Egy éve jártunk Vietnamban, 2009. december 16-tól 2010. január 7-ig. Saigonba érkeztünk, és Hanoiból repültünk vissza. Az utolsó programunk egyike a Halong Bay volt, az UNESCO világörökség része, lenyűgöző sziklarengeteg a tengerben. Egy éjszakát hajón is töltöttünk: láttuk az alkonyati ködben eltűnő és a hajnali fényben feltűnő sziklákat. Tegnap pedig összeszorult szívvel látom a Euronewson, hogy elsüllyedt egy turistahajó. Tizenkilenc angol, amerikai, svéd, olasz, német, japán, francia, ausztrál, orosz turista tartózkodott a hajón, a jelentés szerint tizenketten elhunytak.
.jpg)
Ám ha ilyen események visszariasztanának attól, hogy felfedezzük a világot, akkor itthon kuksolhatnánk, és a világból mit sem látnánk. Eddig épségben túléltem minden kiruccanást: nem csípett meg kígyó és skorpió a Namíb-sivatagban, a Merapi vulkán is pár hónapja tört ki, nem amikor Jáván jártunk, akkor "csak" áradások voltak, és bokánkig ért a napok óta zuhogó, az utcán széltében-hosszában folyó esővíz. És Madagaszkáron is csak napszúrást kaptam, és egy piócát szedtem össze a dzsungelben.
Lássuk hát Vietnam szebb arcát!
Miért éppen Vietnamra esett a választásunk?
Vietnamban számtalan egzotikus élmény vár az odalátogatóra: földrajza változatos és kulturális látnivaló is bőven akad. Például vörös és sárgásfehér, izzó homokdűnék, fülledt, párás esőerdők, hullám verte, homokos tengerpartok, színes korallzátonyok, sejtelmes tengeri sziklák, a Mekong-delta nyüzsgő úszópiaca; kaotikus forgalmú városok, őserdők mélyén megbúvó szentélyek, kecses pagodák, háborús emlékhelyek alagutakkal és csapdákkal. És nem utolsósorban: az emberek közvetlenek, az ország biztonságos és temérdek trópusi gyümölcs kínálja magát a piacokon.
A saigoni sokk
Körutazásunk első állomása a délen fekvő Saigon, ami 1976-ban a Ho Si Minh-város nevet kapta egykori gerillaharcos elnökéről, de a két elnevezést vegyesen használják.
A szemmel láthatóan rohamléptekkel fejlődő ázsiai városban elsőként a minden képzeletet fölülmúló forgalom nyűgöz le! Dél-Vietnam egykori fővárosában rengeteg apró fényű sisakos bogár száguld egymást kerülgetve célja felé. A masszaként mozgó motorosok elözönlik az utcákat, autóval kerülgetni őket képtelenség.
A zebrán való átkelés is felér egy kalanddal. Hiszen az ember, ha valahova el akar jutni, nem sétálhat folyton az út egyik oldalán! A lényeg, hogy folyamatosan és kiszámíthatóan kell haladni, és az ember rájön, figyelnek rá, és a hatsávos út túloldalára is könnyedén át lehet jutni. Csupán az első lépés megtétele a nehéz!
A saigoni forgalom
A forgalom fergeteges, és az ember csak ámul-bámul, hogyan működhet ilyen olajozottan ez a „rendszer”. Ötmillió motorkerékpáros ül naponta robogójára a hétmilliós városban, és mindenfajta külső, látható szabály betartása nélkül igyekszik őrült módon célba érni. Itt nem ismerik a sávokat, a közlekedési táblákat figyelmen kívül hagyják, megállás nélkül dudálnak, hogy jelezzék, balról vagy éppen jobbról előznek, vagy netán le akarnak kanyarodni. A duda a legnagyobb úr. De az úttest nemcsak a motorosoké. Teherautók, buszok, biciklisek, riksák, motortaxik hajtanak eszeveszetten. A lakosság túlnyomó része olcsó kínai Hon Da robogót használ, mert a japán Honda ára borsos. Egész család elfér rajta, a robogó az együléses autójuk. Bár közlekedési dugók ma is vannak, a nehezére akkor kell majd igazán számítani, ha a lakosság életszínvonala megnő, és robogóikat autókra cserélik.
Mekong-delta, a vízi paradicsom
A forgalmas és zajos városból az ember a természet lágy ölébe vágyik, és a Mekong-delta egyes ágain, csónakon, hajón napokat is eltölthetünk, kiköthetünk szárazföldi településeken, mondjuk egy vietnami piaclátogatás erejéig. A helyiek cölöpökre épült házakban vagy lehorgonyzott hajókon laknak, sokuk haltenyésztésből él, vagy rizst, cukornádat, kókuszt termeszt, méhészkedik, netán rizspapírt vagy pattogatott rizst készít.
Csillagtúránk első célja tehát a Mekong-delta. A tibeti fennsíkon eredő Mekong, „a kilenc sárkány folyója” óriási deltával ömlik Vietnamban a Dél-Kínai tengerbe. Ez az ország legtermékenyebb területe. A vízi világ azonban nem csupán a rizstermelőknek kedvez, hanem a halászokat is a térségbe vonzza, akik népes családjukkal kis hajóikon a vízen élve halászfarmokat alakítottak itt ki. A cölöpökre épült házak alatt fémháló védi a saját környezetükben, a Mekong vizében tenyésztett halakat. A Mekong az itt élők élettere: itt mosnak, mosogatnak és fürdenek, innen nyerik a mindennapi betevő falatot, pedig az idegenvezető elmondása szerint a Mekongban mindmáig élnek krokodilok. Bár mi erről nem győződtünk meg, az biztos, hogy Long Xuyenben krokodilfarm működik, és saját szemünkkel láthattuk a krokodilokat.
A Mekong egyes csatornáin, szűk és keskeny ágain csak nádkalapos vietnami asszonyok evezte csónakkal tudunk célba érni. Az egyik faluban figyeltem fel először a nevezetes vietnami italra, a kígyópálinkára. Kétséges, valóban isszák-e, vagy csak szuvenírként kínálják az üzletek polcain: mindenesetre az ajándékboltok többségében egy tekeredő kígyó bámul ránk a szeszes üvegből, többnyire egy skorpió társaságában.
A három napos kiránduláson a Mekong-delta lakosainak életébe is betekintést nyerünk: megnézzük, hogyan készül kókuszdióból a rizspapírba csomagolt cukorka, vagy folyékony „rizsléből” az ehető rizspapír, a helyi méz, és egy rozsdásodó rizsfeldolgozó üzembe is ellátogatunk, ahol felhalmozott "lisztes"zsákokban hever az exportra szánt rizs. Botelünkből, Chau Docból az utolsó napon egy muzulmánok lakta cham faluba is elhajózunk, és a fapallón keresztül megközelíthető faluban a helyi mecsethez is elkalauzolnak.
A Mekong-delta úszó piaca
A deltában elmaradhatatlan program a legnagyobb úszó piac megtekintése Can Tho városa közelében. Az árbocrúdon lógó áru már messziről jelzi, mit árul a kereskedő. Főként gyümölcsöt és zöldséget akasztanak a végére, és a hajójukhoz várják a vevőt, melyek orrán hatalmas szemek ijesztik el a vélt, veszélyes vízi szörnyeket. De ügyesebbekkel is találkozunk, akik szerencsehozó gyerekeiket is a csónakba ültetik, és a potenciális vevőhöz eveznek.
A benzinkút a part menti vízen működik, hogy a hajók könnyebben megtankolhassanak. Általában a vízi taxik tartályában épp annyi a benzin, hogy a piacnéző körút előtt eljussanak a vízi benzinkútig, amikor kifizetjük a fuvardíjat.
Rizs mindenek felett
Vietnamban a rizs a mennyei és a mindennapi eledel: rizst esznek naponta háromszor csirke- és marhahússal, hallal vagy tengergyümölcseivel, de az étlapon megtaláljuk a békát és kígyót is. A főtt rizs tapad és ragad, de a pálcikákkal kevésbé jól bánó turistának ez csak előnyt jelent, hiszen könnyebb a szájához emelnie. Aki a rizst főtten nem szereti, ehet zöldséges pirított rizst, vagy rizstésztát. A rizs más módon is felhasználásra kerül: rizspapírba csomagolják például a tavaszi tekercset, és popcorn helyett poprice-t, azaz pattogatott rizst készítenek öblös üstökben.
Vietnam a világ vezető rizsexportőrje. Az öröknyár délen évente háromszor „szüretelnek”, északon, ahol négy évszak váltogatja egymást, évente kétszer; a minőségi, exportra szánt rizs a déli területekről, a Mekong-deltából származik. Az ország Thaifölddel verseng, és utazásunk évében éppen megelőzte. Talány számomra, hogyan működhet ez a piacorientált szocializmus. Mindenki egyenlő, de versenyszellem uralkodik; a gazdaság kapitalista, az államforma pedig szocialista…
A körutazás szövege részben megjelent a Világjáró magazin 2010. márciusi és a Vasárnap magazin 2010. januári számában...
