Illugastaðirban egyedül indulok az embertelen szélben a fókalesre, és remélem, hogy nemcsak vízből kibukkanó fejeket, hanem egész fókatestet is megpillantok. Egyébként fókanéző hajók is indulnak a közeli városból, hogy megkerüljék a fókaszirteket.
A rengeteg sirály ismét csipog és köröz a fű és a víz fölött, és a szirteken, a parttól távolabb fókák lustálkodnak. Borjúfókák vagy kúpos fókák (az utóbbi görög-latin jelentése ’tengeri kis disznó’) – a kelta legendákban sellőként szerepelnek. Bőrük nem fekete, csillogó, mint a namíbiaiaknak, hanem szürkés, foltos.
Amikor megmutatom páromnak a képeket, csak annyit mond: nagy lustálkodó hernyók.
Folytatjuk az utunkat Hindisvíkbe, de nem találunk lejáratot a partra, mivel kerítésekkel vették körül a legelőket. Rálátunk a kietlen, ritkán lakott Nyugati Fjordokra. Hvítserkurnál egy fura szikla áll a tengerben, egy troll, amely hétköznapokat átszövő mondákat éltet.
Vadregényes tájon járunk, ahol egy híres költőnő élt, akinek sorait ma is ismerik. A táj valóban megihleti az erre járót.
Borgarvirkiði erődítménye az útról csupán természet alkotta bazaltoszlopoknak tűnik, de amikor felsétálunk hozzá, jól kivehetők a falai.
„Nem állíthatnám, hogy szélcsend van.” A szél nyughatatlan, folyamatosan fúj, az eltelt napok alatt egy percig sem pihent. Nehezen bírnánk megszokni, ha netán ideköltöznénk…
Megkérdezem páromat, mivel foglalkozna, ha itt élne. Takarmányfű gazdálkodásággal, hangzik a válasz, és gleccsertúrákat vállalnék.
A birkák Izland-szerte a táj elmaradhatatlan elemei. „Az egész tájat elárasztják birkákkal. Henger test négy pálcikán”. Tavasszal kiengedik őket, ősszel meg begyűjtik? Hónapokig nem is tudják, elveszett-e, megdöglött-e valamelyik? Bárki foghat bárányt és megeheti? Felfoghatatlan számunkra, hogy a hegyoldalaktól kezdve a fjordokig hogyan képesek összeterelni lóháton, kutyákkal a mérhetetlen mennyiségű állatot, bár sok helyütt láttunk telkeket elválasztó kerítéseket, ami megkönnyítheti a terelők munkáját.
A birkák felmásznak meredek hegyoldalakra is, pedig lent is zöldell a fű. Ott frissebb vagy más ízű? Nem árt egy kis változatosság? És miért álldogálnak az országúton?
Este ismét kisétálunk a fókás partra, de csak vízből kibukkanó fejüket látjuk. A táj ismét sejtelmes, titkokba burkolózott…
(2011.08.13.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.