Konstanca különös jelentőséggel bír az életemben, mivel ebben a Fekete-tenger partján fekvő üdülővárosban, illetve a közeli Mamaiában láttam meg először a tengert, körülbelül kilenc éves koromban. Autóval szeltük végig az országot, Ady nyomában jelszóval, és minden helyszínen megálltunk, ahol Ady megfordult. Az út végén pedig megmártózhattunk a tengerben!

Amikor megérkeztünk Mamaiára, a szüleink kettesben hagytak az autóban a húgommal, amíg megkeresték a szállást. Halálfélelmünkben összebújtunk a zárt kocsiban, az idegen városban, és minden hangra, neszre összerezzentünk. Némán kuksoltunk, szólni sem mertünk egymáshoz, nehogy felfigyeljenek ránk. Aztán kinyílt az ajtó, végre megpillantottuk szüleinket, elsétáltunk a házikóinkhoz, és naponta megmerültünk a tengerben. Emlékszem, Anyu óriási szalmakalapban üldögélt a parton, és kötött. Eső után medúzákat gyűjtöttünk a sekély vízben. A Delfináriumban játékos delfinek szórakoztattak.

Nyáron Konstancának egy másik képe bontakozott ki előttem. Végtelen, nyüzsgő, zenétől és turistáktól hangos üdülővárosnak tűnt, ahol parkolóhelyre sem volt kilátás. A parton szállodák és vendéglők hosszú sora fogadott. Vagy én nőttem meg, és látom más szemmel régi emlékeim helyszínét, vagy a város nőtt meg – fogalmam sincs, de nem éreztem át különösebben a kirándulás hangulatát, és nosztalgiát sem éreztem. Pedig új dolgokat fedeztem fel, amelyek gyermekként nem hatottak rám különösen: a római mozaikot, a Nagymecsetet, a Casinót. Több tudatos élmény ért, mint gyermekkoromban. Rá kellett jönnöm, hogy a szocializmusból szocializmusba szabadult gyermek önfeledt öröme már a múlté.

Pedig a tenger ugyanolyan békésen hullámzott, és a lábamat is selymesen ölelte, masszírozta a homok.

Sirály...

Art noveau Paris Casino, kikötővel a háttérben.
Tengerparti kép májusban.
Római mozaik - egy egész teremnyi...
Így teregetnek Konstancában - a szemközti ház ablakáig...
A Nagymecset és a Szt. Péter és Pál ortodox katedrális

A bejegyzés trackback címe:

https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr132488707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása