A tetőteraszon elfogyasztjuk kiadós reggelinket, táncolunk a kintről beszűrődő zene ritmusára a szobánkban, majd felkerekedünk a zúgó, búgó tengerpartra.

A Playa Boca Ciega strandra a településen belül csak terepjáróval tudnánk eljutni, mert a part menti utat telefújta homokkal a szél, ráadásul egy híd is leomlott, így csak az autópályára felkanyarodva, majd egy bekötőútra lekanyarodva jutunk ismét pálmafákkal szegélyezett, álomszép tengerpartra. De előtte a település partján sétálunk hosszúkat és korallokat gyűjtünk. Egyes partszakaszokon napágyak sorakoznak, napbarnított fiatal fiúk napoznak és fürdenek idősebb fehér férfiak társaságában. Olykor felbukkan egy-egy uniformisba öltözött rendőr, egykedvűen rója fekete zárt cipőjében a homokot.

Kicsivel távolabb, a Tropicoco és a Pinas Hotelnél mozgalmasabb az élet, sósmogyorót és kókuszdiót árulnak, nyakláncokat kínálgatnak. Háromtagú zenekar áll meg a napágyakon sziesztázó fürdőruhás turisták felett, nyakukban gitár és dupladob, szívükben ott dobol a ritmus. Akik fizetnek, az egész partnak zenét biztosítanak. Egy idősebb férfi társaságában szórakozó két fekete fiatalkorú lányt igazoltat hosszasan egy rendőr, valószínűleg jineterók. Tegnap a birkózó azt mondta, ma már alig akadnak, de aki keres, talál.

Nem bírok betelni a tenger látványával. Egy újabb séta során a part egyik részén, ahol kellemes a hullámzás, többször is megmerülünk az átlátszó vízben. Kényeztetjük testünket-lelkünket a simogató homokkal és a hullámokkal. Pedig nem is olyan veszélytelen a fürdőzés. Kuba vizeiben nem ritkák a bikacápák és a portugál gályaként ismert kékmedúzák sem. A cápák veszélyességét nem kell taglalnom, viszont a kék harcos hosszú csápjai akár szívleállást is okozhatnak. Felfigyelünk jó pár halott, partra sodort példányra, de azt hisszük, halak úszóhólyagja, és ügyet sem vetünk rájuk. Csak idehaza tudatosítjuk a veszélyt.

Délután öt órakor indulunk a 20 km-re fekvő Havannába. Nehéz szívvel búcsúzunk a víztől és a naptól. Reggel István a szállásadónkkal felhívatta az első éjszakai havannai szállásadónkat, de teltház van, viszont a Plaza Vieja közelében van szabad casa.

A forgalom meglepően nagy Havannába menet – az úti beszámolók kevésbé forgalmasnak írták le az országutakat– hát nem azok! Az utóbbi években elég jelentős változások történtek minden téren, többek közt a forgalom jelentősebb, az autóimport is fellendülőben, van vécépapír és vécéülőke, Kuba gasztronómiája is javult. Havannai taxisunk említette, hogy a kormány a koreai és a kínai kormánnyal kötött szerződést, így egyre több az új import kocsi. Ezáltal egyre jobban felhígul az országutakon állandó mozgásban levő, egyedülálló autómúzeum.

Elhaladunk Cojimar mellett is, és megállnék, hiszen itt nyert ösztönzést Hemingway, hogy megírja Az öreg halász és a tenger című remekművét, de nem akarom, hogy ránk esteledjen. San Francisco de Paula a másik hely, ahova még vágyom, de nem akarom túlzsúfolni a napjainkat. A vidéki házban, a Finca Vigiában lakott Hemingway. Látható az asztala, a széke, a kötetei, a hálószobája… (Szívesen fordulok meg híres, hírhedt és egyszerű emberek lakhelyein is. Mexikóban is nagy élmény volt meglátogatni Trockij házát, főleg a kiállított jégcsákány döbbentett meg a trópusi országban: http://www.litera.hu/netnaplo/a-megapolisz-frida-kahlo-es-trockij-hangja).

Az alagúton átvezető körgyűrűn hamarosan a Hotel Sevillánál járunk. Egy percig eltöprengünk, adjuk-e le végig hűen szolgáló járgányunkat, de el kell vinnünk a holminkat a szállásra. A benzinünk kifogyóban, a Malecónon tankolunk. Éppen alkonyodik.

A szállást könnyen megtaláljuk (egész jól tájékozódunk az óvárosban :), de a szállásadó hölgy egy másik szállásra visz. Havanna is full, ismételgeti egész úton, amit nem nehéz elhinni, hiszen főszezon van, és a magánszállások egy-két szobát kínálnak, a szállodák pedig magas árakon működnek, de azért túlzásnak érzem a fullozást. Valószínűleg ez okból kifolyólag kerültünk egy kevésbé elfogadható szálláshelyre. A lakás enyhén dohszagú, de egy egész lakosztály hull az ölünkbe, konyhástul. Persze nem leszek konyhatündér, amikor Havanna utcáit is járhatom. Már a légkondit is bekapcsolták, mire odaértünk, azonnal ki is kapcsolom. A ház alatt ordít egy autóból a zene, Havana is full with music, mondja a szállásadónk kedvesen. Itt minden full mindennel. Bólintunk, maradunk.

Már csak az autót kell leparkolnunk, az utcán nem hagyhatjuk, mert elég szűk, meg talán azért sem, nehogy leszereljenek róla ezt-azt (bár eddig ilyesfajta rossz tapasztalatban nem volt részünk, és másfélében sem, de hát Kubában alkatrészhiány van, így bizonyára jól jön egy-egy ablaktörlő vagy keréktárcsa). A szomszéd utcában a parkolóház sötét, félelmet keltő épület és 5 CUC-ért hajlandóak holnapig őrizni a kocsinkat. A sötétből elővillan a parkolóőr villanylámpájának a fénye, végigpásztázza a kocsikat és a falakat. Csak az a jár a fejemben, hogy kijussak ebből az épületből, ahol bennrekedt a sötét és a fülledt levegő. Csak előbb mindent ki kell szednünk a kocsiból, hogy a szálláson átpakolhassuk a hátizsákokat a holnapi repüléshez.

A finom vacsora után (20 CUC), ami ismét hal, garnéla, daiqirí és pina kolada, járunk egyet az utcákon. Felmennénk az Ambos Mundos Hotel, avagy Hemingway szállodájának tetőteraszára, de zárva van. Legalább a Hemingway-képeket végignézem újra a földszinti csarnokban. Hemingway törzshelyére, a Floriditába térünk be, ahol felhörpintünk egy daiquirít.

Most kissé kevesebb a vendég, mint múltkor. Előbb a párpultnál üldögélek Hemingway-jel, majd sikerül asztalt szereznünk. Elnézegetem, ahogy a piros mellényes pincérek két üvegből öntik a turmixgépbe a rumot, és sorra töltik a koktélos poharakat a finom nedűvel.

Nem látok más italt az asztalokon a daiqirín kívül. Éppen végez egy zenekar, de már fel is állt egy másik.

Még átsétálunk korábbi, egyszerű törzshelyünkre, ahonnan a rendőr elküld egy tolókocsis, féllábú bácsit, hogy ne zavarja a turistákat, de meglátjuk az Obispon, és a kezébe nyomunk némi pénzt. A bárpultnál ülő jineterot azonban nem küldi el, pedig szűk farmeréből feltűnően buggyannak elő a fardomborulatok. Egy másik jinetero sétál elegánsan végig a báron, majd egy harmadik, egy nagyon vékony, göndör hosszú hajú lány helyet foglal a szomszédos asztalnál üldögélő tetovált férfiak társaságában (az egyiknek csillag van a fejére borotválva). Azonnal felélénkül a beszélgetés, arckifejezésük szélesebb skálán mozog, mint korábban, és jóval több ital kerül az asztalra.

Holnap még betérnénk a rummúzeumba és a dohánymúzeumba, és tennénk egy sétát ismerős és ismeretlen utcákban, illetve egy veteráncsodával végigrobognánk a Malecónon.

Ha Kubáról van szó, férjem ennyit mond csak: Fergeteges hely! Ilyen élményben máshol nem lehet részed. Még hasonlóban sem. És ahhoz, hogy ennyi koktélt megigyak, egyáltalán hogy koktélt igyak, ismét Kubába kell jönnöm.

(2013. 02. 11.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.