Segítség, lakást keresünk! Mintegy negyven lakást láttunk ezidáig. A barátnőm a minap megkérdezte: És van köztük olyan, amibe beleszerettél? Mert az ingatlanos ismerősöm azt mondta, olyan lakás kell, amit ha megnézel és hazamész, nyugodtan azt tudd mondani, mikor a tükörbe nézel, igen, én itt szeretnék lakni, ebben képzelem el az életemet!

Be kell vallanunk, hogy az igazi még várat magára… Talán túl igényesek vagyunk? Vagy rossz helyen tapogatózunk? Hol kicsi az ablak, hol rossz irányba néz, hol magasan van, hol nincs is ablak…

Talán az a gond, hogy túl konkrét az elképzelésünk? Ruhát venni is úgy járok, hogy majdcsak valami megtetszik. Na de a lakáskeresésünkben különböző szempontok dominálnak. Például az új lakás legyen napfényes, mint a mostani és a korábbi lakásunk. Ne csak világos legyen, hanem konkrétan besüssön a nap, melegítsék, simogassák a nappalit a napsugarak. Az is korán kiderült, hogy eltérőek az elképzeléseink arról, hogy mi a szikrázóan napfényes…

Az alsó szintek emiatt szóba sem jöhetnek, csak kivételes esetekben, amikor kereszteződésre néz az ablak, vagy távol esik a másik ház vagy a saját ház szemközti fala. Sok esetben azonban az utcák nem olyan tágasak, hogy elegendő fényt engedjenek be, és amennyiben széles sugárútra néz az ablak, a zaj és a szmog a kizáró tényező.

A tájolásról korábban nem sokat filóztam, de lakásnéző szókincsemnek ma már része a délkeleti és a délnyugati tájolás is.

Továbbá fontos szempont, hogy a belvárosban legyen. Évek óta telkeket nézegetünk a főváros közelében, aztán az elővárosok zöldövezeti lakásait vettük szemügyre, végül a belváros mellett döntöttünk, hogy gyalogosan eljussunk bárhova. Hogy ne legyünk izolálva, ne kelljen megszerveznünk a belvárosi programjainkat, a parkolást, a hazajutást.

És a négyzetméter a további lényeges tényező. Legyen óriási, bálterem méretű. Na, ez azért túlzás, de legyen egy tágas nappali. Meg ne egymásból nyíló szobák.

De valahogy hiába vagyunk tisztában a környékkel, a magasabb fekvéssel, a tájolással, a csend fontosságával, mégis belefutottunk első emeleti vagy magasföldszinti lakásokba, a központon kívül eső, északi fekvésű, körútra néző, a jelenleginél kisebb lakásokba.

Részben a saját hibánkból, mivel kezdetben kevésbé szűrtük meg a megnézendő lakásokat, hátha meggyőz a környék, a lakás tágassága, a kilátás. Részben az ingatlanközvetítők hibájából, akik édes teremtések, de néha a kritériumainknak nem megfelelő lakásokat is „látnunk kell”.

Vannak erőszakosak, akik megsértődnek, ha nem vesszük meg a kiszemelt lakást. Egyikük nem hagy békén, folyton hív és ajánlatokat küld. Mint egy szektás. De egyáltalán nem a kéréseink alapján. Más környékekről és első emeleti lakást is, pedig világosan elmagyaráztuk, mik az elképzeléseink. Bár nagyon meggyőző a szövegük, mi szeretnénk eldönteni, mi a jó nekünk.

Kedves barátom erre így reagált:” biztosra veszem, hogy a kétlábú kullancsokat úgy lerázod magadról, mint az egri várvédők a falról a törököket, és senkinek se engeded meg, hogy belekárogjon a dolgaidba. Csak az életedet rövidítenéd meg, ha hagynád, hogy kellemetlen alakok ökörségek sorával rabolják az idődet.”

A legkülönfélébb típusú ingatlanközvetítőkön túl viszonylag sok lakástulajdonost is megismertünk. Egy egész regényre való anyagot gyűjthetnék, ha a lakásparaméterek nem vonnák el a figyelmemet a potenciális szereplők alapos megfigyelésétől.

Olyan mondatokat hallok mások és meglepő módon a magam szájából is, amelyeknek része a vezetékcsere és a fűtéskorszerűsítés. Parkettázás. Nyílászáró csere. Kéménybélelés. Falbontás. Főfal vagy válaszfal? Nem hittem, hogy ennyire lekötik a figyelmemet az alaprajzok és az átalakítási lehetőségek.

Az egyik jópofa cigánynő megpróbált meggyőzni, hogy ne menjenek más lakásba, vegyék meg ezt, minek néznének sok csúnya lakást, ahol rosszalkodnak az emberek. Feleslegesen járnak ebben a sárban, ilyen jót nem találnak sehol. És nagyon jó a lakóközösség. Szomorúan hallottam indokként azt a mondatot, hogy ők az egyetlen kisebbségiek a házban.
Értelmes, jókedvű asszony volt. Összeszorult a szívem.

Az egyik elvált férfi egy kutyuskát simogatott meg puszilgatott végig, és állítólag őrült drága márványból készíttette a fürdőszobáját. A nagyszobában egy óriási bőgő állt a falnak döntve, és a nappali közepét teljes egészében egy pingpongasztal töltötte ki.
Az egyik albérlő fiú arra figyelmeztetett, hogy nincs a parketta alatt szigetelőanyag, és egy öreg nő folyton feljön, hogy még a fingásunkat is hallja. Továbbá: „csak ültünk hármasban, zenét hallgattunk, és idegesen csöngetett, hogy mit járkál egy nő magas sarkú cipőben a feje felett.”
Az egyik tulaj non-stop beszélt fél órát az összes újításról, anyagokról, vezetékekről, az összes szomszédról és azok ismerőseiről, aztán megkérdezte, van-e kérdés.
Egy zsidó történésznél nem lehetett mozdulni a könyvektől, a szoba közepén is kupacban álltak.
Egy fényképész pasi egyedül lakott egy százhúsz nm-es lakásban, négy méteres belmagassággal, a galériáról rálátás az óriási térre. Nagy szavakat mondott: nagy lépés, komoly döntés előtt állnak, és kívánom, hogy sikerüljön megtalálni az igazit, még ha nem is az enyém lesz az.
Egy színházi ember, aki rengeteg régi szék - talán színházi kellékek - közt élt. Az ajtóból még utánunk szólt, amikor már a lépcsőfordulón álltunk, hogy csökkent az irányár!
Az egyik lakástulaj nem tudta, hogyan kell magához bejutni, be akart csöngetni, de helyette benyomta a kódot, az ajtó kinyílt, de nem vette észre, beleszólt a beszélőbe, ami süket volt, hogy nyisd már ki. Rászervezett más lehetséges vevőket is, talán hogy felnyomja az árat. Középkorú, kacér típus volt, aki a fele annyi idős albérlőjét is elcsábítja.
És olyan lakásba is belefutottunk, ahol délután háromkor fel kellett kapcsolni a villanyt, de állították, hogy világos. Majdnem elsírta magát a közvetítő és fél óra múlva hívott, hogy miután elmentünk, besütött a nap.
Olyan lakásokat is ránk akartak sózni, melyek nem voltak saját tulajdonban (osztatlan közös tulajdonú), ügyvédhez fordultunk, ráadásul négyzetméterben is többet mondtak, és tovább árulták, pedig már nekünk sem akarták megmutatni, mert elkelt, de még mindig és drágábban árulják, hátha valaki ráfut és megveszi.

Láttunk olyan lakást, ahol szemben az udvaron alsóneműt szárítottak, fémfelvásárló volt, és részegek cigarettáztak délben a kocsma mellett.

Mutattak újépítésűeket és csodásan felújítottakat, magasabb árfekvésűeket, néhol minőségi, máshol silány anyagokkal, de mindig volta valami gond. Más fürdőszobacsempét és kádat, másféle konyhaszekrényt szeretnénk, és fájna a szívem kidobni az új kádat és a beépített szekrényeket, amelyek a lakás árát is növelték. És nem szívesen bontanék egy csinos lakásban falat, tenném tönkre mindazt, amit sokszor szívvel-lélekkel létrehoztak. Dobnánk ki minden újat, mert igénytelen, vagy nem a mi ízlésünk szerint igényes. 

Legideálisabb számunkra a lelakott, felújítandó lakás, ahol nem bánnám, ha falat bontunk, hogy a teret úgy alakítsuk, ahogy szeretnénk.

Mire megtalálom álmaim lakását, magam is beállhatnék ingatlanosnak. A saját igényeimet mindenesetre tudom: földszintit ne, nem süt be a nap, beszivároghat alulról. Északi fekvésűt ne, sosem süt be a nap, délkeleti a legjobb, délelőtt és dél körül süt, vagy a nyugati, a délutáni nap a legerősebb. Lassan megismerem a környékeket (mi számít jónak), a tömegközlekedést, az üzleteket, az iskolákat, a piacokat. Mennyibe kerül a fűtéskorszerűsítés, ha kályha van. Összeszámoljuk, hány ablak, hány ajtó van, mennyibe kerülhet azok cseréje, kell-e parkettacsere vagy elég a csiszolás. Melyek mozdíthatatlan főfalak, melyek válaszfalak és bonthatók.

Belejönne az ember, ha akarná.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.