A napokban a mennyet fedeztem fel egy könyv lapjain. A borongós ősz az olvasás és a teázgatás ideje, többek közt ezért is szeretem ezt az évszakot. A Műfordítók Egyesületéből ajánlotta valaki a fórumon, és ha nem lenne egy kis feles időm, amikor önfeledten belemerülhetek a cselekménybe, akkor nem tudnám úgy falni, mint egykor diákkoromban. Sajnos olvasását egy-két megbízás miatt félbe kellett szakítanom, de alig vártam, hogy ismét kézbe vegyem, és engedjem, hogy mindenestül felfaljon.

Egy istenien megírt, emberi kötet, egy író nagy teljesítményének kézzel fogható remeke. Jól átgondolt, tartalmilag-szerkezetileg kidolgozott, logikus és lebilincselő, fordulatos cselekménnyel, frappáns párbeszédekkel, árnyalt jellemrajzokkal. A szerző olykor túlzásokba esik, tobzódik ötletben, hangulatteremtésben, bonyodalom-kerekítésben, de a mű harmonikus egésszé olvad. Legszívesebben idéznék belőle, de idézni lehetetlen, mert a sok aláhúzott rész közül képtelenség kiválasztani a kedvencemet.

Hálás vagyok ezért a könyvért. A történetét nem írom le, mert olyan szépen bontakozik ki az ember előtt, hogy nem fosztanék meg senkit a felfedezés örömétől.

Nekem is kéne alkotnom egy nagy művet, nem sok töredéket. De ilyen tudásanyagra, ilyen érzékre és ilyen következetességre szert tenni csak keveseknek adatik meg.

Télen remélhetőleg az olvasás és teázás mellett a zenehallgatás ideje is beköszönt. Beszerzem a kötetben említett zenéket.

Harry Mulisch, A menny felfedezése, Cartaphilus, Budapest, 2008, ford. Wekerle Szabolcs.

Sajnos nem ismerem a kép szerzőjét, de ilyen őszt képzeltem el...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.