Jó reggelt ismét, Vietnam!
2011.02.20. 11:30
A háborúból fennmaradt Cu Chi alagutak
A Cu Chi alagutak a vietnami háború, amit Vietnamban logikusan amerikai háborúnak neveznek, emlékhelyei. Az idegenvezető végigvezet az erdőben kialakított háborús skanzenben. Első megállónknál egy normálméretű vietnami eltűnik egy falevéllel álcázott fedelű alagútban. Bárki utána próbálhatja. Természetesen a beszorulókat együttes erővel kihúzzák!
Majd bemutatnak néhány csapdát, aknát és egy harci tankot. Az alagútrendszer egyes források szerint kétszáz, mások szerint kétszázötven kilométer hosszú, és kézi erővel, csákány segítségével vésték ki. Taposóakna még mindig bőven akad az országban, és bizonyos területen nem ajánlatos letérni a jelölt útról. Bemutatnak egy fűvel mindkét oldalon fedett forgóajtószerűséget, alatta farkasverem, hasonlóan félelmetes és kreatív lengőajtót és néhány olyan csapdát, amelyre ha rálép az ember, jókora fémtűk fúródnak a lábába. A katonaruházat és a hadifelszerelés bemutatására viaszfigurák állnak-ülnek néhány helyen katonaruhában, fegyverekkel. Következő állomásunk a lőtér, ahol kis ellenérték fejében bárki kipróbálhatta a vietnami-amerikai háború gépfegyvereit. Elképesztőnek tartom, hogy korabeli, emberölésre használt fegyvereket használhatták a turisták! A megdöbbentő „attrakció” lövései hallatán néhányunk összerezzent, majd ki guggolva, ki térden mászva araszolgatott egyet a kézzel vájt alagút egyik szakaszában.
Továbbá megnézhetjük, hogy autókerékből hogyan készítettek az erdőben gumicipőket, valamint hogyan néz ki a tápióka gyökér, amit a katonák rizshiány esetén fogyasztottak őserdei támaszpontjukon.
A díszes Cao Dai templomA Cu Chi alagutak után egy feltűnően színes templomban végigkövethettük a Cao Dai hívők szertartását, ahol a sárga, a kék, és a piros színek dominálnak, de a hívek öltözéke többségében fehér.
A három szín arra utal, hogy a buddhista, a taoista és a konfucionista tanításokat ötvözték. Az 1926-nan alapított, mintegy hárommillió hívőt számláló Cao Dai vallás követői erőszakmentességet hirdetnek, és Cao Dai templomra több helyen felfigyeltem utunk során. Ismérve, hogy kereszt helyett Isten bal szeme látható a homlokzatán.
Jelentése magas torony - a buddhista és a katolikus vallás után a Cao Dai a legelterjedtebb Vietnamban.
Mui Ne – vízi sportok és homokdűnék szerelmeseinekA déli területek felfedezése után fokozatosan észak felé vettük az irányt. Busszal eljutottunk Mui Nebe, ahonnan a fehér, majd a vörös homokdűnékhez ruccanunk ki egy rozoga amerikai jeeppel, melyen egy kopott címke jelezte, hogy az U.S. tulajdona. Ilyen háborús „relikviák” mindmáig szelik az utakat.
Útban a Mui Ne homokdűnékhez érintettünk egy halászfalut, ahol az öbölben ringó hajókat és a jellegzetes, kör alakú vietnami kosárcsónakokat csodálhattuk meg. És a kikötőben gyönyörködő helyieket...
Mui Netől negyven kilométerre egy porútra tértünk, amikor felbukkant egy vízinövényekkel, tavirózsákkal borított, fenyőfákkal szegélyezett tó, melynek felszínén szitakötők járták táncukat. A tó és a kék éggel határos szürkésfehér homokdűnék láttán azt hinné az ember, hogy Afrikába csöppent vagy egy hollywoodi díszlet kelt életre.
A vízi extrémsportok szerelmesei a tengerparton élhetik ki vágyaikat. Bár a hullámlovagláshoz nem elég jelentősek a hullámok, kitesurfingre kiválóan alkalmas a tenger, és sok-sok „ernyő” vagy, ahogy a profik nevezik,„sárkány” cifrázza az eget. A városban sok az orosz felirat, de magyar oktatóval is találkoztunk, aki családostul kitelepült, hogy hobbyjának hódolhasson.
A Mui Ne homokdűnékhez reggel, amikor még a nap ereje gyenge, érdemes útra kelni. A kis ösvény mentén kissrácok várnak műanyaglapokkal, melyekre ráülve le lehet siklani a dűne oldalán, állítják. A lap előtt azonban hamar összegyűlik a homok, és nehézkesen csúszunk lefelé, ezért inkább teszünk egy sétát a kemény gerinceken és a süppedő domboldalakon.
Visszaúton lefékezünk a vörös homokdűnéknél is, azok viszont kevésbé lenyűgözőek: egy falucska országútjának túloldalán kezdődtek és kiterjedésük is kisebb. Két idősebb, testes amerikait a helyi gyerekek tolják és húzzák némi zsebpénz reményében, és cipelik a „műanyagszánkójukat”.
Nha Trang Buddhái, pagodái és korallszigetei
A kissé északabbra fekvő Nha Trang városának nemcsak tengerpartja vonzza a látogatót, de a Long Son pagoda és egy lótuszülésben ülő fehér Buddha is, illetve a thaiföldihez megszólalásig hasonlító fekvő Buddha.
Egy francia katedrális is épült a városban a harmincas években, neogótikus stílusban, melyhez egy lakóház udvarán jutottunk fel a frissen mosott, kiteregetett ruhák közt. Nha Trangban érdemes hajókirándulásra is befizethetni, mert könnyűbúvárkodhatunk a színes halak közt a korallrengetegben, jet skit is kölcsönözhetünk vagy kipróbálhatjuk a vízi ejtőernyőzést, a parasailinget.
Hoi An, az ékszerdoboz városka
Az éjszakai busz az élmény kedvéért megért egy próbát, de a következő alkalommal nem ezt az utazási formát választjuk. A buszba csak cipő nélkül szállhatunk be, és egy fogorvosi székre hasonlító, állítható székágyon aludhatunk két szinten, a sok idegennel való közös alvás minden nyűgével együtt (a lábtérben fekvők folyamatos lábszagra panaszkodtak). A sofőr éjjel sincs tekintettel az utasokra, folyton dudál és az úttest összes hibájáról közvetlenül a hátunkon keresztül szerzünk tudomást.
Viszont Hoi An, az UNESCO-város kereskedőházai és szentélyei elfeledtették velünk az utazás gyötrelmeit. Igazi művészváros, a házakban fényképeket, festményeket, szőtteseket, faragott szobrokat árusítanak. A mozgóárusok itt „mérlegárusok”, mivel a vállukon pihenő rúd két végére akasztott „mérlegtányéron” cipelik a banánt, a mangót, a narancsot.
A parton sorakozó hajók tulajdonosai és bérlői vízi kirándulásra invitálnak, és a hajókázáson kívül plusz „attrakció” is a program részét képezi. Egy „halászházaspár” feltűnően készenlétben áll a folyón, és közeledtünkre a „halász” sokat gyakorolt mozdulattal kiveti a hálóját, hogy a látványért és a fotókért cserébe később a markát nyújthassa. A nő lassan forgatja a csónakot, hogy minden szögből jól láthassuk a felröppenő hálót, amely elterül a vízfelszínen, majd lemerül. Amikor visszafelé tartunk, dolguk végezetten csak kuksolnak a csónakban, csupán két mocorgó vietnami nádkalap árulkodik a jelenlétükről.
Hoi An hangulatos kereskedőházai és kunkorodó ívű pagodái közt élvezet „elveszni”. A városban az utcai éttermek éjjel-nappal tömve vannak turistákkal, és világítanak a csodásabbnál csodásabb lampionok a színskála minden árnyalatában. A város apró házai a prágai Arany utcácska kunyhóinak távoli rokonai, csak itt egy városnyi pompázik belőlük, és mindegyik homlokzata egyedülálló. Művészboltoknak adnak otthont, bennük fényképeket, festményeket, szőtteseket, faragott szobrokat árusítanak, és a múzeumokként működő házikókban még koncertben is részünk lehetett.
My Son – szentélyek az őserdő mélyénMásnap kiruccanunk az esőerdőbe, mely nevéhez híven esővel fogad, hogy megnézzük a My Son szentélyeket, melyet az idegenvezetőnk szerint a jávai (indonéz) hindu cham nemzetség tagjai emelték fából, majd kőből a negyedik századtól a tizenharmadik századig. Ázsiai idegenvezető barátom, Budai Attila világosított fel, hogy ez az elmélet már megdőlt, és a cham nemzetség nem jávai, hanem a valószínűleg Dél-Laosz Champasak nevű városkája környékén kialakult jelentős kultúra egyik ága, amely a cham és a khmer nemzetek elődje volt. Azért tértek át a muzulmán vallásra, mert Minh Mang vietnami császár üldözte őket, és ma a nagy részük immár muzulmán – akár a muzulmán cham falu lakosai a Mekong-deltában.
A szentélyek mindmáig „épségben” láthatóak lennének (igaz, sosem fejezték be őket teljesen), ha az amerikai légierő szinte teljesen szét nem bombázza őket, ugyanis itt bújtak meg a szent hely védettségében bízó vietnami gerillák.
Az útibeszámoló kisebb-nagyobb változtatásokkal a Világjáró magazin 2010. márciusi és a Vasárnap 2011. januári számában jelent meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://penzestimi-kalandozasai.blog.hu/api/trackback/id/tr462674342
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.