Már kora reggel a Zapata félsziget endemikus erdei madarait fürkésszük a sűrűn növő, zöldellő ágak közt. Miután leparkolunk egy erdő közelében, először egy képes természetkönyvben ismerkedünk a helyi madárhírességekkel, majd befújjuk magunkat szúnyogriasztóval, és máris kalandra készen állunk. Néhány heverésző, kérődző tehén mellett vezetőnk egy fűben ugráló madárra hívja fel a figyelmünket, a fák közé érve pedig bekapcsolja szebb időket látott magnóját. A kazettáról madárhangok hangzanak fel, de a berregő, recsegő kattogás szerintem inkább elijeszti a madarakat, mintsem odacsalogatná őket. Idővel viszont el kell ismernem, hogy gépmadárhangokkal is lehet valódi madarakat fogni, mivel a kívánt madarak a közeli ágakra röppennek, és végül számos endemikus madarat felfedezünk.

Folyton csak hallgatózunk, meg a szemünket meresztjük – főleg a lombokat meg az eget pásztázzuk, többnyire egy helyben állva, illetve kis léptekkel araszolgatva. Alig teszünk meg három óra alatt ötszáz métert. De hát a madárles nem gyalogtúra vagy futóverseny, hanem arról szól, hogy jé, madár, és örül az ember! Mindenesetre érdekes élmény a nagy természetben kis madarakat észrevenni.

Megpillantjuk a nemzeti színekbe öltözött tocororót, a kubai trogont (priotelus temnurus), kék fedőtollazata alatt büszkén dagad fehér melle és piros alsó teste, meg egy zöld zakóba bújt piros-kék inges todit (todus multicolor).

Piros bóbitás, zöld kabátos fakopáncsból sincs hiány (hivatalos nevük talán kubai zöld harkály), főleg a villanypóznákban kutatnak szorgalmasan eleség után. Egy környezetébe olvadó, bóbiskoló baglyot is mutat a vezetőnk. Megdicsérem éleslátását, de valószínűleg a helyi ornitológusok gyakori erdőjárásuk okán tudják, sejtik vagy kikövetkeztetik, mely területek egyes fajok kedvelt tartózkodási helyei. A részletes magyarázat helyett annyit tudunk meg mindegyikről, hogy endemic in Cuba.

Délutáni programunk a Cueva de los Peces, ahol az országút szélén könnyűbúvárkodhat az ember.

Már közvetlenül a hirtelen mélyülő parton szabad szemmel kivehetők a sárga csíkos korallhalak, a vízben pedig számuk egyre nő. Nemcsak szépek, de hasznosak is az elszórtan előforduló, tekervényes agyakat és széttárt ujjakat mintázó korallok, amelyek táplálékot és menedéket nyújtanak a félénk és viháncoló halaknak. Egyesek csak lebegnek a korall felett, mások majszolgatják a kemény vázat.

Az országút szemközti oldalán egy mély barlangtóban is megmártózunk, szintén korallhalak társaságában. A tengerben és a barlangtóban is felbukkannak búvárok – bizonyára nagy élményt jelent mélyebbre és távolabbra úszni, de sajnos még nem szántuk rá magunkat, hogy elvégezzünk egy búvártanfolyamot, pedig minden évben felmerül az ötlet.

Úgy döntünk, holnap a vízimadarak megtekintésére is sort kerítünk, ám a Laguna del Tresoro helyett a Las Salinas Wildlife Refuge lagúnás-mocsaras területét keressük fel. Más típusú élményt nyújt majd, mint az erdei madarak, mivel a vízimadarak méretesebbek és nagyobb tömegben fordulnak elő, és nem is kell különösebben kutatni utánuk, hiszen a nyílt lagúnán sétálgatnak. Mivel még van pár óránk sötétedésig, még ma szeretnénk eljutni Las Salinasba, azonban a falu határában sorompó fogad, és a portás arra kér, hogy a helyi turistaközpontban váltsunk belépőjegyet és szerezzünk vezetőt, mivel csak vezetővel látogatható ez a védett terület. Felkeressük hát a helyi irodát, a vízimadártúra ára szintén 30 CUC, akár az endemikus madárlesé, reggel nyolc körül legyünk az irodánál. Veszünk néhány palacknyi vizet és a Cola ízére hajazó Tucolát, és a késődélutáni fényben a helyi kikötőt is felkeressük. Tetszik, ahogy a csónakfeliratok a vízfelszínen visszatükröződve ringanak. Éppen sárga-fehér egyenruhába öltözött diákok tartanak hazafelé az iskolából.

Egy mesébe illő piros kocsi utánfutóval robog végig az utcán.

Egy fecskefarkú autóban a sofőr és az anyósülésen ülő közé még két ember kényelmesen elférne.

A mai madárlesünket napközben is gyakran felemlegetjük, ahányszor csak megpillantunk egy villanypóznán ülő vagy repülő madarat, felkiáltunk, hogy endemic in Cuba, mondunk egy összeget és a markunkat tartjuk egymásnak.

(2013.02.04.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.