Amikor a műtét előtt megtudtam, hogy péntek 13-át írunk, elűztem minden gondolatot a fejemből.

Infúzió csöpögött belém, életemben először. Aztán csak arra emlékszem, hogy erősen belém szúrtak valamit, meg valami maszkot mutattak. Felfújtak, és kicsi lyukakon bekukucskáltak és behatoltak a hasamba. Léggömb lett a hasam, de ezt már nem láthattam. Laparoscopia, chromopertubatio, endometriosis. Legalább kiderült, legalább megoldódott. Felébredtem, szerencsére nem műtét közben, hanem csak a szobán. A tapaszok alatt cérnák lógnak ki belőlem, a varratok kicsit fájnak, de panaszra semmi okom.

A műtét másnapján már a városban sétálgattam, megnéztem az új lakásunkat, és moziba mentem. Ki gondolta volna, hogy ilyen gyors a felépülés, szinte azonnali (a leépülés folyamatára nem is emlékszem). Estére fájdult csak meg őrülten a nyakam, mintha azt műtötték volna. Ilyen sokat életemben nem feküdtem egyhuzamban ágyban, ráadásul háton, mint ezekben a napokban. Pedig így lenne egészséges.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.