Számos nagy kaliberű személyiség életét, munkásságát nem ismerem. Richter Gedeonról is vajmi keveset tudnék, ha nem jutottam volna el a Richter Múzeumba. Megtudtam, hogy édesanyja még abban az évben elhunyt, amikor ő megszületett, édesapja egy évvel később. Talán szülei korai halálának „köszönhetően” kezdett el a gyógyászattal foglalkozni és állt az emberek egészségének szolgálatába.

Parcellafelosztásokon és később a múzeum balkonjáról saját szememmel is láthattam azt a hatalmas épületkomplexumot, ami egy kis gyógyszertárból nőtte ki magát. Nyomon követhettem száz év történetét, képekkel, szövegekkel, grafikonokkal, fényképekkel, laboratóriumi eszközökkel, engedélyekkel, szabadalmakkal, számos készítmény dobozával szemléltetve. A gyár bevétele folyamatosan nőtt, a nyeresége viszont kevésbé, mert a bevételt visszaforgatták a kutatásba, a fejlesztésbe, új laboratóriumok, gyártóüzemek létrehozásába. Elcsodálkoztam, hogy egy gramm B12 a feltalálása idején annyit ért, mint egy gramm arany, de még érdekesebb volt számomra a tény, hogy szennyvízből állították elő. Egy kézzel tekert tablettakészítő készüléknél is elidőztem.

Dokumentumokkal alátámasztva láthattam, hogyan válhat valóra egy álom, hogyan ölt kézzelfogható formát, kezd egyre növekedni és kér helyet a valós világban. De feltettem magamban a kérdést, hogyan alakult volna a gyár sorsa, ha nem fosztják meg tulajdonosát mindattól, amit szeretett, ha nem tiltják ki a saját gyárából, és nem lövik a Dunába…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.