Ma Ágota meghívott színházba, és örömmel csatlakoztam hozzá. Jól esett fellélegezni és kimozdulni, mert végre befejeztem a huszonkét napos Namíbiai útinaplómat. Rám fért a kikapcsolódás.

A Festivalul National de Teatru keretében egy zsidó-lengyel darabot néztük meg, melynek befogadását román feliratokkal könnyítették meg. Mármint a többségnek. Én kábé a címet értettem, mert utánaolvastam. Dybbuk. Egy halott szelleme, aki megszállja az élő embert. Elég hátborzongatóan hangzott, és féltem is hazafelé a démoni erőktől. De nuku démonok, csak ködlepte utca és házak. Bár amikor kiléptem a metróból, a sötétben reccsenést hallottam. Összerezzentem, de csak egy kóbor kutya harapott ketté a sötétben egy csontot.

A dybbuk a zsidó folklórban jól ismert név. A darabot a lengyel Krzysztof Warlikowski rendezte, aki Dosztojevszkijt és Shakespeare-t is adaptált, hát bíztam benne. Meg a szerzőknek is utánanéztem, akiknek a művét színpadra adaptálta: Szymon Anski orosz-zsidó és Hanna Krall lengyel-zsidó származású szerző.

A színpad berendezése minimalista volt: fémkeretek között átlátszó ajtók, olykor falra vetítés, néhány szék. A zene és a megvilágítás kábító volt. Az embernek néha kell olyan nyelvet hallgatnia, amit nem ért, vagy csak részben ért. Kábé minden negyedik szó jelentése jutott el hozzám, bár sok volt a Bóg, a rabin, a szukat, czlowiek (Isten, rabbi, keresni, ember). A megértésben Ágota is segített, aki néha "súgott".

A dybbuk először egy menyasszonyba bújt bele, aki a lakodalmán megőrült, mert átjárta elhunyt szerelme szelleme. A második történetben egy férfiba bújt a féltestvére szelleme, a felesége meg magányosan cigizett a másik átlátszó teremben. Teljesen skizofrén, tudathasadásos állapotok. Az egyiküket talán megszabadították a szellemtől, a másikuk talán magába zárta és cipelte őt tovább.

Ha értettem volna a darabot, többet és pontosabban írhatnék róla. Annyi biztos, hogy a darab 2 óra 20 percig tartott.

Annyit leszűrtem belőle, hogy a kelet-európai zsidók sorsa is benne volt, hogyan él tovább a múlt az emberekben, hogyan cipelik tovább a mai zsidók őseik sorsát és történeteit, hogyan élnek bennük a múlt szellemei. És hogyan él a meghalt szerelmes az élőben tovább.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.