A Snæfellsjökull jéggel teli kráterét kerülgetjük egész nap. Jules Verne Utazás a Föld középpontja felé című műve a Snæfellsjökullön kezdődik. A mi utazásunk pedig itt ér véget… Gleccserfolyás fodrozta kúp. Az izlandiak szerint Kolumbusz nem járt Amerikában, hanem itt érdeklődött a vikingektől az Új világ felől.

Felhőben haladunk egy magasabban fekvő szórt úton, majd Stykkishólmur kikötővárosa az első megállónk, ahol felmászunk egy sziklára a világítótoronyhoz, ahonnan rálátunk a városra.

Nem hittük, hogy tartogat még számunkra meglepetéseket ez a vulkanikus sziget, de ma ismét más bolygóra kerültünk. Az 558-as úton egy tüneményes tájon találtuk magunkat.

Lenyűgöző halászfaluk, Svörtuloft madárszirtjei, Fálkí világítótornyai,

Hellisandur Halászmúzeuma tőzegházakkal.

Hullámok csapdossák a lávafolyásos partot, a terület mohával benőtt, itt-ott fű is megkapaszkodott a dermedt láván. Skarðsvík partján, melynek homokját fekete lávapor és kagylótörmelék alkotja, egy képen felirat figyelmeztet, hogy fürödni veszélyes! Na de kinek jutna eszébe?! Inkább magamra öltenék még három réteg ruhát, mintsem levegyem ezt a hármat!

Közelében egy viking sírra figyelmeztető tábla egy 25 éves férfiú csontvázát ábrázoló fényképpel.

Töredezett fekete lávafolyások között vezet az út a világítótornyokig. Méretes, vízbe hulló madárszirtek fehér ürülékkel és vitorlázó sirályokkal. A távolban felhőkbe burkolózott gleccser. Ilyen csodás lávafolyásos hegyet életemben nem láttam!

A közelben a Malariff világítótorony és a Lóndrangar sziklák, az elfek temploma.

Képtelenek vagyunk felfogni, hogyan birkóznak meg a biciklisek a széllel. A hattyúknak, a kacsáknak és egyéb tengeri madaraknak sem kottyan meg a jéghideg szél és víz, akárcsak a fókáknak vagy a bárányoknak. A jegesmedvékről nem is beszélve, amelyek csak néhanapján tévednek Izlandra, de a farmerek, fittyet hányva hosszas hányattatásukra, egyszerűen lepuffantják őket (ahelyett, hogy állatkertbe kerülnének).

„Olyan erősek a széllökések, mintha repülőn ülnénk. Szerintem a biciklisek átkozzák az életüket. Egész nap a széllel harcolunk. Még a markom is fáj, ahogy szorítom a kormányt.”

Délen a hegyek sapkája sötét, derekuk alatt világos szoknya, a lábfejüknél törmelék. A felhők megtelepedtek a hegyeken.

Vulkáni táj veszi körül az országutat is, a szórt úton is törött lávadarabok között haladunk. Holdbéli táj.

„Évi kilenc hónapot tudnék kirándulni, és három hónapot mesélnék…”

(2011.08.14.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.