Tegnap este a sarki pizzériában kötöttünk ki férjem barátjával, aki nemrég járt Moszkvában, most pedig magyar malacokat szeretne eladni román földre. Elmondása szerint Moszkvában több a kóbor kutya, mint Bukarestben. Eszembe jutott, hogy amikor februárban Bukarestbe költöztünk, mennyire tartottam tőlük! Ugyanis néhány éve megöltek egy japán vezérigazgatót. És ha megharapnak, veszettséget terjeszthetnek. Bármikor lépek ki a házból, pár kutya mindig lézeng az utcán, de még egy sem harapott meg. Már drasztikus, állatkínzó módszereket is alkalmazott a polgármesteri hivatal, de az állatvédők felemelték a szavukat. Akartunk kutyariasztó sprayt venni, amilyen például a postásoknak és a kocogóknak is ajánlott, de végül nem rendeltünk. Persze jobb elijeszteni a kutyát, mint aztán egész életünkben egy kutyaharapás nyomával élni. Az ilyen spray állatbarát, tehát nem tesz kárt a kutyában, nem könnyezik tőle, csak távol tartja. Viszont lekopogom, hogy semmilyen gondunk nem akadt még a fülükben címkét viselő, sterilizált kóborkutyákkal. Néha követnek vagy ugatnak, de teljesen szocializálódtak, például a zebrákon közlekednek, mint az emberek.

Bukarestben sokkal melegebb van, mint Budapesten. Kész mediterrán. Folyton nyitva az ablak még novemberben is, bár a kellemesen meleg ősz idén hosszúra nyúlt. A lakásban sem fűtünk, mégis émelygünk a melegtől. Bár mondjuk a kemény tél sem ismeretlen errefelé: télen nem lehetett közlekedni a két méter magas hótól, de akkor sem vittük túlzásba a fűtést.

Mostanság hobbimmá vált az időjárás-változások követése. Teljesen rákattantam. Imádom nézni a Euronewson, ahogy a kamera pásztázza Európa térképét! Teljesen megbabonáz. Az eddigi megfigyeléseim alapján, amikor Prágában 6-7 fok van, Budapesten 12 fok, Bukarestben pedig 16 fok, tehát kb. 4-4 foknyi a különbség. Múlt héten megváltozott a helyzet, eltolódtak a különbségek: Prága 6, Budapest 7, Bukarest 16 fok. Ma megnyugvással tapasztaltam, hogy Prága 10, Budapest 14, Bukarest 19 fok, tehát ismét visszaállt a normálba. Amúgy csak az Animal Planet, a History és a Discovery channel között szörfözgetünk. Az időjárás mellett híreket, természetfilmeket és történelmi tárgyú dokumentumfilmeket nézek, hátha ragad rám valami angoltudás (meg persze információ). De nem nagyon igyekszik tapadni, csak ha foglalkoznak velem, vagy ha magam veszem kézbe a szótárat. Imádom a szótárfüzeteket, melyek közepén előregyártott csík húzódik: az egyik oldalra írom az idegen nyelvű, a másikra a magyar szavakat. Ha fordítok, általában kijegyzetelem az ismeretlen szavakat, hogy megtanuljam őket. De az agyam valahogy szelektíven jegyzi meg őket, mert általában mindig akad pár szó, melyekre újra és újra rá kell keresnem. Egyes szavak nem akarnak megragadni az agyamban.

Egyébként ma egész nap kába vagyok, szédelgek, mint az őszi légy. A disszertációm veszi el az életerőm, azzal foglalkozom néhány napja. Pedig csak korrigálgatom az eddig leírtakat. Hatvan oldal, szép teljesítmény. Pár hete verseket fordítottam szlovák nyelvről, az is kimerített, tegnap meg interjút készítettem egy német szerzővel. Lehet, hogy a nyelvek fárasztanak le. Pedig a fordítás a tolmácsoláshoz képest még kellemes időtöltésnek nevezhető. Emlékszem az első tolmácsolásomra Regensburgban, meg az utolsóra Münchenben. Mintha kalapáccsal verték volna a fejem. Egyébként sem tudok folyamatosan összpontosítani, tolmácsoláskor meg ráadásul nemcsak figyelnem, de dekódolnom és kódolnom is kell. Én, a szegény közvetítő, a híd, a kölcsönös megértés forrása! Tolmácsolás után mindennemű emberi teljesítményre képtelen vagyok.

Hogy ne feledjem el a szorgalmasan megtanult nyelveket, a fordítások mellett néha hallgatok német, cseh és szlovák nyelvű rádióadásokat a számítógépről, mert egyébként a román és az angol tévécsatornákon kívül csak a Duna TV fogható. Az egész háztömböt kötelezően ugyanaz a szolgáltató látja el. Szinte minden angol adás románul feliratozott, és a románok többsége magas színvonalon beszél angolul. Lassan mindenki profi lesz körülöttem angolból, és én leszek az egyedüli a földkerekségen, aki nem beszél folyékonyan. Bár már upper-intermediate vagyok. És ha feldühítenek, igazán szép teljesítményekre vagyok képes, főként külföldi szállodaportákon.

Mit tegyek, ha abban a világban nőttem fel, amikor még azt hitték, Németországba és Ausztriába lehet a legkönnyebben kijutni, és Anglia meg USA csak vágyálom volt. Megtanultam kötelezően az állam nyelvét, a szlovákot, aztán négy évig tanultam a cirill ábécét, orosz mondókákat és versikéket, meg természetesen a szovjet himnuszt, amit mindmáig fejből tudok. Utána a német, majd a csehre álltam rá. Amikor lengyelországi ösztöndíjat kaptam, a lengyel nyelvből is fecsipegettem szavakat. Ezeket a nyelveket ápolnom kell, ne merüljenek feledésbe, és emelett még az angollal is törődnöm kell, hiszen a nyelvek és a fordítások határozzák meg legfőképpen a mindennapjaimat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.