A Vidámparkban vidám az ember. Emelkedik és zuhan, közben nagyokat sikít. Szédül, mert szédületes. A kezdeti lelkesedés - mindent próbáljunk ki! - a végén egyetlen kérésbe csap át - csak támolyogjak valahogy haza!

A centrifuga effektus megtette a magáét, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. A Fyling Circust a végére hagytam, legyen hab a tortán! Legyőztem a félelmemet, ám szédülés lett az ára. Olyan, mint egy óriás pöröly, pörög és csapkod ide-oda. Ott lógok valahol fejjel lefelé.

Az Ikarus magasba emelkedő és körbe-körbe pörgő üléséből az elém táruló, folyamatosan változó látványból vajmi keveset láttam, csak egyszer pillantottam meg a Parlamentet...

A Top Spint már óriási kihívásnak tartottam, a Flying Circus elé hagytam, ízelítőként. Fejjel lefelé "hintáztam", sőt lógtam a levegőben. A Torony is félelmetesnek tűnt, a legrosszabb akkor volt, amikor szabadesésben zuhantunk.

De legszédületesebb az ártalmatlannak tűnő, sokkarú Polip volt.

Az elszánt dodgem versenyző.

Jó érzés volt megtapasztalni, hogy nem veszítettem el kísérletezgető kedvemet.

(Köszönöm a képeket és a közös szédülést! Mindez nem valósulhatott volna meg, ha Áginak nincs szülinapja, ha Eni nem találja ki a programot és ha Csilla nem hoz fényképezőgépet:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.