A férjem látott a tévében egy filmet, ahol a lélegzetelállító, érintetlen tibeti fennsíkon siklik egy vonat. Megállónak hűlt helye, és amikor szükséges, oxigénmaszkot is felszolgálnak. Az utasok vonatból „túrázhatnak”, testi megerőltetés nélkül megmerülve a makulátlan tájban. Ez a vágy vezérelte, amikor megvette a pekingi repülőjegyet, hogy felszállhasson a világ legmagasabb vasútvonalán szélsebesen suhanó Peking-Lhásza (avagy Kína-Tibet) expresszre. Az elképzelés tetszetős volt, ám a tibeti vízumot utazási irodák közbenjárásával sem sikerült beszereznünk. Egy repülőutat még csak-csak összehoztunk volna (főként Tibetből kifelé :), ám férjem nem akárhogyan akart Tibetbe érkezni, csak és kizárólag síneken, szupergyors magashegyi vonattal. Megtudtuk, hogy ennek vajmi kevés esélye lenne még akkor is, ha lenne tibeti vízumunk: csak fenékkoptató ülőhelyekre lenne kilátásunk, mivel a puha ülőkéket és fekvőhelyeket a párt magas rangú politikusai érdemlik ki, nem holmi jöttment turisták (bár az időben elkezdett intézkedés sokat lendíthetett volna az ügyön – ám aki későn kap észbe…).

Mivel a repülőjegyünk már megvolt, jobb híján belekóstolunk a felmérhetetlen távolságokkal, nagy történelmi hagyománnyal és lenyűgöző természeti kincsekkel kecsegtető Kínába. Természetesen ennek is örülünk, csak valahogy túl nagy nekünk. Csupán egy kis falatot tudunk belőle kiharapni még úgy is, ha belföldi repülőjáratokkal közlekedünk. Ráadásul nincs minden kiszemelt helyszínre közvetlen járat, és egyes kinézett célpontokhoz akár 15–25 órán át tartó vonatozással tudnánk eljutni. A kisvárosok is több milliós lakossággal büszkélkednek, és a reptérről vagy a pályaudvarról is megtehetünk jó néhány kilométert a központig. A szállodákat is ennek függvényében kell megválasztanunk, nehogy húsz kilométert furikázzunk a belvárosba. Az ország és a települések nagyságából ítélve azért sem lesz könnyű dolgunk, mert nemcsak Peking és Sanghaj közvetlen közelében fekvő látványosságokat szemeltünk ki. Erőnket meghaladó feladatnak tűnik – mintha három hét alatt akarnánk benyomást szerezni Európáról a horvát tengerparttól Skandináviáig, Portugáliától Ukrajnáig (nem vagyok tisztában Kína és Európa pontos méreteivel, de hangzatosnak tűnt ez a megfogalmazás :).

Pekingben szerezzük tehát az első benyomásokat, kicsit csatangolunk az utcáin, a Tiltott Városban, a Tienanmen téren, valamelyest felfedezzük a város nevezetességeit és környékét – a Ming sírokhoz valószínűleg nem jutunk el, mert a szállásunkon működő utazási iroda tömegnyomort jósol, de a 6350 kilométeres Nagy Fal turisták által kevésbé látogatott részét, a Multianyut kicsit szemügyre vesszük. Ha minden igaz, gyerekkori barátnőmmel is összefutunk :).

Majd másnap repülőre szállunk és a déli területeken húzódó Yunnan tartományba vezet az utunk, ahol négyezer méter feletti hegyek húzódnak, a Himalája nyúlványai. A hóval fedett óriáshegyek egyes csúcsai meghaladják a hatezer métert is, szóval ezt felfoghatjuk akár egy kis kárpótlásként Tibetért. Yunnan egyébként nagyon változatos tartomány, még trópusi őserdőt – Xishuangbanna – is rejteget. „Helyi mondás szerint a négy évszak egy időben megtalálható egyetlen hegyoldalon” (Udvari–Kartali).

A majdnem kétezer méter magasan fekvő Kunming, a tartomány fővárosa, az „örök tavasz városa” is kínál bőven látnivalót, például szálkaszerű tüskékre hasadozott mészkősziklákat, vagyis a 270 millió éve keletkezett Kőerdőt. Az egykori tengerfenék domborzatát a monszunesők és egyéb erodáló erők alakították tépett-szakadtra.

Pagodák és pavilonok, az ott élő huszonegynéhány nemzetiség életét bemutató Nemzetiségek Faluja, illetve egy mecset meg taoista templom is vár felfedezésre, nem is beszélve a Bambusztemplomról, ahol taoista szerzetesek 500 agyagszobrát állították ki. Eldől majd, hogy ebből mit keresünk fel, mert elsősorban a természetbe vetnénk bele magunkat (lenne mit felfedezni, például az Alvó Szépség hegyet, amely egy pihenő nőalakot formáz).

Kunmingból a halálpontosan közlekedő, ám túlzsúfolt kínai vasúttal elutazunk Lijiangba, a hangulatos UNESCO Világörökség városkába. A vietnami Hoi An szintén Világörökség listán szereplő városkáját idézik a fényképeken látott lampionsorok, a hangulatos utcácskák, a kunkori tetejű házikók, a várost kettészelő folyó. Lijiang Kelet Velencéje lenyűgözőbbnél lenyűgözőbb homlokzatokkal, kősárkányokkal szegélyezett partokat összekötő kőhidakkal, teaházakkal és éttermekkel (a kínai ételek jóval finomabbak szülőhazájukban, mint nálunk – állítólag képtelenség betelni velük, szóval kíváncsi vagyok arra, hogy túltesznek-e a hőn szeretett thai és indiai gasztronómián. Lásd: Enni Kínában).

A vonatozás külön élmény lesz, főleg ha csak negyedosztályra sikerül jegyet kapnunk (aminek megvan az esélye, ugyanis itthonról csak néhány szállást és repjegyet foglaltunk). A blogok alapján mindenütt dohányoznak, hangosan beszélgetnek egymással, végigjátsszák a mobiljukon az összes csengőhangot, folyamatosan esznek-isznak, vihognak, mutogatnak és feltűnően bámulnak, embertelen mennyiségű csomagot cipelnek, tömegesen rohanják meg a peronon a vonat ajtaját, és valódi erőfeszítést jelent feljutni a negyedosztályra („A negyedosztályra ugyanis jóval több jegyet adnak el, mint ahány ülőhely van, így sokak csak a mosdókagylóban ülve, esetleg a vécében fekve tudnak utazni.” Lásd: Vonat Kínában). Kb. 650 km és 10 óra vonatozás vár ránk Kunming és Lijiang közt.

Daliba is kiruccanunk talán – itt ideális megkóstolni a yunnani fehér teát–, a Bai Múzeumfaluba, a buddhizmus szent hegyéhez, a Jizu-hegyhez, valamint az Erhai-tóhoz, illetve Cangshanhoz, az Azúr hegyhez, melynek tavacskájába egykoron egy ifjú szerelmespár vetette bele magát, ám zuhanás közben pillangókká változtak – pillangók ma is mérhetetlen mennyiségben tűnnek fel a tó körül az év bizonyos időszakában.

Három szállást foglaltunk az interneten Pekingben, Kunmingban és Lijiangban, és az ottani látnivalók függvényében folytatjuk az utunkat Chongqingba vagy Guilinbe. Chongqing közvetlen irányítású övezet, melynek fő attrakciói a templomok, hidak és hőforrások, de minket egy feledhetetlen hajóút vonzott a Jangce partjára, amelyről egyrészt azt olvastuk, hogy egy életre szóló élményt jelent napokat tölteni a hegyszorosok között vízen ringva, másrészt azt, hogy halálunalmas nap mint nap folyton a vizet meg a hegyeket bámulni. Nekem vízből sosem elég, szeretek minden mennyiségben látni folyókat, tavakat, vízen ringó csónakokat, vízfelszínen visszatükröződő felhőket. (Nemrégiben jártam Jitka barátnőmmel a Budai Várban az impresszionisták kiállításán, és elkápráztatott a vízen szikrázó fényjáték – szóval akár mások szemén keresztül is, de ha van rá lehetőség, vízélmény kell!).

Guilinben olyan tájakban lehet részünk a Li folyón és környékén, hogy csak pislogok, bár hasonló sziklaformációkhoz már volt szerencsénk a mintegy hétszáz kilométerre fekvő vietnami Halong bayben. Mesébe illő, dús zöld növényzettel benőtt kúpok, amelyek főként hajnalban és alkonyatkor borulnak aranysárgába. A Guilintől ötven kilométerre fekvő Yangshuoból érdemes bambuszcsónakból felfedezni a karsztformációkat. Misztikus és világvégi hely (Vietnamon kívül Kubában is van ilyesmi, a Vinales-völgy, szintén UNESCO Világörökség, csak nem vízből nőnek ki a sziklák).

Kérdéses, hogy eljutunk-e Sanghajba, Kína legnépesebb városába, „a világ építészeti múzeumába”, ahol felhőkarcolók nyúlnak az ég felé. Ha igen, akkor a Sanghaj-Peking expresszel tesszük meg 5-6 óra alatt az 1300 km-es távot.

Most pedig egy nagy lélegzetvétel, majd sok-sok türelem és talpraesettség, hogy helyben is boldoguljunk. Teljesen más kihívást jelent egy zsúfolt pályaudvaron jegyet venni és tömegben felszállni a vonatra, mint Ghánában az őrült hőségben várakozni, amíg megtelik a busz és végre indulhatunk (remélhetőleg oda, ahova el szeretnénk jutni). Kínában a jegyvétel is küzdelem, akárcsak feljutni a vonatra vagy a metróra…

2013. augusztus 6. – 25.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.