Hangok, képek, rám zúduló információk. Könyvek halmai. Irodalom kint és bent. Külső és belső színtereken, rajtam kívül és belül. Ihlető közeg. És találkozások, ismert és kevésbé ismert arcokkal, újakkal és régiekkel. Pénteken a Fogasházban Erdős Virággal, föld alatt, földszinten, majd az emeleten, vasárnap Sallesszal vettük a nyakunkba a standokat, és összefutottunk többek közt Tóth Lacival és Juhász Katival, Varró Danival és Veres Emesével. Az éjszakai programokról sem mondtam le, Az európai irodalom éjszakája tizennyolc különböző helyszínen zajlott, tizennyolc európai szerző műve, folyamatosan ismétlődő felolvasásturné, Mészáros Tündével. Öröm és egyben kétségbeesés: hogyan jussunk el valamennyi, párhuzamosan zajló programra? Hogyan igazodjunk el a temérdek könyv között? Ezt jelenti számomra a Könyvhét. A 83. könyvhét is, amely a 11. Gyermekkönyvnapokat is magában foglalja.

Álltam az Oroszlános kút előtti színpadnál, a Vörösmarty szobor előtt, és végre betértem egy felolvasás erejéig a Rózsavölgyi Szalonba is. Nehéz felsorolni a helyszíneket.

Ferdinandy György ünnepélyes megnyitójára mégsem jutottam el, de valahol őrzök egy fényképet zsenge ifjúkoromból, amikor többedmagammal meghívott budapesti otthonába (köszönet Juhász Jánosnak).

Szerzők váltják egymást a színpadon, bemutatkoznak és bemutatják őket, felolvasnak. Versek, regények, drámák, antológiák, interjúkötetek, városi séták, dedikálás és borkóstoló, zene. És rengeteg gyerekkönyv, mesék, leporellók, kifestők, dvd-k.

És közben Csempeparty Deák Renátánál, ami szintén kihagyhatatlan, és közben Judafest, egy kis utcafesztivál hangulat, ételek, italok, zene és tánc a Kazinczy utcában. De hiába futkos az ember ide-oda, mindig lemarad valamiről, és csak remélni tudja, hogy egyszer majd… megfordul valamennyi helyszínen, meghallgat valamennyi előadót, elolvas minden könyvet, amit fontosnak tart. Ahogy Spiró mondta: azért jó megöregedni, mert az ember bepótolhatja a lemaradásokat…

Jövök a tae-bo edzésről, mert végre rászántam magam a sportolásra, amiben erősen közrejátszott az is, hogy ingyenbérletet kaptam (egyébként sportolok én, csak egyedül és otthon), rúgtam és ütöttem a levegőt, szóval kilépek és látom, hogy kupi az egész városközpont, egymás hegyén-hátán a lakások kiselejtezett kacatjai, a kupacok mellett meg ott üldögélnek az önjelölt új tulajdonosok, akik áruba bocsátanak mindenfélét. A „keselyűk” tudják, melyik kerületben mikor van lomtalanítás. A minap is puhatolózott egy férfi, nézzem már meg a lépcsőház hirdetőtábláján, mikor lesz, mert ő úgy tudja, jövő héten.

Egyesek úgy berendezkednek az utcán, mintha a saját otthonuk lenne, odaköltöznek, készítenek maguknak őrhelyet – talált holmikból eszkábálnak össze ülőhelyet, vagy találnak sezlont, fotelt, vagy hoznak magukkal egy kisszéket. És elkezdenek kereskedni. Könyvekkel, matracokkal, „régiségekkel”. Hallom, ahogy mondja egyik „ügyfelének” a pasas, hogy „eladom neked kétezerért, még hazacipelni is segítek”. Nem tudom, miről volt szó, de még egy megunt, kitömött tengeri sünt is felkínáltak megvételre.

Máshol ócskapiacokon szabadulnak meg az emberek a régi cuccaiktól, itt pedig úgy néz ki a város, mint egy szemétdomb. És minden szemétdombnak megvan a maga kiskakasa. Lassan ez is magyar sajátosság lesz, mint a romkocsmák.

(Időközben azt a felvilágosítást kaptam, hogy mégis jobb, ha szervezetten viszik el a felhalmozott szemetet, mintha a lakosok olykor-olykor leraknák a kukák mellé, netán kivinnék közterületekre, erdők szélére, stb. Szóval hasznos ez az évente egyszeri összegyűjtési akció.)

Életemben háromszor próbáltam diétázni, és mindháromszor balul sült el. Talán rossz a módszerem vagy a hozzáállásom, mindenesetre nem megy nekem a diétázás. Vagy „csak” nem vagyok meggyőződve róla.

Az első próbálkozásom még zsenge lánykoromban történt, az egyik Diáksziget fesztivál előtt. Mondtam magamnak, fogalmam sincs, kinek vagy minek a hatására, hogy ma megtartóztatom magam és keveset eszem, ráadásul nem is laktatót. Talán csak magamnak akartam bebizonyítani, hogy van akaratom az étvágyam felett. Még aznap kiderült, hogy nincs, hiába is szépíteném a dolgot. Este úgy megijedtem attól, hogy éhen halok, hogy belemásztam a hűtőbe és előszedtem egy rúd finom házikolbászt.

Az első és a második alkalom közt eltelt jó pár év, de ezúttal nem bíztam a véletlenre. Az egyik bioboltban vettem mások által jól beváltnak minősített „anyatejet”, vagyis olyan port, amelyik tökéletesen helyettesíti az anyatejet – joghurtba, gyümölcslébe keverve. Majdnem két napig bírtam a koplalást, és mire szerveztem megszokta volna az éhségérzetet, feladtam, és három napig csak azzal foglalkoztam, hogy bepótoljam mindazt az ételt, ami két nap alatt kimaradt az életemből. Hiába olvastam mások pozitív véleményeit, hiába biztattam magam, egyszerűen hiányoztak az ízek.

Ma is tettem egy tétova kísérletet a diétára; néhány paradicsomot és egy megcsonkított uborkát találtam a hűtőben, meg olívaolajat és balzsamecetet a polcon, salátát, túrót, retket és olívabogyót meg vettem. Egy echte diétázó mindezt „magán” ette volna, de én szükségét éreztem a kenyérnek is, mert anélkül nem megy. A sokmagvas kenyér nem sokat segített, mert délutánra olyan éhség kerített hatalmába, hogy minden valamirevaló étel híján benyomtam először egy egészséges, sokszázalékos csokit, aztán amikor elfogyott, jöhetett a mogyorós meg a többi. Ekkor döbbentem rá, hogy számomra a diétázás örömei azok, amik a diétát követik.

Enyhén szólva Gombóc Artúrnak éreztem magam, aki mindenféle csokoládét képes magáévá tenni, „a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét”, és így tovább. De mindennek fejébe még elmentem a Szépíró Díj átadására a csodaszép Párisi Nagyáruházban pompázó Alexandra Könyváruház elegáns Lotz-termébe, ahol sok általam és mások által nagyra becsült író, költő, irodalmár stb. felvillantotta szellemességét és tudását, és befaltam két pogácsát, talán tepertőset (ahogy nálunk hívják, töpörtyűset), meg krumplisat vagy hagymásat vagy sajtosat (kalória szempontjából talán lényegtelen).

Hát ennyit a diétáról… Fogalmam sincs, ennyi kudarc után érdemes-e még valaha próbálkoznom. Meg hát minek? Két kilóval vékonyabban netán boldogabb lennék? Jobban érezném magam? Jobban szeretnének?

Kép: Harmincadik szülinapomon, diétázás nélkül

Szedem le a tapétát a falról.

Jön le a vakolat, a korábbi festék kék volt, meg zöld, néhol régi újságpapír tapad a tapéta hátuljára. Pedig mily szép hófehér volt még nemrégiben a szoba, bizonyára gyönyörködött benne a festő, meg a tulaj, netán az albérlő is. Én meg leszedem.

A tapéta alatt országok, vizek és erdők, lankás vidékek. Vadregényes tájak, ragasztó adta csókok.

Mikor lesz ebből sík vidék? S milyen lesz az új festék?

Új tartományokat, városokat s falvakat szakítok ki a színes és hepehupa tájból.

Százlábút készítek, lelógó lábai tépett tapéta.

Vésővel feszítem, engedje már el a falat, de nem szakad. A ragasztó tart.

Szeretném egészben lehúzni a tapétafalat, de nem jön le egyben, csak néhány falat.

Eltart még egy darabig.

Nem tudjuk kezelni a két lakás kulcsait. Nem tudunk velük megfelelően bánni. Nem fogadnak szót nekünk, vagyis csak teszik a dolgukat. A szerződés aláírását követő héten bent felejtettem az új lakás zárjában a kulcsomat, és másnap be kellett vernünk az üveget, hogy bejussunk. Ma az új lakásban felejtettük a mostani lakásunk kulcsait, vagy valahol máshol, és csak a régi lakásunkban vettük észre. Párom visszament, én pedig a lakásajtónk előtt felbontottam egy sört. És hallgattam a neszezést. Néztem a Holdat és egy csillagot. A tetőn a kéményeket. Az udvar közepén a homályba burkolózó virágoskertet. A kovácsoltvas korlátot és a ráaggatott, száradó szőnyegeket. Hosszú, csillogó fémhengereket és négyszög alakú téglakéményeket. Ablakon kiszűrődő fényeket. Rácshoz lakatolt biciklit. Függőágyat és szőtt székeket. Virágos cserepeket zöld levelekkel és virágokkal. Néha felkapcsoltam a folyosón a villanyt, ilyenkor láttam a színeket. Még vonat hangját is hallottam, pedig korábban soha. Szakadozott tévéműsort. Az alsó szintről a szokásos hangoskodást.

Vajon meddig tart a várakozás? Vajon megtalálja párom a kulcsot?

Ma ismét hólyagzott a festék,

és kidurrant.

Hiába van két lakásunk, kint rekedtünk. Hol alszunk ma? Törmelék közt, ágy és takaró nélkül? Lehőlégfúvózott, kunkori festékdarabok közt?

Vagy betörjük a mostani lakásunk ajtaját is?

Betörők lettünk. De csak önmagunkhoz törünk be.

A mai nap egyébként is hektikus volt, cseh nyelvleckét állítottam rapid módon össze. Mondatokat, szavakat, fordulatokat gyűjtöttem és fordítottam, ellenőriztem és kiegészítettem, majd nyelvkönyvet szereztem, nyomtattam és fénymásoltam, a helyszínre utaztam, és kábé annyi pénzt költöttem, mint amennyit a másfél óra oktatással megkerestem. Egy része a nyelviskolának megy, a másik az adóhivatalnak, és valamicske nekem is marad belőle. De aki a kicsit nem becsüli...

Tanítottam már Prágában magyart és Budapesten cseh nyelvet, de nincs tökéletesen kidolgozott és használható anyagom, folyton toldom-foldom, kiegészítem. A tanítás szinte szamaritánus, önfeláldozó munka. Fáradozás az erkölcsi sikerért. A jóleső érzésért, hogy még néggyel több ember beszél és szeret meg egy új nyelvet, kultúrát, országot. De nem vitás, érdemes.

Nem volt szerelem első látásra. Hosszasan nézegettük egymást, összehúzott szemmel méregettük, bizalmatlanul kacsintgattunk, óvatosan szemezgettünk, míg végül belekóstoltam, de nem állíthatnám, hogy levett a lábamról. A későbbiekben persze sokszor levett a lábamról, és megkockáztatom azt a kijelentést is, hogy ízlett. De hosszú folyamat előzte meg azt, amíg megszerettem. A világossal mindmáig nem békéltem meg, és csak a barna csúszik le szívesen a torkomon, vagyis ahogy a csehek mondják, a fekete.

Borkedvelő családból származom, a szőlőhegy és a borospince gyerekkorom szerves részét képezte. Nehéz így sörkedvelővé válni. De nagy nehezen sikerült. Talán a prágai időszakomnak köszönhetően...

Bővebben a sörökről, sörözőkről és sörfőzdékről – idegenvezetőként és magánemberként – szerzett tapasztalataimról:

http://www.baratno.com/view.php?arclid=2012052101

Marom a festéket az ajtófélfáról. Hőlégfúvóval. Fújja a gép a hőt meg a levegőt. Hólyagzik és olvad a festék. Bekunkorodik. Nem érdekel, hol nőtt ez a fa? És milyen messze álltak egymástól az ajtófélfák fái? De.

Parkettát szedünk fel. Csak csendben. Aztán felzúg a csiszológép hangja.

A sok réteg festék alól előbukkan a fa erezete.

Hogyan lesz szépből csúnya, majd még szebb a szépnél.

Fogathajtás, lóidomítás, karikás avagy ostor, ökrös fogat, szamaras bemutató, Sissy-s lovaglás.

És a kedvencem, pusztaötös, a „lábbal lovaglás”, amikor a lovak hátán áll a fogathajtó.

Gémeskút, a falusi udvaron puli, rackajuh, mangalica. És egy pulykakakas.

Ráadásul nem kell ezért az élményért a Hortobágyra menni, a fővárostól pár kilométerre vár a lovaspark…

Lenyűgöző, csodaszép városok, várak és kastélyok, csodás társaság, nagyszerű kondíció, szükséges életerő és életvidámság. Nyugdíjasok, irigyelnivaló nyugdíjasok. Azt fontolgatom, hogy belépek a klubba... Gond nélkül felmentek a várdombokra, rajongtak a berendezésért, kérdéseket tettek fel. Hetente szerveznek programot, koncert, kiállítás, egy- vagy kétnapos magyarországi kirándulás, busszal és vonattal.

Amikor hátul hangosan nevettek a buszban, akkor elöl így kommentálták: "most még csak mosolyognak a kislányok. ha felhörpintenek valamit, csak akkor kezdenek el igazán nevetni".

Egyiküktől, aki ’32-ben született, megkérdeztem, mi a titka életerejének. Minden reggel fél órát tornázom, úszni járok, vörösbort iszom.

Úgy búcsúztam tőlük, hogy "nagyon pozitív beállítottságú, érdeklődő, tájékozott, sokat látott, fegyelmezett társaság, és még folytathatnám a jelzőket", és ekkor kiegészítettek nevetve, hogy "és főleg öreg".

Telč

Három nap hasonlóan gondolkodó emberek társaságában, ráadásul zöld környezetben és terülj-terülj asztalkám mellett! Hát kívánhat ennél többet az ember? Igen, a Műfordítók Egyesületének szakmai hétvégéjéről beszélek, ahol „professzionális fordítók és a műfordítással most ismerkedők egyaránt találnak nekik való programokat.” Szemináriumok kezdő fordítóknak angol, német, francia, japán nyelven, közös fordítási élmények, előadások többek közt a filmszinkron fordításról…

És vasárnap este ismét városi program, Katona József Színház, ebben az előadásukban sem csalódtunk, és jóleső érzéssel tettünk pontot a hét végére.

A héten pedig öt napot töltök Dél-Csehországban, a helyszínek között szerepel többek közt Hluboká, Telč, Český Krumlov, České Budějovice és Vyšší Brod.

Vasárnap órákig láthatatlan filmeket néztem. Már Prágából is vágyakoztam sokszor Budapestre, hogy láthatatlan filmeket nézzek, meg Bukarestből is, meg mindenhonnan, amikor meg Pesten voltam, nem néztem se láthatatlan, se egyéb filmeket. Na de most vasárnap végre eljutottam a Téli kertembe, és órákig néztem meg hallgattam. Fekete-fehér rövidfilmeket. Csak kép és zene. Világos és sötét, fekete, fehér és szürke. Dokumentumszerű és lírai. Mindegy mit mondanak, csak annyit látok, jól érzi-e magát a szereplő. És annyit érzek, megmozdít-e bennem valamit a látvány. A szertefoszló felhők, a hullámzó óceán, a szél kavarta falevelek, remegő jégcseppek, kavargó hó. Tudomány, természet, költészet.

És persze körítés, Sőrés Zsolttól, az amerikai avantgárdról, filmamatőrökről, filmszerelmesekről, filmcsinálókról, akik nem tartották magukat filmművészeknek.

A korai amerikai avantgárd film 1894-1941. A mechanizált szem – technikai és formai kísérletek. Láthatatlan filmek klubja.

A hollywoodi sikerfilmek mellett léteztek egyéb kísérletek is, amelyek nem jutottak el Európába. Akkor még nem volt cenzúra, se formai, se tematikai megkötések, a filmhosszat illetően sem…

Ma pedig Ottlik-maraton, hosszantartó felolvasás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol – részben idézem – Ottlik Iskola a határon című korszakalkotó regényét olvasták fel a magyar irodalmi, színházi és művészeti élet kiválóságai, diákok, magánemberek Ottlik Géza 100. születésnapján. Mindazok, akik szeretik Ottlik Géza műveit, különösképpen ezt a regényét. Hat-nyolc percenként cserélődtünk, felvétel is készült a médiatár gyűjteményébe.

Nem is értem, miért dobog ilyenkor hevesebben a szívem, ha szerepelni kell. Vagy csak a szöveg hat így rám. Én is hallgattam, engem is hallgattak, előadók és érdeklődők. Szeretem, ha az emberek közösen alkotnak valami szépet.

Este pedig női torna, ahol olyan testrészeket emlegetnek, és olyanokra kell figyelni, amelyek sosem jutnának az eszembe. Gyűrűsizmok, záróizmok, gát, combtő, húgycső. Szorít, lazít, szorít, enged, szorít, kitárulkozik. Nyit, zár, nyit, zár, megtart, elenged.

A hot jóga bérletemet is ki kéne váltanom.

Tíz napja átutaltuk az összeget a tulaj számlájára, közösen átírattuk a közműveket, és múlt héten kézbe kaptuk a lakáskulcsokat. Kell ennél nagyobb öröm? És egy éjszaka már ott is aludtunk, vagyis megpróbáltunk aludni, legalábbis én. A páromnak sikerült. Talán kimerültebb volt.

Én a földre rakott matracon elaludtam a nyakam, de ez volt a kisebbik baj: minden irányból beszűrődtek a zajok és a hangok. Rá kellett döbbennem, hogy nagyon hangos a környék; sikerült beletrafálnunk a legjavába. Szóval mégsem rossz ötlet a „próbaéjszaka”, mielőtt lakásvételre szánja el magát az ember. Igaz, hogy a város szívében vagyunk, de a leghangosabban dobogó szívében. Épp a fülem mellett dobog a szíve. Fel-felriadtam a zajongó fiatalokra, hallottam a hangos kiabálást, nevetést, még sikítozást is. Párom szerint ez csak kellemes duruzsolás. Abban bízom, hogy a nyílászárók cseréjével tompul a zaj, és a falak hangszigetelése is javít a helyzeten. Persze nagy élmény kilépni a házból, egyenest az éttermek, boltok, zsinagógák szájába, vagyis a városi lüktetés mindennapjaiba.

Hogy örömömet fokozzam, már az első lakógyűlésen is részt vettem, ahol kiderült, hogy a ház egyik oldala süllyed, és reped a tűzfal. És hogy a pizzériástól a zöldségesig mindenki a mi kukáinkba hordja a szemetet, ezért folyton túlcsordul. Nagyszerű hírek. És a pincerendszer szellőztetése sem megoldott, és mindenki a lichthofba dobálja a szemetét.

A hétvégét lakberendezési áruházak látogatásával töltöttük, és közösen gondolkodtunk barátokkal, családtagokkal, mit hogyan alakítanánk át. Jó ötleteket adtak a térelrendezéssel és a színvilággal kapcsolatban. Kezdetben úgy gondoltuk, keretestül cseréljük az ablakokat, és a laminált padló helyébe szép sötét parkettát rakunk le, de felfedeztük alatta a csodaszép eredeti parkettát, amit inkább felcsiszolunk és sötétre pácolunk. Az egyik parkettás boltban dolgozó hölgynek köszönhetően, aki kiselőadást tartott nekünk. Ám végül is nem bántuk, mert kiderült, hogy ő is megmentette a csodaszép parkettáját az anyjánál, pedig nem is sejtették, micsoda kincs rejlik a szalagparketta alatt.

Elképzelésünk: szép világos falak és sötét parketta, a konyhában bordó vagy narancs színek, az étkezőben téglafal és tömör fa, lehetőleg indiai vagy indonéz bútorok.

A lakásfelújítással sok gond nem lesz, a huzalokat mindenhol lecserélték, csak a vízcsöveket vezették a falon kívül, ezeket akarjuk berakatni a falba. A konyhabútor festékét leszedetjük, és lefestetjük más színre. A lakás egyik felében lecseréljük keretestül az ablakokat, a másik oldal marad a régi, mert igazi nagypolgári az ablakkeret és a kilincsek, csak lemaratjuk a festéket, és üveget cserélünk.

Már csak az a nagy kérdés, szakemberekre vagy egy kivitelező cégre bízzuk-e a felújítási munkálatokat, illetve mi magunk is meg tudjuk oldani, és be is tudjuk rendezni ízlésesen, vagy kérjük ki lakberendező véleményét.

A világ egyik legősibb és legkisebb állama - kilátás az Appennin-hegységre

Castello della Guaita

Részlet San Marino térképéből és belőlem

A Kormányzósági palota

Templom, felhők, Appenninek

És a vacsoránk Riminiben

Ljubljana ismét napfénnyel fogadott :)

A Ljubljanica folyó

A Kongresszusi tér az Orsolya-rendi nővérek templomával

A Ljubljanai Egyetem

Sajátságos műalkotás: cipők várják gazdáikat a Vár alatt

Egy fogva tartott csontváz

Hangulatos utca lámpával, teáskannával

Egy művész keze nyoma a falakon: nyomtatott graffity

Galambok a háztetőn

A Sárkányos híd szörnyecskéje

Egy hirtelen támadt ötletnek engedve a hosszú hétvégén kiruccanunk Szlovéniába és Olaszországba, illetve San Marinóba a barátainkkal, akik viszont már korábban eltervezték az utat. Mi az utolsó pillanatban csatlakoztunk.

Nemcsak doktorka lettem, de ma a miénk lett egy csodalakás is :) És holnap utazom Besztercebányára felolvasni! Mindenkit szeretettel várok!

Tegnap, 2012. április 20-án az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszékének Könyvtárában nyilvános védésen sikeresen megvédtem Az idő képe a magyar, a cseh és a német nyelvben című doktori (PhD) értekezésem. Köszönöm mindenki támogatását, biztató szavait és a gratulációkat!

Hiába minden igyekezet, csak nincs nyugalom a lakásnézés körül, folytatódik a hercehurca, a negyven megnézett lakás után kiválogattunk újabb húszat. Nincs időm se az irodalomra, se a doktorimra, de igyekszem a lehető legtöbb programot belesűríteni a napjaimba. Részt vettem egy lenyűgöző idegenvezetésen a zsidónegyedben, ahol utcaszobrokat szponzoráltam, két felolvasáson is részt vettem, mindkettő nagyon színvonalas és humoros volt, és szeretnék én is olyan fesztelenül, választékosan, jóízűen előadni és beszélgetni, mint Szappanos Gábor és László Noémi. Jártam négy órán át a Terror Házában, ahol megborzongtam a múlttól, és a Budapest100 rendezvény keretein belül százéves házakat látogattam, bejutottam magánlakásokba (a Belgrád rakparti nagyon megtetszett), a Kúriába (az elnök dolgozószobájába is), színházakba, pl. a Katona József Színház öltözőjébe is, az Ernst Múzeumba, majd a Szépírók Társasága hétvégi rendezvényébe is belekóstoltam.

Rolik Ádám képe az Ernst Múzeumban

Folyton rohanok, pedig napok óta írni szeretnék, de kutyafuttában nem lehet alkotni. Megint átvedlettem titkárnővé, rendszerezetten jegyzem fel a helyszíneket, árakat, négyzetmétereket, és olyan fontos infókat, hogy a nap mely szakában, melyik utcasarkon éppen melyik ingatlanossal találkozom. Szóval nem habos torta jelenleg az életem...

Az Ernst Múzeummal szembeni ház

Megismerkedtünk újabb ingatlanosokkal, újabb sztorikkal, például hogy más ingatlaniroda munkatársai jelentkeznek be potenciális vevőként, hogy kitapogassák a lakás árát, adottságait stb.
A sok lótás-futás lényege, hogy ismét megtaláltuk azt a lakást, ahol el tudnánk képzelni az életünket. A pezsgő zsidónegyedben, a tulajdoni lap tehermentes, a kilátás lehengerlő, a körfolyosó végeláthatatlan háztetőkre néz, a lakás felújított, cirkófűtéses, kémény bélelve, bár mi lepusztultat kerestünk, hogy saját ízlésünk alapján alakítsuk ki, de nagyon szerethető és akár azonnal beköltözhető.

Amikor gondolatban már berendeztük, kiderült, hogy az albérlők is megvennék, jobb áron. Megértem a tulajdonosokat, hogy mellettük döntenek, mivel nem fogadták el még a mi ajánlatunkat. Én sem sokat gondolkodnék egy pármillióval jobb ajánlaton, amennyiben nem született írásos megállapodás.

Hát újra előszedtük az esélyes lakásokat, mérlegeltünk, morfondíroztunk, és beleképzeltük magunkat a nappaliba, hogyan lépnénk ki a lépcsőházból az utcára, milyen fényes lenne a konyhánk. Meghánytuk-vetettük a lakások előnyeit és hátrányait, bár döntéseink során a hangulat jelentette a legnyomósabb érvet, és újabb lakások megnézését is egyeztettük időközben. Gondolatban felújítottunk, falat bontottunk, parkettát cseréltünk, és a nappalikat csinosítgattuk, amikor telefonált az első lakásunk ügyvédnője, hogy vegyük meg a lakást. Egy hónap elteltével, amikor már bepereltük őket, hogy fizessék vissza a foglalót, erre fel eladnák nekünk, írjuk alá a szerződést. Bizonyára megijedtek, mert akkor a foglalónkon kívül a perköltségeket is állniuk kellene, és a perelés alatt, ami egy évig is eltarthat, nem (vagy nehezen) adhatják el a lakást. Persze az ügyvédnő megemlítette, nem emelnénk-e az összegen, miközben a mi ügyvédi költségeinket növelték, a mérgelődésről nem is beszélve. Inkább minket illetne meg kedvezmény!

Játékgyár - Játékáruház

Most tényleg tanácstalan vagyok, mert rossz szájízzel gondolok arra a lakásra a sok hercehurca miatt, viszont nem kellene alkudoznunk, és jó áron juthatnánk egy elképzeléseink szerint alakítható lakáshoz.

Barátnőm azt javasolja, tegyem azt, amit a szívem diktál. Melyikben laknék szívesen. Hát ez az! Folyton át kell programoznom az agyam és a szívem, mert mindben elképzeltem már magam.

Alig várom, hogy megoldódjon minden, hogy túl legyek doktori védésen, lakásvásárláson és felszabaduljanak a gondolataim, és csak alkossak, alkossak, alkossak, és végre alaposan kidolgozzam a vázlatosan kialakított különleges idegenvezetésem…

Mindegyre lenyűgöz, ha valaki túlélt világháborúkat, fogolytáborokat, embertelen körülmények közt is életerős maradt. Placid atyát hallgatni erőt és kitartást ad. Lelkesen, csillogó szemmel, ironikusan és humorral fűszerezetten adja elő tapasztalatait. Mit tanultam tőle?

Észre kell venni az apró örömöket. Nem szabad lekonyulnunk, kétségbe esnünk. Ők a Gulagban is számolták a kis örömöket. Aki este többet tudott felsorolni, olimpiai bajnok lett. És nem értek rá szenvedni, mert fejben kellett tartaniuk az aznapi apró örömöket. A szenvedést nem szabad dramatizálni. Akinek van hova kapaszkodnia, könnyebb a szenvedést elviselnie.

Az egyik ingatlanos ismerősöm beszámolt róla, hogy már vitt olyan lakásra bérlőt, ahol időközben kiadták a lakást. A tulajok néha hagynak az ingatlanosnál lakáskulcsot, ha külföldön vannak vagy nem áll módjukban egyeztetgetni az érdeklődőkkel, és furcsállta, hogy a lakásban volt egy bőrönd meg kaja a hűtőben, de megmutatta az érdeklődőnek a lakást. A tulaj nem értesítette őt vagy az irodát, hogy már ki van adva.

Előfordulhatott volna, hogy éppen a fürdőszobából lép ki meztelenül a bérlő, vagy éppen leüti őt, mert betörőnek sejti.

Az alatta levő lakást is két tulajnak adták el, vagyis két elfogadott árajánlat között kellett dönteni.
Ő már nem lepődik meg a felelőtlen vagy kapzsi lakástulajdonosokon, de amikor a hetedik ilyen eset fordult elő, hogy közben másnak is eladták vagy kiadták a lakást és nem értesítették, nála is kiverték a biztosítékot.

A lakásügy nem és nem oldódik meg. Mindenki azt mondja, hogy békés megoldást szeretne, de mindenki követeli a jussát a kialakult helyzet miatt. Például a két ingatlanügynökség, ugyanis a tulajnak mindkét irodát ki kellene fizetnie, mivel mindkettő szerzett vevőt, tehát teljesítette az ígért szolgáltatást – gondolom, erre nem számított a tulaj (azután is tovább hirdette a lakást, hogy elfogadta az ajánlatainkat). A másik iroda azt mondta, elenged valamennyit a közvetítői díjból, és ezt várja a másik irodától is, a fennálló helyzet miatt. A másik vevő, egy külföldi azt nyilatkozta, hogy nem veszi meg a lakást, ha mi perre visszük a dolgot – ő nem akar bonyodalmat, csak vásárolni szeretne, és megvehet más ingatlant is. Mi is szeretnénk, ha kárpótolnának a kialakult helyzet miatt, de nincs rá kilátás.

Ha bűnösöket keresnénk, szerintem a fő bűnös a tulaj, aki elfogadta az ajánlatunkat, vagy az ügyvédje, aki nem figyelmeztette a lehetséges bonyodalmakra. A mi ajánlatunk elfogadása után másnap egy másik ajánlatot is elfogadott egy másik irodán keresztül, ami 500ezerrel több a miénknél. De természetesen nekünk is mondhatta volna, hogy inkább fizessünk többet, de nem tette, hanem egy másik ajánlatot írt alá. Szóval van két ajánlata, két foglalója letétbe helyezve, és még mindig fent a hirdetés... Lehet, hogy akár egy harmadik vevő is képbe jön? :) Nem akarom az ördögöt a falra festeni...

Mindenesetre leesett az állam, hogy ilyen megtörténhet. Én legszívesebben elállnék az egész vásárlástól, és keresnék tovább, újra fáradtan néznénk esténként két-három lakást, jegyzetelnék, melyik ajánlat érdekel, éppen mikor hova megyünk, de valójában ehhez a folyamathoz sincs kedvem. Hiszen megtaláltuk azt, ahol lakni szeretnénk, és szándékunkat írásban is rögzítettük és előleggel nyomatékosítottuk. Mégis egyszerűbbnek tűnik, mint a megoldásra várni. Mert a szombati beszélgetés során sem mentünk semmire, amikor 10 (!) érintett próbált megoldást találni.

Tömören annyit mondhatok, hogy három ember jött az egyik irodából, melyen keresztül mi intéztük az ingatlant, kettő a másik irodából, amely egy külföldinek adná el, ott voltunk mi ketten, a mi ügyvédünk és a tulaj, illetve az ügyvédje. A tulaj a másik lakására hívott meg, melyet szintén eladásra kínál - kiderült, hogy a két iroda nem tudta, hogy ezt is mindketten árulják (kizárólagosan, tehát csak az egyik árulhatná, de időközben módosítottak a szerződésen). Bár a tulajnak köszönhető az egész galiba, megint kivonta magát a beszélgetésből: Nicsak, milyen szépen összejöttünk, de miért vagyunk mind olyan komolyak! Csacsogott, aztán meglepetésünkre azt mondta, csak beszélgessenek, és majd számoljanak be az eredményről. Tudják, én egész életemben csak vásároltam, és egyszer akarok eladni, és ez is ilyen bonyolult! Na majd a másik lakásom eladásánál okosabb leszek!

De hiszen maga dönt, mondtuk, és kértük, hogy hallgassa meg az érintetteket, de inkább a konyhában tett-vett. Elmondtuk, hogy ajánlatot tettünk x összeggel a lakására, letettük előlegnek az 1%át, ő a válaszában azt írta, elfogadja, de a lakás árát felemelte egy millióval, mi azt elfogadtuk, majd nem jött el megkötni velünk a végleges szerződést, mert másik ajánlatot akar elfogadni. A másik irodánál már a második ember, akinek majdnem eladták - az előző nem kapta meg a támogatást. Párhuzamosan folytak a dolgok.

A két iroda megbeszélte, hogy hétfőn beszélnek az ügyvédeik, megnézik, hogyan tudnak olyan megoldást hozni, hogy minden rendben legyen: ha nekünk adják el x millióért, vagy a másiknak a megígért x millióért + 500ezerért, de akkor minket kártérítés illet meg. Na de ki fizetné ki? Pert és bíróságra járni senki sem akar, másfél évig is elhúzódhat. Mindenki enged valamit, és megegyezünk – remélhetőleg.

A tulaj a végén megint csacsogva bejött, hogy reméli, megegyeztünk. És milyen szép társaság, össze kéne járnunk, legközelebb étterembe menjünk. Szerintünk nincs tudatában még mindig a tettének (ebben az ügyvédnője is hibás lehet: vagy egyedül írta alá, vagy az ő  tudtával).

Nem hiányzott ez a huzavona, de gondolom senki sem örült, hogy a szombat délelőttjét parttalan vitával tölti...

Sajnos rengeteg ilyen hírt hallunk, hogy kialakulnak hasonló helyzetek: a húgom mondta, hogy a barátnőjének, aki szintén lakást venne, a tulajék nem hozták el a kifizetendő számlákat, pedig már írták volna alá a szerződést (még szabadnapot is kivettek). Ráadásul kiderült, hogy még kétszázezerrel tartoznak, és ki tudja, mi mindent nem fizettek még ki. El akarják az emberek adni a lakásaikat, és befizetetlen számláik vannak, amiket el is titkolnak.

Szóval nem túl biztató a helyzet!

Pár napja hívott az ingatlanos, hogy azt a lakást, amire végre hosszú keresés után rátaláltunk (több hét, negyven lakás), másnak akarja eladni a tulaj. Mi szerdán írnánk alá a szerződést, ő meg kedden eladja a lakást.

Hogyan jutottunk ilyen helyzetbe? Két iroda hirdette a lakást (a dolog pikantériája, hogy mindkettőnek kizárólagos szerződése volt az eladóval), és az egyiken keresztül megkötöttük a szerződést, és letétbe helyeztük a vételár egy százalékát. A lakást ekkor az iroda levette a kínálatából, és felkérte a tulajt, hogy más irodák kínálatból is vegye le, és nem mutogathatja tovább. Akiben van egy kis tisztesség, az ezt tudomásul veszi, és örvend annak, hogy pár napon belül eladja az ingatlanját. De a tulaj tovább mutogatta a lakását, új vevőket keresett úgy, hogy hivatalosan nekünk "ígérte" a lakást.

Vételi ajánlatot tettük, amelyet az eladó elfogadott (megemelte egy millió forinttal, amit elfogadtunk), azonban időközben azt az információt kaptuk, hogy az ingatlan jelenlegi tulajdonosa egy másik irodán keresztül egy másik vevőnek kívánná eladni az ingatlant, aki időközben nagyobb összeget ajánlott fel az ingatlanért. Az összegről nem nyilatkoznak. A tulaj rá sem kérdezett nálunk,hogy hajlandóak lennénk-e a szóban forgó összeget kifizetni, csak az ingatlanoson keresztül üzent, hogy "sorry".

Annyi biztos, hogy a létrejött előszerződéstől elállni semmilyen esetben nem kívánunk, és amennyiben az előszerződés megszegésre kerül, úgy minden fronton, minden lehetséges jogi lépés megtétele eltökélt és határozott szándékunk az esetlegesen kialakuló helyzet rendezése érdekében.

Ezért megkértük mindkét ingatlanirodát, hogy mind az új vételi ajánlatot tevő ügyfél, mind az eladó, mind az irodák érdekében teljes körűen tájékoztassanak minden érintett felet egyrészt a kialakult helyzetről, másrészt azokról a lehetséges jogi következményékről (adás-vételi bíróság általi semmissé tétele, kártérítés stb.), amelyek a feleket a jövőben érinthetik, abban az esetben, ha a végleges adás-vételi szerződésünk nem jönne létre.

Tud róla egyáltalán a tulaj, hogy amennyiben nem jön létre az adásvételi szerződés, amelyet ügyvédünk előkészített, költségek merülnek fel a részéről?

Vételi ajánlatunkra aláírásával és dátummal ellátott Eladói nyilatkozatban reagált, de ha szándékától eláll, a vételi ajánlatban foglaltak szerint az eladó a foglalónak megfelelő összeget köteles fizetni a vevőnek, azaz a vételár két százalékát.
Köteles fizetni az ügyvédi munkadíjat, mivel az ügyvédünket megbíztuk a szerződés előkészítésével (ez az összeg a bírósági tárgyalások során csak növekedhet). Hátrányunk származott abból is, hogy nem kötöttük le a bankban a pénzt. Plusz erkölcsi térítést igényelhetünk (rabolta az időnket, áltatott, elmulasztott esetleges ingatlanvásárlás).
A tulajnak így is előnyösebb-e a másik ajánlat, ha bíróságra jár?

Minden írásos formában van dokumentálva, de a tulaj nem áll kötélnek.

Ingatlanos ismerősein azt mondják, előfordul az ilyesmi és normálisnak tekinthető. Pedig nincs rendjén, hogy aláírnak előszerződéseket, hogy bebiztosítsák magukat, és ha felbukkan másik vevő, akkor annak adják el a tulajdonukban levő ingatlant. Tisztességtelen viselkedés, a kapzsiság netovábbja.

Kérte az iroda, hogy vegye fel ügyvédünk a tulaj ügyvédjével a kapcsolatot, mert rájuk nem hallgat, küldje át neki az adásvételi szerződéstervezetet, és mondja meg neki, hogy a végrehajtótól még mindig nem kaptuk meg az egyenlegközlőt, ezért nem tudtuk aláírni a szerződést. A vételi szándékunktól nem álltunk el, a foglalónk az ingatlanirodában van, csatoljuk az adásvételi tervezetet, és kérjük, biztosítsák az egyenlegközlőt.
Ügyvédünk felszólította a tulaj ügyvédjét, hogy szerezzék be a szükséges iratokat. Ha eladja a lakást, bepereljük őket, és nem kerülhet az új tulajdonos tulajdonába a lakás, illetve szerződésüket megtámadjuk.

Személyes találkozót kértünk a tulajtól az adás-vételi szerződés tisztázatlan részeinek egyeztetése érdekében még a szerdai adás-vételi megkötése előtt, illetve a mai napig még hiányzó végrehajtói egyenlegközlő érdekében. Az eladótól írásban kértünk választ a találkozó időpontját illetően, annak elutasítása esetén indoklást kértünk. A gyorsabb ügymenet érdekében kértük az ingatlanost, hogy az eladó elérhetőségét szíveskedjenek számunkra megadni, illetve nyugodtan közöljék vele mind a mi, mind az ügyvédünk telefonszámát. Válasz nem érkezett.

Szerintünk arról van szó, hogy az eladó az új tulajdonossal megállapodott, hogy a szerződésbe más összeget ír, és zsebbe kap pénzt, és talán nem értesítette őt a végrehajtási jog összegéről.

A bíróság felkérhető, hogy a tulaj helyett megkösse velünk a szerződést, és kérhetjük, hogy helyezzék hatályon kívül a másik vevővel esetlegesen aláírt szerződését, és állítsák vissza az eredeti állapotokat.

Kecsesen égbe nyújtózó tornyok, a Károly híd méltóságteljes szobrai, az Arany utcácskában alkimisták boszorkánykonyhái, a zsidó temető „részeg” sírkövei, a Szent Vitus székesegyház pompázatos bája, vörös cserepes háztetők közt megbúvó teraszok, minisörfőzdék harapnivaló nedűi - csodára vágyó tekintetek kereszttüzében.

A Régi zsidó temető

Az Óvárosi Városháza tornyából

A Szent György székesegyház

A Rott ház részlete a Kis téren

Terasz

És egy amatőr felvétel az Óvárosi Városháza tornyából:

A blogon közölt írások, fényképek, felvételek csak a szerző beleegyezésével használhatók fel. © Pénzes Tímea

Ma ismét Prága, szívem csücske, ahol négy évet éltem és további négy évig idegenvezetőként, turistaként, íróként visszajártam. Immár harmadik éve nem láttam a száztornyú, arany várost, ezt a kis ékszerdobozt. Nem csoda, hogy hevesen dobog a szívem, testem-lelkem lüktet, lázban ég.

Először a férjem szeretett bele, mondhatni az első látásra. Én nem tudom, a lakásba szerettem-e bele vagy férjem lelkesedésébe, de alig vártuk, hogy újra lássuk nappali arcát is.