. Mi is kértük őket, de újra itt voltak hét órakor. Még egyszer megkéri őket. És én is kérjem még őket ismét. Nekik reggel héttől délután négyig van a munkaidejük. Akkor legyen nyolctól ötig a munkaidejük. Csak annyit kérek tőled, hogy ne legyenek itt nyolc óra előtt. Egész nap fúrjanak felőlem, csak ne arra ébredjek, hogy szétesik a fejem. Valószínűleg vidéki építkezéseken dolgoztak, nem városi lakásokon.

Régi, körfolyosós polgári lakásban lakom, vastagabbak a falai, mint az újépítésűeknek, amiket lépten-nyomon perelnek a papírvékonyságú falak miatt. Vagy rossz helyen választották le a szomszéd lakást, nem a főfal mentén?

Reggel hétkor ismét a munkások körgyűrűjében álltam, de már olyan sűrű cigifüstben úszott a lakás, hogy alig vettem ki a sziluettjüket.
Délután négy előtt ismét bementem a szomszéd lakás előszobájába, de nem szóltak hozzám, a főnököt se hívták. Egyértelműen ignoráltak, meg is volt rá az okuk. Be kellett másznom a sitten keresztül oda, ahol megtaláltam a főnököt. Tiszta kosz lettem, még a cipőmet is meg kellett mosnom otthon.

Akkor holnap tudnak nyolckor kezdeni, kérdezem. Ismét beszéltem a tulajdonossal, és megegyeztem vele, hogy nyolckor kezdenek. Igen, felelték, nekik is mondta. De ők ma is nyolckor kezdtek. Szóval mi a hézag. De már hétkor itt tébláboltak, tettek-vettek. Áthallani, ha az ember odébb tesz vagy feldönt egy kannát.
De ők csak hétre tudnak jönni, mert vidékről jönnek. És azért jöttek csak be hétkor a lakásba, mert nem akartak az utcán álldogálni.

Szegények, gondoltam magamban, utaznak a tömegközlekedésen hajnalok hajnalán, és örülnek, hogy a fővárosban munkához jutottak. Itt álldogálnak már hét óra körül a hosszú utazás után a ház előtt. Kicsit megenyhültem. És busszal jönnek fel, kérdezem meg mégis, ha csak hétre tudnak jönni. Mert furcsálltam, hiszen öten vannak, talán szereztek autót.
Nem, kocsival, jut el hozzám a cigifüstön keresztül a válasz. Miért, maga mivel jár? Én busszal, mondom.
Meglepődnek.

Ezzel berekesztettem a tárgyalást. Fogtam magam és megfordultam, kijöttem a lakásból. Na, erre varrjál gombot. Nem tértem észhez.
Lehet, hogy ötkor kelnek, feljönnek Budapestre vidékről, hogy cigizzenek egy üres lakásban, a törmeléket húzzák össze, rakják csomagokba, meg megkopogtassák a falakat, vagy csak üljenek a sitten. Vagy hogy elkerüljék a reggeli forgalmat? A tulaj kérése ellenére sem mernek módosítani a munkaidejükön? Vagy megszokták a korai kelést? Talán szeretnek korán felébredni és korán idegen lakásban cigizni? Ez valami munkáslogika?

Inkább nem is keresem a válaszokat.

Tegnap még a csendháborítási jogszabályról olvasgattam, vannak-e hivatalos csendórák. Kihívjuk-e a rendőröket. Ha megbüntetik a tulajt, felfogják-e végre, mit szeretnénk. Nem tudom, elérek-e egy feljelentéssel bármit. Olyanokat olvastam a blogokon, hogy a rendőrök kijönnek, felmérik a zajt, és azt mondják, nem ér el egy bizonyos zajszintet. Nálunk holtbiztosan elér, de akkor más kibúvót találnak. Vagy azt mondják, vegyél füldugót vagy altatót.

Én senkinek nem akarok rosszat. Csak magamnak akarok jót.

Attól tartok, hogy valamelyik reggel fejbe vernek egy kalapáccsal.

Azt is kiderítették nekem, hogy

1.) Nincsenek már hivatalos csendórák (csak a bárokra, kocsmákra, stb.)
2.) Rendőrség, önkormányzat is kihívható
3.) A csendháborítás szabálysértés. A szervek kötelesek eljárni. Ez a jogszabály szövege a mai napon:
Csendháborítás
6. § (1) Aki lakott területen, az ott levő épületben... indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát... zavarja, harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés elkövetőjével szemben a rendőrség, továbbá a helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, a közterület-felügyelő ... helyszíni bírságot szabhat ki.
5.) Ez alkalmankénti 30.000,- . Azaz napi 15ször kiszabható, a hét minden napján.

Kihívhatjuk a rendőrséget, az önkormányzatot, a közterület felügyelet, és naponta tizenötször fizettethetünk velük harmincezer forintot, de "indokolatlan-e" az átépítéssel járó zaj. A felújítási engedélyben benne van-e, hány órától és milyen zajszinten építhet át. Az meg további kérdés, hogy VAN-E AZ EMBEREKBEN JÓINDULAT. Ha megkérem a tulajdonost és a munkásait, hogy kezdjenek egy órával később, hajlandóak-e hozzám igazodni, vagy bolonduljak meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr14217960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása