Anyu esténként a szobában jár, és tesz-vesz, de nem szólongat. Szeretettel néz ránk. Nem beszél hozzánk. Csak attól félek, hogy éjjel megcsiklandozza a talpam. Olyan huncut szokott lenni.

Már nincs itt, szólal meg öcsém, hisz elengedtük őt. Nem járkál a szobában. Ne félj a holtaktól, néz rám, és nyugodtan látogasd meg a mamát, mert nagyapát és dédit is elengedtük, nincsenek már nála. Jó, nem fogok félni, egyezem bele. Már csak mama kérdéseitől félek. Tudom, meg kell látogatnom őt, mert egyedül van, és folyton a lányát siratja.

- 2004. 10. 30.

(Mesél a múlt)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.