Összeszorul a torkom, fojtogat a síráskényszer, csendben hömpölyögnek az emlékek. Gyerek vagyok, egy téli délutánon kitolt fenékkel botladozom a jégen, Apu pedig bottal húz. A fagyott víz fölé faágak lógnak, távolabb fiúk siklanak a jégen, én pedig szégyenkezem, hogy milyen esetlenül mozgok. Amikor megbotlom, Apu a kezét nyújtja. Amikor elesem, felsegít. Hirtelen kitavaszodik, és a falu utcáján fut a biciklim mellett. Fogja az ülést, hogy ne veszítsem el az egyensúlyom, és fáradhatatlanul lépdel hol gyorsabban, hol lassabban, egészen addig, amíg szót fogad a kormány és a két kerék. A következő képen ott görnyed mellettem a konyhaasztalnál, türelmesen magyaráz, kivárja, míg megírom a házi feladatom és kívülről fújom a verset. Este néha befekszik közénk az ágyba, mesét olvas fel, vagy a szőnyegre fekve diafilmek képeit vetíti a falakra. A következő képkockán már a futballpályán tanít autót vezetni, nyomd be a kuplungot, rakd egyesbe, kettesbe, most pedig próbáld meg egyedül.

Egy-egy délután a gyerekszobában lapokat és tollakat oszt szét köztünk és anyanyelvi vetélkedőt játszunk. Feladatokat válogat megjelent könyveiből, vagy az újakat teszteli rajtunk. Jókat szórakozunk, ki milyen megoldásokat talál. Időnként segítségért könyörgünk, egymás lapját lessük, vagy más cselhez folyamodunk, de fejcsóválása és mutatóujja rendre int. Birkózzon meg mindenki maga a feladatokkal! Annyit azért elárulhatok, enyhül meg végül, és mosoly jelenik meg a szája szegletében...

Világéletében szerette a feladványokat, mi pedig, ha eljátszadozott egy-egy kijelentésünkkel, cinkosan összekacsintva így reagáltunk: játék a szavakkal. Még barackszedés közben is tanított. Szeretett kérdezni, magyarázni, válaszra ösztönözni, bármilyen körülmények közt. Ha kiharapsz a barackból egyharmad részt, hány harmad marad? Mire húgom azt felelte: attól függ, hogy hány harmad egy egész.

És látom őt a könyvbemutatóin és különféle előadásain, ahol felkészülten, határozott hangon ismerteti művei tartalmát, gördülékenyen, élvezetes stílusban adja elő gyűjtései vagy kutatásai lényegét. És fölém magasodik tanárként, ahogy nekünk, ötödikeseknek adja át szemléletesen és izgalmasan a történelmi eseményeket, és  próbálja átadni az évek során szorgalmasan összegyűjtött tudását.

Előttem van csillogó szeme, ahogy lelkesen mesél fiatalkori tudásvágyáról, ami későbbi útján is elkísérte. És felsejlik előttem Anyuka elvesztése után fátyolossá lett szeme, amelyből sosem oszlott szét teljesen a homály.

A konyhában is otthonosan mozgott idővel, a kedvenc ételeinket készítette, mindig terülj-terülj asztalkám fogadott. A virágokat odafigyeléssel gondozta, átültette, locsolta. A lakást változatlanul rendben tartotta. Azon igyekezett, hogy ne érezzük a változást.

Apuka tavaly július 19-én került kórházba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.