Meglepett, hogy két fekete lány is sürög-forog trinidadi házunknál, egyik a giccsekkel megtömött szekrény tárgyait megemelve port töröl, a másik a konyhában szorgoskodik. Ruháink kimosását is az egyik bejárónőnek kellett kifizetnünk. Tanácstalanok vagyunk, mennyit adjunk, a főnöknő 5 CUC-ot javasol, hát ennyi kap a lány.

Reggeli után ismét felkeressük a pár kilométerre fekvő La Boca falut, hátha felfedezünk egy partról könnyen elérhető és látványos merülési helyszínt, ahol korallhalakra bukkanhatnánk a tengerben, de a sikertelen próbálkozás után Playa Ancón strandján pihenünk egy órát. A strandon is felkapom a búvárszemüveget, hátha látványosságra lelek a víz alatt, de csak a tengerfenéken gyűlő, a hullámzástól ide-oda ringó szeméten kalandozhat tekintetem, főként sörös dobozokon. Strandolásra kiváló hely, csak az ember ne lássa, mi fölött lubickol. Többen tagjaikat a sekély vízben áztatva fogyasztják az üveges rumot és a dobozos söröket.

Trinindadban teletankoljuk a kocsit (50 CUC), majd a Cukormalmok völgye (Valle de los Ingenios) irányába miradort hirdet egy tábla. A turisztikai látványosság abból áll, hogy egy étterem bárjából, ahol ihatnánk cukornádlét (guarapo) és friss kókusz levét, rálátunk a Cukormalmok völgyére. A kilátás nem valami fényes, ráadásul nevével ellentétben cukornádültetvényben sem bővelkedik. Sőt! A völgy innenső oldalán leégett vagy leégetett pálmaültetvények égnek meredő kórói feketéllnek.

A cukornádültetvényeiről elhíresült völgy Trinidad városával együtt az UNESCO világörökség részét képezi. Az egykori uradalomból a rabszolgatartó háza mellett a cukornádültetvények fölé magasodó 44 m-es Manaca Iznaga torony maradt fenn, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik messze földekre.

A tornyot a 19. század 30-as éveiben emelte bizonyos Iznaga úr, hogy kiváló rálátása legyen az ültetvényekre és az ott dolgozó munkásokra. Ez a rabszolga-kereskedő bizonyára szeretett gyönyörködni körös-körül elterülő birtokában, és jólesően felügyelte a földjein szorgoskodó munkáskezeket. Elég elvetemült ötlet ekkora építményt emelni, de nem kétséges, hogy egyben saját fontosságán is jócskán emelt. A magasba szökő torony akkoriban Kuba legmagasabb tornya (vagy építménye) volt.

Akárcsak a miradornál, ismét fizetünk egy CUC parkolódíjat, megkóstoljuk az út szélén kapható cukornádlét, majd a hímzett terítőkkel szegélyezett úton, ahol Kalotaszeg vagy Korond hangulat uralkodik, elérjük a tornyot. A falépcső aljánál belépődíjat kérnek, de mivel párom lába fáj, csak én fizetek be. Minden lépcsőfordulónál változik a kilátás szöge, hát minden emeleten készítek felvételt.

Rálátok a környező házakra, a kiteregetett ruhákra, a horizontig terpeszkedő földekre.

https://www.youtube.com/watch?v=U3QPJp515CE&list=UUaMjOt4ZHwHew-k-4Gi1d7Q&index=3

A torony közelében szépen felújított tornácos étterem a rabszolgatartó egykori háza, amely a modern időkben a turisták szolgálatába állt, akik éppen ebédjüket fogyasztják a kubai élőzene taktusára. Az étterem udvarán hever a harang, amelyik megkongatásával összehívták a rabszolgákat.

A másik hacienda, a Casa Guachinang felé tartván papayaültetvény mellett haladunk el, amit első pillantásra a levelei alapján maniókának hiszek, de amint meglátom a sötétzöld lecsüngő termést, máris világos, hogy finom papaya terem a földeken. Szinte naponta kerül az asztalunkra papaya, szeletelve vagy dzsúsz formájában. A rabszolgatartó házában szintén étterem üzemel és újra egy turistacsoport ebédel élőzene körítéssel. Ebben a házban viszont az egykori család több berendezési tárgya is fellelhető, például fényképek és ágy.

Az 1919-ben készült gőzmozdony vontatta vonat (Baldwin Locomotive Company of Philadelphia), amivel utazhattunk volna a trinidadi Casa la Trova szórakozóhelyen működő turistairoda szervezésében (10 CUC/fő), tele a hőségtől pilledő turistákkal, akik kellemes zenekísérettel járhatják be síneken a völgy helyszíneit, olykor meg-megállva. Éppen a Guachinang háznál tartanak pihenőt. Hiába szellős, bizonyára csak mojitóval elviselhető a meleg.

Fontolgatjuk, menjünk-e tovább a Cukormalmok völgyében, de végül visszafordulunk Iznaga felé a főútra, ahol ismét megpillantjuk a „zenélő” lokomotívot.

A főút felé haladva a háttérben erdőtüzet gyanítunk a felszálló füst láttán, de utunk során többször felfigyeltünk rá, hogy száraz füvet vagy gazt égetnek, esetleg egyéb mezőgazdasági vagy háztartási hulladékot. Remélhetően nem egy eldobott cikk a hibás.

Királypálmák, banánpálmák, kókuszpálmák, mangófák mentén suhanunk Sancti Spiritus felé. A hátteret hegyek képezik. Egy teherautóról lezuhant egy zsák hagyma, azt szedegetik fel az úttestről.

Sancti Spiritusban rövid pihenőt tartunk. A külvárosi házaknál külső lépcső vezet az első emeletre, a főtéren pedig a megszokott koloniális stílusú, rácsos ajtós-ablakos gyarmatkori épületek fogadnak. A sétálóutca nyüzsgő, művészszobrok tarkítják, megkóstoljuk a fagyit (0,25 CUC/gombóc), két templomhoz is elsétálunk, majd a Casa de la Trova mellett egy piacon átvágva térünk vissza a kocsinkhoz. A város főként egy térre és egy sétálóutcára tagolódik, ahol üzletek sorjáznak, meg egy abból nyíló mellékutcára, ahol piac működik. A város szélén stadiont pillantunk meg. A sport kitüntetett szerepet élvez Kubában, főleg a baseball (nemzeti sport), de egyéb labdajátékok is, meg az ökölvívás és az atlétika. A főúton ismét kábító füstfelhőt eregető autó mögé szorulunk, ami annyira füstöl, hogy azt sem tudjuk kideríteni, meg tudjuk-e előzni.

Az El Pedraplén szigetek felett húzódó autóútjára nincs időnk, illetve nem akarjuk elaprózni a napunkat, ezért Santa Clarát célozzuk meg, és közben elviszünk egy darabon egy öreg nénit, aki az út szélén stoppol kiöltözve.

A táj nem túl lenyűgöző, és párom mérges, miért kell Santa Clarába mennünk. Elég hosszú kerülőutat választottam, hogy láthassam Che Guevara szobrát. Trinidadi szállásadónk ajánlott egy szállást az egyik rokonánál Clarában, de házszámot nem adott meg, ezért úgy döntünk, nem keresgélünk, hanem az útikönyvben korábban kinézett magánszállást célozzuk meg. De a városközpont helyett a Che emlékműnél kötünk ki. Az őr integet, hogy már nem látogatható, és a parkolóban sem tudunk megállni. A bekötött karú forradalmár szobra azonban az útról is látható, akárcsak Fidel köszönő szavai egy táblán. Párom mérgesen kérdezi, hogy ezért a fényképért autóztunk ennyit? Nagyot sóhajtok. Ezért. De szerencsére az este kárpótol a rengeteg autózásért.

A város nagyon sokszínű képet mutat. Egyrészt nyüzsgő turistaváros, itt van az ország második legnagyobb egyeteme, rengeteg a diákos bár és szórakozóhely, ahogy az útikönyv írja, notebookok és mobiltelefonok nélkül. Különlegességként megemlítem, hogy itt tartják többek közt a Miss Travesti szépségversenyt. De a város talán legjelentősebb vonzereje a (számos) Che Guevara emlékmű.

Che, Che, Che, ezt lihegi minden egyes kő Santa Clarában (de Kubában másutt is). A motoros naplója című film hangulata egykor eléggé elragadott. Cheben az elnyomottak jogaiért és jobb megélhetéséért küzdő, eszméi fűtötte lelkes ifjút láttam, és a nagy utazót, akit kalandvágy és a szegénysorban tengődők életének megismerése és jobbá tétele hajt (még Prágában láttam egy eldugott moziban, Oliver Stone Comandante című, Fidellel készült interjúfilmjét pedig a berlini Magyar Intézetben). Később kezdtem komplexebben látni az eszméiért harcoló gyilkosként és hősként emlegetett Che-t, akit sok helyen az egekig magasztalnak, másutt meg tömeggyilkosként elítélnek. Híres mondása is eszembe jut: Követeld a lehetetlent és végső győzelem vár rád. A Buena Vista Social Club Hasta siempre commandante Che Guevara című dala Kubában gyakran felcsendül az utcai zenészek hangszerein és száján, a legkülönfélébb előadásmódokban.

Végül bekeveredünk a belvárosba, és véletlenül éppen jó utcába kanyarodunk be, és megpillantjuk a Florida magánszállót. Elkápráztat a régiségekkel zsúfolt előtér. Egy régiségkereskedő is megirigyelhetné a sok műtárgyat. Régi lemezjátszó, lámpák, tányérok, búrotok, zöldellő csempézett udvarán pedig megnyerő étterem üzemel. Teljesen hétköznapi poros utcákban csodás udvarok bújnak meg! Valójában egy öntözőberendezéssel felszerelt kisebb botanikus kert. Kiderül, hogy teltház van, de a csupa mosoly házigazda két háznyira szerez casát. A ház rendben van, teraszos, 1 CUC a hűtőben tárolt víz és üdítő, 1,50 CUC a sör. 2 CUC-ért parkolhatunk a szomszédos utcából nyíló parkolóban.

A Florida magánéttermében vacsorázunk homárt és halat, párom Mayabe sört iszik, felirata: una cerveza cubana auténtica. Előételt is felszolgálnak, a főétel esztétikus és finom, a házigazda ügyes menedzser. Hét órakor már nem tud leültetni több embert. Valószínűleg kiérdemelte a hírnevét.

Szóval vacsora után következik a meglepetés. A nyüzsgő éjszakai élet. Tömegek tolongnak az utcán, fagyiárusok, cukorvattát, kókuszdiót, nyalókát áruló kofák kínálják a portékáikat. Fura, hogy a gyerekek is ébren vannak. Zenekarok zenélnek több helyen, egy helyütt karaokéznak is, legalábbis nekünk annak tűnik, gyerekeket szerepeltetnek, akik hangszereken való játékot imitálnak a háttérből felcsendülő zenére, egyesek a Praga nevű üzletközpont üvegkirakatára (Kubában alig akad üvegablak) tapadva bámulják az új hűtőket, plazmatévéket és mindenféle műszaki kütyüt a bulváron, egyik utcán felállított hosszú asztalon óriási színes tortát vesznek körül ünneplőbe öltözött férfiak és nők, meg csupa hab kislányok fodros ruhában, retiküllel. Zselézett hajú, horpadt mellkasú fiatalok, néhány homoszexuális és transzvesztita is felbukkan, fiatal helyi nők karolnak őszülő külföldi férfiakba, a zenekarok igyekeznek túlharsogni egymást. Az iparművészeti múzeum ablakai tárva-nyitva, így a kiállítás egy része is látható, de olyan, mintha bármelyik házat látnánk belülről. Sétálgatunk, majd a központi tér egyik sarki bárjában, a La Marquesinában egy pina coladát és egy mojitót iszogatva mozizunk.

Idézek a Viva Cuba című bejegyzésemből, hogy milyen benyomást tett rám a város: „Az ország lépten-nyomon meglepetéseket tartogat, például szombat este Santa Clarában elsétáltunk a város főterére, ahol szó szerint szilveszteri hangulat fogadott. A nyüzsgő utcákon éjjel tíz órakor is zenés programokkal szórakoztatták a tömeget a gyerekek, és előbújtak otthonaikból a son, salsa és egyéb zene hangjaira kíváncsi idősebb emberek is. Mintha a város és a környék valamennyi lakója az utcára özönlött volna, hogy együtt ünnepelhessen – megtűzdelve néhány turistával –, mindenki hozzájárult a forradalmi város hangulatának növeléséhez."

Az egyik udvarba (talán a Mejunje clubba) bevonzott egy öttagú zenekar dallamos muzsikája, együtt egy idősödő párral. A férfi a zene ritmusára lépdelt, amikor felesége még nehézkesen követte, majd azt hittük, kényelmesen helyet foglalnak az egyik műanyag széken, de a feleségre átragadt a férje szívét-lelkét betöltő táncolhatnék, és máris együtt ropták a táncot.

A napot a tetőteraszon elfogyasztott sörrel végezzük, ahonnan újabb tetőteraszok látványa bontakozik ki. Az izomlázunk egyre erősebb, ami azt bizonyítja, hogy a Salto de Caburní vízesés felkeresése mégsem volt könnyed séta, és a Manaca Iznaga torony megmászása sem enyhített az izomlázon. Legalább a szúnyogcsípéseink vagy atkakiütéseink viszketése enyhült.

Holnap a buldózeres-vonatos La Troma del Tren Blindando emlékművet, a dohánygyárat és a comics falat nézném meg, de attól tartok, a dohánygyárba itt is jelentkezni kell egy utazási irodánál, hogy bejussunk, ami pedig vasárnap zárva van. A kubai-amerikai kapcsolatot jelképező képregényfalat viszont nem hagyom ki.

Holnap Matanzas irányába haladunk a főváros felé, napozni és pihenni szeretnénk, megnéznénk egy benyomás erejéig Varaderót és a Playa Coralt, vagy Jibacoán fedeznénk fel a korallokat. Párom azt olvassa, hogy Fidel is imádott búvárkodni, a CIA tervei közt az is szerepelt, hogy elrejt a búvárfelszerelésében egy bombát.

(2013. 02.09.)

Fotó: Kádár István

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.